Erdei: Hálás vagyok a sorsnak a karrieremért

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2014.03.10. 10:50
null
Erdei Zsolt közel a negyvenhez sem okozott csalódást (Fotó: Korponai Tamás)
Győzelemmel búcsúzott el a közönségtől és pályafutásától Erdei Zsolt, aki a Salva Dzsomardasvili elleni utolsó, kecskeméti fellépés után a Nemzeti Sportnak elmondta: megkönnyezte a zárást.

 

– A ringben azt mondta, szépen szeretett volna búcsúzni a magyar közönségtől, majd kérdéssel zárta mondandóját: „Elégedettek vagytok?” Ön az?
– Igen, elégedett vagyok – mondta Erdei Zsolt, aki szombat este egyhangú pontozással győzte le a grúz Salva Dzsomardasvilit, ezzel megszerezte a Bokszvilágszervezet (WBO) félnehézsúlyú Európa-bajnoki címét. – Nyilván ezért szaladt ki a számon a közönségnek feltett kérdés. Korábban arra gondoltam, szép lenne világbajnokként búcsúzni, de azt hiszem, Európa-bajnokként sem kell szégyenkeznem.

– Mi a véleménye Dzsomardasvili elleni teljesítményéről?
– Ügyeltem arra, hogy ne erőlködjek. De nem nagyképűségből! Ha görcsölök, semmi sem sikerül. Könnyedén próbáltam bokszolni.

– Időnként talán túl könnyedén is. Ha néhány sorozást keményebben befejez, hamarabb véget érhetett volna a mérkőzés.
– Sajnos az utolsó ütéseket nem tudtam kellő erővel meghúzni a kombinációk végén. Ez tűnhetett úgy, hogy nem is akartam kiütni Dzsomardasvilit. Egyébként Fritz Sdunek is ráküldött. Az egyik szünetben mondta: „Ha lehet, üsd ki!” A ringben ezt másként ítéltem meg, de azért nem vesztünk össze. Sőt Fritz azt mondja, jó edző lesz belőlem.

– Szakmailag elégedett volt önnel?
– Jobban örült volna a kiütésnek.

– Ő hogyan élte meg a búcsút?
– Talán mindent elmond a hangulatunkról, hogy megkönnyeztük a győzelmet. Illetve nem is a sikert, hanem az elmúlt tizennégy évet.

– Közel a negyvenhez hogyan érezte magát címmérkőzésen?
– Köszönöm, jól. Gyors voltam, pattogtam. Nem is a meccsekkel van a probléma, hanem a felkészüléssel. Ahogy múltak az évek, egyre nehezebben ment. Szinte fájt már a fizikai felkészülés.

– Hogyan értékeli a pályafutását?
– Elégedett vagyok, hálás vagyok a sorsnak, hogy ilyen karrierrel ajándékozott meg.

NEM BÁNTJA-E AZ AMERIKAI ÁLOM MEGHIÚSULÁSA? VISSZAVÁGNA-E GYENYISZ GRACSOVNAK? MINEK KÖSZÖNHETTE ÉVEKEN ÁT TARTÓ SIKEREIT? VÁLASZOK ERDEI ZSOLTTÓL A HÉTFŐI NEMZETI SPORTBAN, AMELYET ELOLVASHAT IMMÁR DIGITÁLIS FORMÁBAN IS!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik