Boksz: Szellő Imre lemondott a magyar bajnoki címéről

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.04.25. 12:08
Szellő Imre, a Felix Promotion cirkálósúlyú bokszolója az után, hogy szombaton kiharcolta, a keddi hivatalos bejelentés szerint le is mondott a súlycsoport profi magyar bajnoki címéről.

A 33 éves ökölvívó, aki eddigi mind a 17 profi meccsén nyert, a székesfehérvári Magyar Ring Gálán Tóth Tamás ellen technikai KO-val védte meg a Boksz Világszervezet (WBO) interkontinentális bajnoki övét, illetve szerezte meg a magyar bajnoki titulust. A gálán az interim (ideiglenes) magyar cirkálósúlyú címért rendezett összecsapáson Darmos József a hetedik menetben ugyancsak technikai KO-val verte Bozai Gyulát.

A Felix Promotion sajtóközleményben tudatta a legmagasabban rangsorolt magyar profi ökölvívó döntését, hogy megválik magyar bajnoki címétõl. Mindez azt jelenti, hogy a Darmos-Bozai párharc győztesét, vagyis Darmos Józsefet a Magyar Ökölvívó Szakszövetség Hivatásos Tagozata immár nem interim, hanem teljes jogú magyar bajnokként ismerheti el. Darmosnak hat hónapon belül kell megvédenie címét.

Szellő kedden az M4 Sport Sportreggeli című műsorában azt mondta, hogy nem a szombati mérkőzés vett ki sokat belőle, hanem az azt megelőző felkészülés.

„Kőkemény nyolc hét áll mögöttem. Nem érzem, hogy hiányzik az edzőterem illata" – jegyezte meg, hozzátéve: végig magabiztos volt, de tisztában van azzal, hogy ha kihívója nem sérül meg, akkor másmilyen összecsapást vívtak volna. Tizenkét menetre készült, a mérkőzés az ötödikben ért véget.

A cél az, hogy Szellő világbajnoki címmérkőzésen lépjen szorítóba, de – mint elhangzott – Rácz Félix promótertől is függ, hogy erre mikor kerülhet sor.

„Szeretnénk becsatlakozni a világelithez, mindent beáldozunk azért, hogy ez sikerüljön" – jelentette ki az ökölvívó.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik