Froch visszavágót akar Ward ellen

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2013.05.26. 19:31
null
Froch győzött Ward ellen (Fotó: Action Images)
A nagyközépsúlyú Carl Froch remek mérkőzésen győzte le Mikkel Kesslert a londoni O2 Arenában. A britet már korábban elődjéhez, Joe Calzaghe-hoz hasonlították, Froch nehezményezte, hogy a walesit jobbnak tartják, mint őt. Talán mostantól változik a helyzet?

Joe Calzaghe 2008-ban vívta utolsó meccsét (46–0–0, 32 K. O.–T. K. O.), majd veretlenül visszavonult. Carl Froch szinte másnaptól az utódjának számít, s még a Mikkel Kessler elleni visszavágót megelőzően hangot adott véleményének:

„Nem szólom le Joe Calzaghe-t, de ha a mérlegét nézzük, kitűnik, több veretlen bunyóst győztem le, mint ő – sőt, talán többet, mint bármelyik brit világbajnok. Folyamatosan veretlen ökölvívók skalpját szereztem meg, sokkal jobb ellenfelekkel bokszolok. Tény, hogy Calzaghe veretlen, de ellenfelei között csupán néhány kiemelkedő név van, nálam ez a szám közel egy tucat. Meggyőződésem, hogy túlszárnyaltam, mégis mindig azt várják tőlem, hogy szuperlatívuszokban beszéljek róla. Floyd Mayweathert is egyfolytában piszkálják, mégis ő a világ legjobb bunyósa – nyilatkozta Froch, aki a meccs előtt azt mondta, kritikusai akkor se hallgatnak el, ha legyőzi Kesslert. Akit egyébként 2007-ben Calzaghe (is) legyőzött...

Vajon mi a helyzet? Tényleg, melyikük a jobb, Froch vagy Calzaghe? Rácz Félix menedzser a következőképpen vélekedett: „Nem szerencsés az összehasonlítás, más korszakban bokszoltak, igaz, a profi ökölvívásban nem ritka, hogy a különböző korszakok nagy egyéniségeit összevetik – mondta megkeresésünkre Rácz Félix. Így folytatta. – Az tény, hogy mindketten közönségbunyósok, de a népszerűséget más-más eszközökkel érték el. Froch nagyobb ütő, bevállalósabb is, igaz, ez utóbbi menedzselés kérdése is. Calzaghe inkább azzal őrölte fel ellenfeleit, hogy nagy tempót diktált és rengeteget ütött. Hogy ki lesz népszerű, abban számtalan tényező szerepet játszik, talán az is, hogy mennyire erős vagy sem a súlycsoport. Frochnak abban igaza van, hogy Calzaghe kevesebb nagyobb ellenféllel találkozott. Igaz, pályafutása végén Roy Jonesszal és Bernard Hopkinsszal szemben is sikerrel vette fel e küzdelmet. Az is tény, hogy 1997-ben már igencsak egy zenitjén túllévő Chris Eubanket győzött le a Bokszvilágszervezet vb-övéért – mondta a Nemzeti Sport Online-nak Rácz Félix.

A Kessler elleni győzelmet követően még az is felvetődött, hogy a két harcos egy harmadik mérkőzésen dönt arról, melyikük a jobb.

Ami a nagyközépsúlyú kategória egészét illeti a ranglistát a veretlen amerikai, Andre Ward vezeti, aki korábban Kesslert és Frochot is legyőzte. Utóbbit 2011-ben Atlantic Cityben, és Ward a nem hivatalos hírek szerint nem is akar Európában bokszolni. „Pedig most neki kell jönnie – szögezte le győzelmét követően Froch, aki menedzsmentje szerint azért kapós, mert bunyója tetszik a közönségnek, így „képernyőképes". Sőt, a visszavágót akár a Wembleyben is rendezhetik. Az amerikait ez nem érdekli, az viszont annál inkább érdekelheti, amit Lennox Lewis észrevett: „Froch jó bokszoló, de lenne hozzá egy-két szavam, mielőtt Ward ellen ringbe lépne. Nem bunyózhat ugyanúgy, mint Kessler ellen. Néhányszor túl alacsonyra leejtette a bal kezét – nyilatkozta az egykori nehézsúlyú világbajnok.

A kérdés attól még kérdés marad: jobb-e Froch, mint Calzaghe?

Mondjuk, ha visszavágna Wardnak, lehet róla szó...

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik