Ökölvívás: 18 magyar az amatőr ifi vb-n a Duna Arénában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.12. 13:53
Tizennyolc magyar versenyző – kilenc férfi és kilenc női – indul a budapesti Duna Arénában augusztus 21-én kezdődő amatőr ifjúsági ökölvívó világbajnokságon.

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) családi boksznapot tartott vasárnap a káposztásmegyeri Aquaworldben. A rendezvény keretében egy ringet is felállítottak a fürdő területén, ahol a sajtónak és a közönségnek bemutatták a vb-n résztvevő, 17–18 esztendős magyar bunyósokat.

Erdei Zsolt, a MÖSZ elnöke az MTI-nek elmondta: miután a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó Szövetség (AIBA) kibővítette a nevezést, Magyarország is kapott szabad kvótákat, így végül egy-egy férfi és női súlycsoport kivételével minden kategóriában képviselheti valaki a piros-fehér-zöld színeket.

„Biztos vagyok benne, hogy a hazai környezet plusz erőt és motivációt ad a fiúknak, valamint a lányoknak, akik igazán a 2024-es párizsi olimpiára érhetnek majd be” – fogalmazott Erdei. Az elnök hozzátette: két érmet vár, az egyiket a fiúktól, a másikat a lányoktól, s ha ezek közül az egyik arany lenne, az kifejezetten boldoggá tenné.

Balzsay Károly, a férfiak szövetségi kapitánya elmondása szerint „nagyon kemény” felkészülést vezényelt le, a várható magyar eredményeket illetően viszont nem kívánt jóslatokba bocsátkozni. Kovács Mária, a gyengébbik nem szakvezetője pedig még Erdeinél is optimistább volt, s kijelentette, hogy csak a női szakágtól két-három érmet remél.

Az augusztus 21-től 31-ig tartó világbajnokságra 80 ország közel 500 bokszolóját várják a budapesti Duna Arénába.

Az ifjúsági vb-n induló magyar ökölvívók névsora:
férfiak:

49 kg: Bernáth Attila
52: Borsos Tamás
56: Ángyán József
60: Orbán Adrián
64: Danyi Dániel
69: Barbosu Tibor
75: Kóczián Dávid
81: Egervári Richárd
+91: Fehér Koppány

nők:

48 kg: Vitál Dominika
51: Lakotár Hanna
54: Kondákor Emília
57: Matesz Viktória
60: Hámori Luca
64: Villás Veronika
69: Ambrus Viktória
75: Petrovics Gabriella
81: Szinta Major Barbara

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik