Küzdősport: jön a Mayweather–McGregor ketrecharc?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.09. 09:48
Továbbra sem lehet sok mindent tudni Floyd Mayweather Jr. következő megmozdulásáról. A veretlenül visszavonult ökölvívó nagyság mostanság azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy közösségi oldalaira MMA-s edzésfotókat, videókat tett fel, és nyilatkozataiban az új sportágban való vitézkedésre utalgatott. Mayweather tavaly augusztusban, az ökölvívás szabályrendszerében mérkőzött meg Conor McGregorral, és le is győzte a UFC világbajnokát.

A találkozó 4.3 millió PPV előfizetőt hozott, és finoman szólva igen jól keresett mindenki az ügylettel. Mayweather vélhetően ezt tartja szem előtt, mikor a McGregor elleni, immár MMA-ban megrendezendő visszavágóra utalgat:

„A visszavonulás időszaka is nagyon jó volt. De mint mindenki látta, visszatértem. Majd visszavonultam megint, aztán megint visszatérhetek. Nos, ha így lesz, akkor csakis az Octagonban kerülhet rá sor. Beszéltem a csapatommal. Al Haymon nemet mondott. De a Showtime, a CBS benne lenne, szóval, ha Dana White-tal össze tudunk hozni egy igazi nagy durranást, akkor jöhet a Conor McGregor elleni revans. De akár több meccses ügylet is jöhet. A CBS-nek és a Showtime-nak viszont ebben mindenképpen benne kell lenni. McGregornak egyelőre más problémái vannak. Én azt csinálok, amit akarok. Egy biztos: bokszolni már nem fogok!”

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik