Vb 2018 – ebben fogadott Henty és Perosevic a Horvátország–Nigériára

MK – „A Fradival két győztes döntőt játszottam, remélem, most jön a harmadik”

Ehhez egy-két szava lesz Holender Filipnek is, aki gólkirályi címmel és kupagyőzelemmel búcsúzna a Honvédtól.

Tőzsér Dániel – Nem vagyunk berendezkedve a többfrontos terhelésre, de...

„A visszavágón nem szabad hibáznunk és kíméletlenül ki kell használnunk a helyzeteinket.”

Sokat jelent nekem ez a klub, nem zárom ki, hogy maradok – Gróf Dávid

A kispestiek kapusa a jövőjével kapcsolatban azt mondta: bármi előfordulhat még.

Majoros Bence – Különleges teljesítményt akarok nyújtani a budapesti vb-n

„Igyekszem megmaradni annak a nyírbátori srácnak, aki 7 évesen elkezdett pingpongozni.”

MK – „A Fradival két győztes döntőt játszottam, remélem, most jön a harmadik”

Ehhez egy-két szava lesz Holender Filipnek is, aki gólkirályi címmel és kupagyőzelemmel búcsúzna a Honvédtól.

A győri szurkolóknak köszönhetően már nem hiányzik a pálya – Althaus

„Boldogan vonultam vissza, mert úgy köszöntek el tőlem, mintha tíz évig ott játszottam volna.”

Válogatott - Németh visszacsábítaná a szurkolókat a stadionba

Válogatott - Németh visszacsábítaná a szurkolókat a stadionba

„Andorra sohasem könnyű csapat, de hoztuk a kötelezőt, nehézségek árán – értékelt Király Gábor a Magyarország–Andorra (2–0) vb-selejtező után.

Nagy Gergő – Kihasználtuk, hogy a szlovénok a buszon maradtak

A finn Pelicanshoz igazoló Hári János szerint üthettünk volna tízet is, az ellenfél elég gyenge volt.

Autósport – Nemcsak gyönyörű, de le is nyomja a férfiakat a pályáról

Vogel Adrienn szerint a férfiak többsége számára imponáló, hogy jól vezet és ért az autókhoz.

Ligetvári Patrik – Csak az orosz edzőt hallottam, kemény szidást kaptak

A magyar válogatott játékosa elárulta: még egy évet szeretne maradni Spanyolországban.

Wehrs Kevin – A szlovénok biztosan jobb csapattal érkeznek Asztanába

Jarmo Tolvanen: Dolgoznunk kell még az emberelőnyös, emberhátrányos játékunkon.

Ruesga – Szavakkal leírhatatlan, ahogy a veszprémi szurkolók fogadtak

A spanyol balszélső a Sporting játékosaként tért vissza a Veszprém Arénába, a szurkolók a nevét skandálták.

Férfi kézi BL – A Szeged spanyol világbajnoka még nem élt ilyen országban

„Remélem, összejön a final four, és akkor majd beszélhetünk arról is, hogy megnyerhetjük-e.”

Idén a döntőre sem fogunk elfáradni – Amorim

Katrine Lunde: Dudát mindig nehéz megállítani, de meg kell.

MK – Debrecenben sem fogunk bunkerfocit játszani – Schindler Szabolcs

„Nagyszerű volt a hangulat, az lenne a jó, ha a jövőben a bajnokikon is ilyen szurkolást kapnánk.”

Fodor Szabolcs – A játékosok csúsznak-másznak a Fradi-címerért

Pavuk Attila: Az MVP-trófea pedig nagyon magas polcra fog kerülni, valószínűleg a legmagasabbra.

MK – Pintér Ádámban benne van a lehetőség, hogy... – Herczeg András

A DVSC-ben debütáló 17 éves játékos nem volt benne biztos, hogy neki kellett volna beírni a gólt.

Nagy Gergő – A csillárról is fradisták lógtak, belehajszoltak minket a győzelembe

Becze Tihamér: Rögösebb úton jutottunk a döntőbe, amink volt, kitettük a pályára, ennyi jött ki.

MK – Zsóri Dániel már múltként tekint a Fradi elleni csodagóljára

Furcsa volt neki a hirtelen jött népszerűség. Herczeg András szerint ezt mindenki nehezen kezelte volna.

Nagyon várom már, hogy Ambros Martínnal összekerüljünk – Danyi

„A félidőben azt beszéltük: ha lehet, akkor tizennyolc góllal nyerjünk.”

Asztalitenisz – Klampár az óriáskeréken jobban félt, mint az asztalnál bármikor

Az 1978-as duisburgi Eb sikerkovácsait tortával ünnepelték, a bátrabbak a magasból nézhették meg Budapestet.

FTC – „Meglepődtem azon, hogy az NB I legértékesebb játékosa vagyok”

A Ferencváros brazil légiósa szerint Kazahsztán nem rossz hely, de Budapesten jobb az élet.

Hogy miért igazolok el Győrből? Nehéz erről beszélni… – Nora Mörk

„Összetörtem, elvesztettem minden motivációmat, de ez a visszatérés pályafutásom egyik legszebb pillanata.”

A magyarok tudnak így küzdeni, a norvégok nem - Böhn

A magyarok tudnak így küzdeni, a norvégok nem - Böhn

A Belgrádban kiharcolt Eb-bronzérem után, K. E. Böhn szövetségi kapitány az NSO Tv-nek elmondta, a lányok küzdeni tudása alapján megérdemelten szereztek bronzérmet Magyarországnak.

Büszke vagyok a fiatalításra, nincs is másik út – Matics

Székely Márton: Imádom, amikor ilyen a védekezés, ilyen extázisban van az egész csarnok és én is.

Varga Zoltán élvonalbeli karrierjét Rehhagel törte meg  - Török Péter

Varga Zoltán élvonalbeli karrierjét Rehhagel törte meg - Török Péter

Az NS vasárnapi vendége ezúttal Török Péter, aki Juhász Roland mellőzését Varga Zoltán Dortmundnál átélt 1975-ös helyzetével vonta párhuzamba.

Férfi kézi BL – „Pastornak igaza volt, hogy nem volt elégedett a teljesítményünkkel”

Balogh Zsolt élvezi az apaszerepet. Kislánya, Liza nagyon jó baba és hagyja aludni a szülőket.

Harmónia - Közel vagyunk az álmok megvalósításához

Harmónia - Közel vagyunk az álmok megvalósításához

Egervári Sándor a hollandok elleni vb-selejtező előtt úgy érzi, a nagy álom, vagyis hogy nyerjünk Amszterdamban, igenis elérhető.

Román-magyar - Egervári szerint nem voltunk esélytelenek Bukarestben

Román-magyar - Egervári szerint nem voltunk esélytelenek Bukarestben

„Nem sikerült kilábalni a gödörből” – mondta az NSO Tv-nek adott értékelésében Egervári Sándor utalva az első román gólra.

Holland-magyar - Dzsudzsák legszívesebben elbújna és egy nagyot sírna

Holland-magyar - Dzsudzsák legszívesebben elbújna és egy nagyot sírna

Az egyetlen magyar gólt szerző támadó hozzátette, továbbra is nagyon szeretik ezt a játékot, ezért élnek, de ilyenekre nincsenek felkészülve.

Szar ez az egész! - Császár Gábor

Szar ez az egész! - Császár Gábor

A mérkőzés után az elkeseredett hazai játékosok elmondták, a bírók sokszor tévedtek ellenük.

Csodastadion - itthon még soha nem látott létesítmény épül Debrecenben

Csodastadion - itthon még soha nem látott létesítmény épül Debrecenben

Október 8-án a Nagyerdei Stadiont és az azt körülvevő parkot építő konzorcium elérte a műszaki készültség 50 százalékát.

Lőw, a profi – Salzburgban minden adott egy új élethez

Lőw, a profi – Salzburgban minden adott egy új élethez

Lőw Zsolt a Lieferingnél alkalmazkodott a profi környezethez, és önmaga is a tökéletességre törekszik.

Légióssors - Bajner egy percet sem akar a BVB II-ben játszani

Légióssors - Bajner egy percet sem akar a BVB II-ben játszani

Bajner öt percig bírta nézni az NB I-es meccset. „Nem érdekel az élvonal és a válogatott sem.”

Támadás - két csatárral a gyengén védekező románok ellen

Támadás - két csatárral a gyengén védekező románok ellen

„Egervári komolyan gondolja, hogy Bödét és Szalait egyszerre küldi pályára Bukarestben”

Sousával eredményes volt a Videoton, de szakmailag visszalépett

Sousával eredményes volt a Videoton, de szakmailag visszalépett

Bognár György és Vincze András, az NS labdarúgórovatának vezetője Paulo Sousa távozásával kapcsolatban beszélgetett egymással.

A külföldi edzőktől semmi újat nem kaptunk - Bognár György

A külföldi edzőktől semmi újat nem kaptunk - Bognár György

A Nemzeti Sport és az NSO Tv szakértője, Bognár György és Vincze András rovatvezető a külföldi edzőkérdésről és a Videoton játékstílusáról vitatkozott.

Pintér: A játékosok nem merték megtenni, amit az összetartásokon

Pintér: A játékosok nem merték megtenni, amit az összetartásokon

Az északírek elleni gyászos Eb-selejtezős rajt után Pintér Attila elmondta, a játékosai nem merték megtenni azt, amit az összetartásokon igen.

El-blama - Horváth: 20 év magyar futballja tükröződik az ETO vereségében

El-blama - Horváth: 20 év magyar futballja tükröződik az ETO vereségében

„Akik a magyar bajnokságban brillíroznak, nemzetközi szinten teljesen szétesnek. Ezt nem csak a mostaniakra mondom, hanem az elmúlt 20 év magyar labdarúgására.”

Román-magyar - nem volt helyzetünk, újra építkezni kell

Román-magyar - nem volt helyzetünk, újra építkezni kell

Az NSO Tv a találkozó után korábbi válogatott labdarúgókat kérdezett a látottakról, akik elmondták, az első gól rányomta a bélyegét a mérkőzésre.

Nagy Lászlót gyorsan elfeledték a spanyolok

Nagy Lászlót gyorsan elfeledték a spanyolok

Kíváncsiak voltunk, hogy Barcelonában az emberek mennyire ismerik a magyar válogatott és az MKB Veszprém kézilabdázóját, Nagy Lászlót.

Korlátlan úr - a Fradi csak fizette Moniz nevenincs játékosait

Korlátlan úr - a Fradi csak fizette Moniz nevenincs játékosait

Bognár György, ezúttal Ricardo Monizról, a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencvárostól elküldött tréneréről beszélt.

Pintér: Idejönnek holmi emberek, és osztják az észt

Pintér: Idejönnek holmi emberek, és osztják az észt

Pintér Attila a hazaiak mestere elégedett volt csapata teljesítményével, valamint az eredménnyel is.

Orbán Viktor a magyarok erényeivel nyerne a románok ellen

Orbán Viktor a magyarok erényeivel nyerne a románok ellen

A miniszterelnök elmondta, nem csupán győzelmet vár a mieinktől, hanem hogy bátran játszva érjen el sikert a nemzeti együttes.

Nem jövök haza - hiába hívta Laczkó Zsoltot a Fradi

Nem jövök haza - hiába hívta Laczkó Zsoltot a Fradi

Az NSO Tv-nek a magyar légiós beszélt a válogatottságról, s elmondta, szeret Olaszországban játszani, így egyelőre nem gondolkodik a hazatérésen.

Buzánszky: „Huszti Szabolcsért én sem kapkodnék”

Buzánszky: „Huszti Szabolcsért én sem kapkodnék”

Buzánszky Jenő, az Aranycsapat legendás hátvédje győzelmet vár a labdarúgó válogatottól, és beszél a Huszti-ügyről is az NSO Tv-nek.

NB I - „A Győr, a Vidi, a Loki az esélyes, a Fradi erőlködik”

NB I - „A Győr, a Vidi, a Loki az esélyes, a Fradi erőlködik”

Bognár György szerint az új labdarúgó NB I-es szezonban nem emelkedik majd ki egy csapat sem a bajnoki címért való versenyfutásban.

Válogatott - Bognár szerint most Mezey lenne a legmegfelelőbb kapitány

Válogatott - Bognár szerint most Mezey lenne a legmegfelelőbb kapitány

Bognár György, a Nemzeti Sport állandó szakértője ezúttal a hollandoktól elszenvedett súlyos vereségről mondta el a véleményét.

A játékvezetők direkt provokálnak minket - Torghelle

A játékvezetők direkt provokálnak minket - Torghelle

A Sport Tv Harmadik Félidő Extra című műsorának vendége volt Torghelle Sándor. A Videoton labdarúgója elmondta, legjobban a játékvezetők felől érzi a támadásokat.

Döntő-lépés – Pálinger néha visszaállna a válogatott kapujába

Döntő-lépés – Pálinger néha visszaállna a válogatott kapujába

A válogatott korábbi kapusa néha visszaállna a gólvonal elé, de úgy érzi, most nélküle is a döntőbe juthatnak a lányok.

Juhász fokozatosan kiszoríthatja Viníciust a kezdőből

Juhász fokozatosan kiszoríthatja Viníciust a kezdőből

Szakértőink, Vincze András, az NS újságírója és Bognár György korábbi válogatott labdarúgó, Juhász Roland karrierjéről beszélgettek egymással.

„A magyar vízilabda nagyon alacsony szintre esett”

„A magyar vízilabda nagyon alacsony szintre esett”

Háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázónk, Gyarmati Dezső nemrég ünnepelte 85. születésnapját. Az NSO Tv a klasszissal beszélgetett.

Kritika - Moniz megint rosszul variált

Kritika - Moniz megint rosszul variált

Bognár György, az NSO Tv szakértője szerint Ricardo Moniznak nem erőssége a "meccselés".

Holland-magyar: Nem értek egyet a bizalomvesztéssel! - Koman

Holland-magyar: Nem értek egyet a bizalomvesztéssel! - Koman

A magyar labdarúgó-válogatott játékosa, Dzsudzsák Balázs, Szalai Ádám és Koman Vladimir beszélt a Hollandia elleni pénteki világbajnoki selejtezőről.

Tündérmese - Otigba Gyuláról indult, hívta a Liverpool is

Tündérmese - Otigba Gyuláról indult, hívta a Liverpool is

Igazi álom Otigba Kenneth eddigi pályafutása. Gyuláról indult, most pedig alapemberként számítanak rá a holland Heerenveenben.

Lendület – Még nem tudni, kik játszhatnak a spanyolok ellen

Lendület – Még nem tudni, kik játszhatnak a spanyolok ellen

A lendületet hiányolta főként Hajdu János a női kézilabda-válogatott játékából. Hogy kik adhatják ezt meg, azt még nem tudhatjuk.

Taktikák Nagy László semlegesítése esetén - Laurencz

Taktikák Nagy László semlegesítése esetén - Laurencz

Az NSO Tv-nek Laurencz László, a női kézilabdázók korábbi szövetségi kapitánya elemezte a férfiválogatott spanyolok elleni vereségét a vb-n.

Kézirangadó - a Győr földöntúli erejével is küzd a Fradi

Kézirangadó - a Győr földöntúli erejével is küzd a Fradi

Igazi rangadóval indul a pontvadászat a női kézilabda NB I-ben: a bajnok Győri ETO az ezüstérmes Ferencváros otthonában kezd.

U19 - Szégyen - Mészöly Géza az asztalra csapott

U19 - Szégyen - Mészöly Géza az asztalra csapott

Az U19-es válogatott szövetségi edzője nagyon dühös volt a játékosaira; a közönséget dicsérte.

Juhász: Benne lehet a bravúr a Poznan ellen az El-ben

Juhász: Benne lehet a bravúr a Poznan ellen az El-ben

A Videoton hazai pályán próbálja meg ledolgozni háromgólos hátrányát a Lech Poznan ellen a labdarúgó Európa-liga playoffkörének visszavágóján.

Mezőkövesd - „Dühítő az Egerrel való összehasonlítás”

Mezőkövesd - „Dühítő az Egerrel való összehasonlítás”

Az NSO Tv videójában Véber György beszél a változásokról, és a várható pályaavatóról.

A stadionok nem tudnak focizni – Deutsch a nézőszámokról

A stadionok nem tudnak focizni – Deutsch a nézőszámokról

Az MTK elnöke elárulta: jelenleg csupán néhány százaléknyi jegybevétellel számolhatnak.

Román-magyar - Egervári az észtek ellen kárpótolná a szurkolókat

Román-magyar - Egervári az észtek ellen kárpótolná a szurkolókat

Egervári kijelentette, nem szabad megkérdőjelezni az elmúlt három év eredményeit. Sajnálja a szurkolókat, az észtek ellen javítani szeretnének.

Rangadók - megállítja-e a Győr a lendületet kapó Fradit?

Rangadók - megállítja-e a Győr a lendületet kapó Fradit?

A Sport Televízió két műsorvezetője, Lipcsei Betta és Molnár Mátyás az NSO Tv 0. félidő című bajnoki beharangozójában a hétvége két rangadóját vette górcső alá.

Válogatott - „Az MLSZ döntése szembeköpte az edzőtársadalmat”

Válogatott - „Az MLSZ döntése szembeköpte az edzőtársadalmat”

Bognár György nem vonja kétségbe Dárdai Pál képességeit, de szerinte kapkodás a kinevezése a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjára.

Puzsér Róbert: Videobíró nélkül nincsen foci!

Puzsér Róbert: Videobíró nélkül nincsen foci!

A Nemzeti Sport Vasárnapi vendég rovatának eheti alanya Puzsér Róbert újságíró, kritikus, a Csillag születik zsűrijének tagja. Puzsér szókimondó emberhez híven az NSO Tv kamerája előtt is keményen megmondta véleményét a sportról.

Trónfoglalás - újra király lesz Csank Jánosból Vácon?

Trónfoglalás - újra király lesz Csank Jánosból Vácon?

Csank János 14 év után hazatért Vácra. A szakvezetőt számos emlék köti a klubhoz, a szurkolók és a stadion mellett egy különös felirat is fémjelzi az aranykorszakot.

Détári: Miért válogatott Németh Krisztián?

Détári: Miért válogatott Németh Krisztián?

Détári Lajos újabb blogbejegyzésében a magyar labdarúgó-válogatott Luxemburg és San Marino elleni mérkőzéséről mondta el a véleményét.

Stagnál az NB I – „Sehol sem történt komoly átigazolás”

Stagnál az NB I – „Sehol sem történt komoly átigazolás”

Bognár György ezúttal is elmondja véleményét a labdarúgó NB I holtszezonjában történt változásokról. Illetve szerinte változatlanságról.

A Koeman-érában volt ilyen defenzív a válogatott - Bognár

A Koeman-érában volt ilyen defenzív a válogatott - Bognár

Bognár György szerint szokatlanul visszafogott, a Koeman-érához hasonló defenzív játékot mutatott a magyar labdarúgó-válogatott Hollandia ellen.

Terrorfenyegetés - a TEK Szocsiban vigyáz a magyarokra

Terrorfenyegetés - a TEK Szocsiban vigyáz a magyarokra

Ma az oroszországi Szocsiban hivatalosan is megkezdődnek a XXII. téli olimpiai játékok!

Nyitány - a Győr elleni rajtra nem lesznek kész a Fradi kézisei

Nyitány - a Győr elleni rajtra nem lesznek kész a Fradi kézisei

Az NSO Tv-nek Elek Gábor, a zöld-fehérek trénere elmondta, ősszel inkább a Bajnokok Ligája rajtájára koncentrálnak.

Mocsai: Nagy Laci ügye nem szakmai kérdés

Mocsai: Nagy Laci ügye nem szakmai kérdés

Az NSO Tv Veszprémben látogatta meg a kézilabdacsapatot, majd az edzés után Mocsai Lajost faggatta.

A válogatott nem adja fel álmait a vereség után

A válogatott nem adja fel álmait a vereség után

Egervári Sándor szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatott egyéni durva hibák, és nem szervezetlenség miatt kapta a gólokat a hollandok ellen.

Nikolics Nemanja: A védők nem hagytak nekem területet

Nikolics Nemanja: A védők nem hagytak nekem területet

Gulácsi Péter a két kapott gólt elemezte, míg Tőzsér Dániel elmondta, nem voltak nagy képességű játékosaik, de csapatként jól futballoztak a vendégek. Nyilatkozatok.

Vanczák elégedett a törökök elleni döntetlennel

Vanczák elégedett a törökök elleni döntetlennel

Vanczák Vilmos inkább a románok ellen utolsó pillanatokban bekapott gól miatt bánkódik.

Merész: Majdnem, hogy nekünk fújtak a bírók

Merész: Majdnem, hogy nekünk fújtak a bírók

Az NSO Tv-nek a női pólósok kapitánya elmondta, nem a hazai pálya döntött az elődöntőben.

Eperjes - a színészlegenda az Aranycsapatról és Varga Zoltán góljáról

Eperjes - a színészlegenda az Aranycsapatról és Varga Zoltán góljáról

Az NSO Tv Vasárnapi vendége Eperjes Károly Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas színművész, aki a 6:3-ról és Varga Zoltán egyik emlékezetes góljáról mesél.

Válogatott - Koman szerint teljesen megváltozott a játék képe Pintér Attilánál

Válogatott - Koman szerint teljesen megváltozott a játék képe Pintér Attilánál

Koman Vladimir, Leandro és Tőzsér Dániel a válogatottba való meghívásról, és Pintér Attila játékrendszeréről nyilatkozott.

6:3 – esélytelen angolok; Puskás, a szemtelen csibész

6:3 – esélytelen angolok; Puskás, a szemtelen csibész

Az angolok első gólját szerző Jackie Sewell mesél Puskás Ferencről az NSO Tv-nek, valamint fény derül arra, miért voltak esélytelenek az angolok!

Filozófia - Pintér felfogásban leginkább Mourinhóhoz hasonlítható

Filozófia - Pintér felfogásban leginkább Mourinhóhoz hasonlítható

Bognár György, az NSO Tv szakértője győzelmet vár a mieinktől a finnek ellen, és kíváncsian várja, hogy milyen csapatot küld pályára Pintér Attila.

Moniz: Ha nem koncentrálunk eléggé, kikapunk

Moniz: Ha nem koncentrálunk eléggé, kikapunk

A holland tréner először Adamsről beszélt, majd a vereségről is szót ejtett.

DVSC – Kondás: A szurkoló mindig a csapata mellett áll, de itt nem ez a trendi

DVSC – Kondás: A szurkoló mindig a csapata mellett áll, de itt nem ez a trendi

A Haladás meglepetésre 1–0-ra legyőzte idegenben a DVSC-Tevát. A mérkőzés tanulságairól a főszereplők beszéltek az NSO Tv-nek.

Válogatott - Németh visszacsábítaná a szurkolókat a stadionba

Válogatott - Németh visszacsábítaná a szurkolókat a stadionba

„Andorra sohasem könnyű csapat, de hoztuk a kötelezőt, nehézségek árán – értékelt Király Gábor a Magyarország–Andorra (2–0) vb-selejtező után.

Egervári 11-0-ra áll Husztival szemben - Csányi Sándor

Egervári 11-0-ra áll Husztival szemben - Csányi Sándor

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke az NSO Tv-nek elmondta, Huszti Szabolcsnak kell eldöntenie, hogy akar-e játszani a válogatottban.

Nincs veszve - Egervári szerint még meglehet a 2. hely

Nincs veszve - Egervári szerint még meglehet a 2. hely

A szövetségi kapitány bízik a játékosokban, csapat erejében, valamint az előrelépésben.

Válogatott - Dzsudzsák szerint két nap alatt nem lehet csodát tenni

Válogatott - Dzsudzsák szerint két nap alatt nem lehet csodát tenni

A magyar-finn felkészülési labdarúgó-mérkőzés után Dzsudzsák Balázs elmondta, a védekezést két nap alatt próbálták rendezni.

Nehézségek – Pintér szerint még mindig vannak tolódási problémák

Nehézségek – Pintér szerint még mindig vannak tolódási problémák

A mester az Albánia elleni felkészülési mérkőzés mellett beszélt a Dánok ellen látott visszatérő problémákról.

Ki van rúgva! - „Szalai vegye megtiszteltetésnek a válogatottságot”

Ki van rúgva! - „Szalai vegye megtiszteltetésnek a válogatottságot”

Az NSO Tv két részes sorozatának első fejezetében a szurkolókat kérdeztük, vajon mire lehet képes a Pintér-vezette válogatott az F-csoportban.

„Sousa lelkén szárad, hogy Kovácsnak 25-ször 90 perc mínusza van”

„Sousa lelkén szárad, hogy Kovácsnak 25-ször 90 perc mínusza van”

Az NSO Tv állandó szakértője, Bognár György is elmondta a véleményét a labdarúgó NB I 19. fordulójának mérkőzéseiről.

Bizonyíték - „Guzmics és Devecseri a legjobb védők között az NB I-ben”

Bizonyíték - „Guzmics és Devecseri a legjobb védők között az NB I-ben”

A Haladás-győzelemmel zárult Ferencváros elleni rangadó után Artner Tamás elmondta, talán ismét bebizonyosodott, hogy kár szidni Guzmicsot és Devecserit.

Majoros Bence – Különleges teljesítményt akarok nyújtani a budapesti vb-n

„Igyekszem megmaradni annak a nyírbátori srácnak, aki 7 évesen elkezdett pingpongozni.”

A győri szurkolóknak köszönhetően már nem hiányzik a pálya – Althaus

„Boldogan vonultam vissza, mert úgy köszöntek el tőlem, mintha tíz évig ott játszottam volna.”

MK – „A Fradival két győztes döntőt játszottam, remélem, most jön a harmadik”

Ehhez egy-két szava lesz Holender Filipnek is, aki gólkirályi címmel és kupagyőzelemmel búcsúzna a Honvédtól.

Wehrs Kevin – A szlovénok biztosan jobb csapattal érkeznek Asztanába

Jarmo Tolvanen: Dolgoznunk kell még az emberelőnyös, emberhátrányos játékunkon.

Nagy Gergő – Kihasználtuk, hogy a szlovénok a buszon maradtak

A finn Pelicanshoz igazoló Hári János szerint üthettünk volna tízet is, az ellenfél elég gyenge volt.

Tőzsér Dániel – Nem vagyunk berendezkedve a többfrontos terhelésre, de...

„A visszavágón nem szabad hibáznunk és kíméletlenül ki kell használnunk a helyzeteinket.”

Idén a döntőre sem fogunk elfáradni – Amorim

Katrine Lunde: Dudát mindig nehéz megállítani, de meg kell.

Ligetvári Patrik – Csak az orosz edzőt hallottam, kemény szidást kaptak

A magyar válogatott játékosa elárulta: még egy évet szeretne maradni Spanyolországban.

Büszke vagyok a fiatalításra, nincs is másik út – Matics

Székely Márton: Imádom, amikor ilyen a védekezés, ilyen extázisban van az egész csarnok és én is.

Sokat jelent nekem ez a klub, nem zárom ki, hogy maradok – Gróf Dávid

A kispestiek kapusa a jövőjével kapcsolatban azt mondta: bármi előfordulhat még.

Pat Cortina – Mondták a lányok, hogy feldobálnak, de azt hittem, viccelnek

A történelmet író hokikapitány csendesen, finom vacsorával és egy-két pohár jó magyar borral ünnepelt.

Huszák Alexandra – Az ilyen sikert jóízűen meg kell ünnepelni

Gasparics Fanni: Nem is tudom az ünneplést pontosan visszaidézni, annyira extráziszerű élmény volt.

Hogy miért igazolok el Győrből? Nehéz erről beszélni… – Nora Mörk

„Összetörtem, elvesztettem minden motivációmat, de ez a visszatérés pályafutásom egyik legszebb pillanata.”

Horváth Tifani – Sírni akartam örömömben, de nem ment

„Annyira euforikus érzés még mindig! Ennyi szurkoló előtt játszani, hogy ennyi embert érdekeltek a meccseink...”

Nagyon várom már, hogy Ambros Martínnal összekerüljünk – Danyi

„A félidőben azt beszéltük: ha lehet, akkor tizennyolc góllal nyerjünk.”

Gasparics Fanni – Akkor lenne édes a siker, ha az osztrákokat is legyőzzük

„Pat Cortina kemény edző, sok időt fordít a mentális felkészülésre. Nehogy elvegye a rivaldafény a fókuszt.”

Sok játékos bármit megadna azért, hogy itt legyen – Fegyverneky

„Kicsit csalódottak vagyunk, de minden erőnkkel azon leszünk, hogy megszerezzük a bronzérmet.”

Pat Cortina – A szlovákok elleni meccs a múlt, jó lecke volt

„A magyar szurkolók nagyszerűek, örülök, hogy a lányok mindezt átélhetik. Szükségünk van a támogatásukra.”

Röplabda – Kifutó vagy a pálya? – Bodnár Dorottya mindkettőn otthonosan mozog

A BRSE centere nemcsak gazella alkatával hívja fel magára a figyelmet, hanem a bal kezét borító tetoválással is.

Honvéd – Nagy név a vezetőségben, pénzért is igazolhatnak

Az új tulajdonosok másképpen akarják vezetni a klubot, külföldről is jöhet edző, illetve játékosok.

Nagy Laciék után hiányzik egy generáció, de övék a válogatott jövője – Csoknyai

Szita Zoltán a vb után is megmaradt annak, aki volt, míg Rosta Miklós arra gondolt: édesapja nyomdokaiba lépne.

Férfi kézi – A két veszprémi kapja a szegediektől a zrikát a válogatottban

Bánhidi Bence: Tegnap volt egy kis szurkálódás, semmi extra, de azért egy kicsi mindig van.

Märcz Tamás – Varga és Hárai jelenléte feltétlenül szükséges, de...

„Minden csapatot a saját fegyverével győztünk le, bíztunk magunkban, nagyon akartuk ezt a sikert.”

Manhercz Krisztián – Fontos diadal volt, de a helyén kell kezelni

Nagy Viktor: Szolidan ünnepeltünk, az energiáinkat a horvátok elleni meccsen adtuk ki.

Honvéd – „Már ideje volt!” „A bizonytalanba megyünk” – szurkolók az eladásról

„Hemingway annak idején megmentette a klubot, utána csinált hülyeséget, de ki nem? Szidtuk eleget, de tett is a Honvédért.”

Ambros Martín – Hiányzik Győr, a játékosaim, a szurkolóim...

A Rosztov-Don vezetőedzőjének magát kellett javítania, amikor jelen időben beszélt a Győrről.

Batik Bence – Meccsek óta nem kapjuk meg a tizenegyeseinket

A kispestiek védője szerint más csapatoknak befújják a büntetőt tizenhatoson kívüli esetekre is.

Dibusz Dénes – Beszéltem Marko Scsepoviccsal, nincsen harag

A Fradi kapusa elmondta, a Mol Vidi játékosa nem neheztel amiatt, hogy eltörte az arccsontját.

Jégkorong: Terbócs István így idézte fel a svédeknek lőtt gólját

Sárpátki: A harmadik harmadban óriásit játszottunk, majdnem kiharcoltuk a hosszabbítást.

Erdély Csanád – Méltó ellenfelei voltunk a világbajnok svédeknek

Bartalis: Mindig jó ilyen nagy hokinemzetek ellen játszani, de különleges inkább a hazai közönség miatt volt.

FTC – „Meglepődtem azon, hogy az NB I legértékesebb játékosa vagyok”

A Ferencváros brazil légiósa szerint Kazahsztán nem rossz hely, de Budapesten jobb az élet.

Autósport – Nemcsak gyönyörű, de le is nyomja a férfiakat a pályáról

Vogel Adrienn szerint a férfiak többsége számára imponáló, hogy jól vezet és ért az autókhoz.

Kovácsik Ádám – Furcsa volt, hogy a védő hívta ki Dibuszt. Ez sosem jó...

Az egész mérkőzés langyosan csordogált, a szurkolóknak valószínűleg nem ez volt életük meccse.

Holczer Ádám – Nem ez volt a maximum tőlünk, az a továbbjutás lett volna

„Láttam, mi történt, ugrásra készen álltam, egy második számú kapusnak mindig ez a feladata.”

„A Honvéd ellen szeretnék bizonyítani” – teljesül a Soroksár kispesti nevelésének álma

Lőrinczy Attila szerette volna nevelőegyesületének megmutatni, hogy mit tud, most alkalma lesz rá.

Nagy Gergő – A csillárról is fradisták lógtak, belehajszoltak minket a győzelembe

Becze Tihamér: Rögösebb úton jutottunk a döntőbe, amink volt, kitettük a pályára, ennyi jött ki.

Fodor Szabolcs – A játékosok csúsznak-másznak a Fradi-címerért

Pavuk Attila: Az MVP-trófea pedig nagyon magas polcra fog kerülni, valószínűleg a legmagasabbra.

Két Erzsébet hídnyi acél – így lesz katlanhangulat az épülő Puskás Arénában

A felhasznált vasbetonból 75 darab 10 emeletes lakótelepi házat lehetne felépíteni.

U17 – „Helyén kell kezelni az Eb-re való kijutást és az esélyeket”

Preisinger Sándor szövetségi edző nem szeretne túlzott elvárásokat támasztani a csapat elé.

Férfi kézi BL – Xavier Sabaté visszatérne Magyarországra?

„Öt csodálatos évet töltöttem itt, igazán otthon érzem magam. Nem lehet tudni, mit hoz a holnap…”

Férfi kézi BL – „Nagy csillag” – Bodó így jellemezte a brillírozó Alilovicot

A Mol-Pick Szeged kapusa viszont maga helyett inkább a csapatot dicsérte a Wisla Plock elleni meccs után.

NB I – Gosztonyinak nem fordult meg a fejében, hogy az egyetlen magyar a kezdőben

Lovrencsics Gergőt még Kisvárdán is köszöntötték válogatott teljesítménye miatt, de nem akar elszállni.

Ruesga – Szavakkal leírhatatlan, ahogy a veszprémi szurkolók fogadtak

A spanyol balszélső a Sporting játékosaként tért vissza a Veszprém Arénába, a szurkolók a nevét skandálták.

Nagy László – Tudtuk, ha önmagunkat adjuk, nem lehet probléma

Strlek: Mindegy, hogy kivel találkozunk a nyolc között, ugyanúgy kell játszanunk, mint a Sporting ellen.

U17 – Az Európa-bajnokságot érő magyar gól különös gólörömének története

Zuigéber Ákosnak bizsergető érzés, hogy csapattársa Szoboszlai Dominikhoz hasonlította.

U17 – Így énekelte a magyar himnuszt az Eb-re kijutott válogatott

A fiúk élő adásban rohanták le Preisinger Sándor szövetségi edzőt, hogy együtt ünnepelhessék a sikert.

Apósom fradista, sokáig fel sem mehettem a lakásába – Litauszki

„Aztán egy hónapig úgy jártam fel, hogy csak köszönt, de nem szólt hozzám.”

„Mourinhós volt a játék, apa – üzente a fiam, de ez tőle nem dicséret”

Csapattársa szerint Zuigéberből is Szoboszlai lett, hiszen ugyanúgy az utolsó percben döntött a norvégok ellen.

Baráth – Hatásos volt Szalai beszéde, és Dzsudzsák is felrázott minket

A védő szerint a horvátok kicsit félvállról vették a meccset, lebecsülték a magyar válogatottat.

Szoboszlai – Modric? Játszottam ellene, és kész. Ez ilyen egyszerű, nem izgultam.

Lovrencsics Gergő: Nem szabad elszállnunk, a földön kell maradnunk, még nem jutottunk ki az Eb-re.

Andorrában a vereség miatt sírtam, most az örömtől – Dzsudzsák

„A kilencvenediktől nagyon megszenvedtem minden egyes meccsemért, volt közte kudarc és vereség, szégyenteljes teljesítmény.”

Ezért nem söpörhetjük a dolgokat a szőnyeg alá – Szalai

„Át kell beszélni akkor is, ha ez esetleg másoknak kellemetlenebbül jön le.”

Bennem olyan drukk volt, hogy el sem fáradtam – Szoboszlai

Gulácsi Péter elmesélte, hogy mi történt a két kapott gólnál.

Szurkolóink miatt futballélménnyel térhetünk haza – Kovács I.

Holender Filip a kispadról még úgy érezte: gólokat rúghatott és nyerhetett volna a válogatott.

Válogatott – így indult az utazás Budapestről Nagyszombatba

Piros-fehér-zöld füstfelhőbe és a dresszkód szerint feketébe öltözve vágtak neki a magyar szurkolók a néhány órás útnak.

Szlovák–magyar – Ebben a stadionban készül Rossi élete meccsére

Így járták be a nagyszombati arénát a magyar válogatott labdarúgói.

Mikler – Nem szeretnénk abba a mederbe lépni, mint tavaly

A Szeged–Veszprém sok hasznos tapasztalattal szolgált a BL-nyolcaddöntő előtt mindkét csapatnak.

Ilyen közönség előtt sohasem jó veszíteni – Elek Gábor

Klujber Katrin: A szünetben megbeszéltük, hogy nem adjuk csak úgy oda a Győr kezébe a kupát.

Ha dolgozni kell, nagyon dolgoznak, ha bulizni kell, nagyon buliznak – Danyi

A Győr vezetőedzője szerint sok csapat feltette volna ellenük a kezét és csúnya vereségbe szaladt volna bele.

DVSC – A győztes gól szerzője nem tudja, miért fütyülték ki a diósgyőri szurkolók

Szécsi Márk: Ez életem szezonja, amiatt is, hogy hazatértem és élvezem a bizalmat.

Király Gábor – Egyetlen káromkodás vagy szitokszó sem hagyta el a számat

„A játékvezető mindenképpen gólt akart ítélni. Valószínűleg nem születhetett más döntés.”

Női kézi MK – ez a titka, Tomoriék így regenerálódnak 24 óra alatt

Danyi Gábor: Nagyon újat már nem tud mutatni egymásnak a két csapat.

Látszott rajtam, hogy a volt csapatom ellen játszom, ki kellett zárnom – Klujber

„Az elején ezért nem ment úgy, ahogy szokott.”; Pásztor Noémi a mai napig libabőrös lesz a Főnix Csarnokban.

Anya lett és üzletasszony – így tért vissza a 2-szeres BL-győztes magyar átlövő

Soós Viktóra: Plusz húsz kiló után nem egyszerű, biztos többen tudják, miről beszélek.