Boksz: Vitalij Klicsko ráült a WBC-övre, Stiverne kiakadt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.14. 12:03
A Bokszvilágtanács (WBC) hivatalosan bejelentette, hogy nehézsúlyú bajnoka, Vitalij Klicsko jobb keze megsérült, így az idén már képtelen lesz megvédeni a címét kötelező kihívója, Bermane Stiverne ellenében.

A szervezet közlése szerint haladékot adnak Klicskónak a címvédésre, és csak 2014 elején hoznak határozatot az ukrán bunyós bajnoki státuszával kapcsolatban. A WBC-nél kötelező kihívói státuszban levő Bermane Stiverne némileg érthető módon teljesen kiakadt, ugyanis Klicskóék már több alkalommal is megkérték és kapták a címvédő mérkőzés halasztását, a fejlemények miatt pedig még többet lesz kénytelen várni a kanadai bunyós, aki Chris Arreola legyőzésével harcolta ki magának a jelenlegi státuszát."

„Utálom a gondolatot, hogy bizonyos bajnokait a WBC teljesen már mércével kezeli. Nem is értem. Tim Bradleyt, amikor megsérült, megfosztották a címétől, Vitalij esetében viszont úgy fest, soha nem akarnak ilyet tenni. Biztos megvannak a maguk kedvencei. Pedig minden bajnokra ugyanazok a szabályok kellene, hogy vonatkozzanak. A WBC velünk közvetlenül semmit sem közölt. Vagy a saját szabályait, vagy pedig bennünket nem tisztel eléggé. Emlékszem, hogy Oleg Maszkajev is megsérült a Sam Peter elleni meccsét megelőzően, erre Petert kinevezték a szervezet interim bajnokának, amíg meg nem mérkőztek. Ez így egyáltalán nem objektív és fair döntés, és a sportág megítélésén is sokat ront" – nyilatkozta a csalódott Stiverne.

Hogy a politikai babérokra törő Klicskónak komoly-e a 2014-es visszatérési szándéka, egyelőre nem tudni, de az biztos, hogy az idő nem neki dolgozik. Az ukrán bunyós jelenleg már 42 esztendős is elmúlt, és szeptemberben lesz egy éve, hogy ringbe lépett és megvédte a címét Manuel Charr ellenében.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik