Boksz: Szerencsétlen f.szkalap McGregor, felnyalatják vele a padlót – Tyson

Vágólapra másolva!
2017.07.25. 12:33
A legendás nehézsúlyú egykori világbajnok, Mike Tyson elmondása szerint izgalmasnak találja Floyd Mayweather Conor McGregor elleni összecsapását, ugyanakkor nem gondolja, hogy az ír UFC-bajnoknak túl sok esélye lenne a 40 esztendős, veretlen amerikaival szemben.

„McGregornak vége, kicsinálja őt Floyd. Amúgy is elszállt az agyam az egésztől, mert azt gondoltam először, hogy az MMA szabályait alkalmazzák majd. Arról kellett volna szólni az egésznek, hogy az ökölvívó le tudja-e győzni az MMA harcosát, nem igaz? Ez a szerencsétlen f.szkalap McGregor tehát egy olyan terepre téved majd, ahol még soha nem járt, és fel fogják vele nyalatni a padlót, ugyanis a másik oldalon Floyd áll majd, aki csipasz kora óta ezt csinálja, Conor viszont nem rúghat, nem alkalmazhat földrevitelt, semmi. Finoman szólva, nincs sok minden a kezében” – fejtette ki Mike Tyson a véleményét.„McGregornak vége, kicsinálja őt Floyd. Amúgy is elszállt az agyam az egésztől, mert azt gondoltam először, hogy az MMA szabályait alkalmazzák majd. Arról kellett volna szólni az egésznek, hogy az ökölvívó le tudja-e győzni az MMA harcosát, nem igaz? Ez a szerencsétlen f.szkalap McGregor tehát egy olyan terepre téved majd, ahol még soha nem járt, és fel fogják vele nyalatni a padlót, ugyanis a másik oldalon Floyd áll majd, aki csipasz kora óta ezt csinálja, Conor viszont nem rúghat, nem alkalmazhat földrevitelt, semmi. Finoman szólva, nincs sok minden a kezében” – fejtette ki Mike Tyson a véleményét.

„Az biztos, hogy keserű szájízzel állnak majd fel a nézők a meccs után, de hát ez van. Nem hittem, hogy tényleg megcsinálják. De mikor bejelentették, arra gondoltam, hogy McGregor rohadtul megszívta ezekkel a szabályokkal.”

www.profiboksz.hu

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik