Olimpia: Normális reakció volt a csalódottságom - Lőrincz
Szilágyi Áron olyat tett, amit pályafutása során még nem
A Vasas vívója, Szilágyi Áron az NSO Tv-nek azt is elárulta olyat tett, amire 13 és fél éves pályafutása alatt még nem került sor.
Janics nem tárgyalt más klubbal, nem volt más választása
Douchev-Janics Natasa Győrben folytatja, átigazolását Borkai Zsolt MOB elnök is támogatta, de a kisalföldiek edzői státuszt nem biztosítanak férjének.
Történelmi 240 millió forintos szerződést kötött a MOB és a Telekom
Az NSO Tv-nek Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója és Borkai Zsolt, a MOB elnöke beszélt az immár 20 éve töretlen kapcsolatról.
Pálinger szerint a Győr idén biztosan megnyeri a kézi BL-t
„Ez az a szezon, amikor a Győrnek nem kell számolgatnia, mert mindenhol képes nyerni, és nyer is”. Ezt vallja Pálinger Katalin korábbi világklasszis kézilabdakapus.
Kemény üzenet a veretlen magyar csapattól
A labdarúgó NB II Nyugati csoportjában listavezető Puskás Akadémia FC vezetőedzője, Benczés Miklós az NSO Tv-nek beszélt a tervekről és a Vidi új edzőjéről.
„Sousa lelkén szárad, hogy Kovácsnak 25-ször 90 perc mínusza van”
Az NSO Tv állandó szakértője, Bognár György is elmondta a véleményét a labdarúgó NB I 19. fordulójának mérkőzéseiről.
Juhász Roland: Őszintén elbeszélgettem Egervári Sándorral
A Videotonnál Kovács István meglepődött Egervári Sándor behívóján, Juhász Roland pedig annak örül, hogy végre elbeszélgethetett a szövetségi kapitánnyal.
Szilágyi Áron olyat tett, amit pályafutása során még nem
A Vasas vívója, Szilágyi Áron az NSO Tv-nek azt is elárulta olyat tett, amire 13 és fél éves pályafutása alatt még nem került sor.
A Fradi elleni vereségre is építhet a rossz formában levő Újpest
Kiütéses vereség a Pakstól, majd szintén nulla pont az FTC ellen is. Az újpesti Vermes Krisztián szerint nincs nagy baj.
A Zvenyigorod elleni szalmaszálba kapaszkodik a Fradi
Az NSO Tv-nek a játékosok, valamint Elek Gábor edző is elmondta, továbbra is bizakodóak a folytatással kapcsolatban.
Norvég edzőcentrumban készült az U18-as labdarúgó-válogatott
A spanyolországi La Mangában játszott két felkészülési mérkőzést a magyar U18-as labdarúgó-válogatott. Az NSO Tv interjúja Mészöly Géza szövetségi edzővel.
Miért játszott a derbin kevésbé jól a Fradi?
A forduló rangadóján a Fradi 2–1-re nyert az Újpest ellen. A derbiről az NSO Tv állandó szakértője, Bognár György is elmondta a véleményét.

Nem érte váratlanul a válogatottat a zárt kapus döntés
A magyar válogatott most már biztosan zárt kapuk mögött fogadja a románokat. Vanczák Vilmos elmondta, az interneten készül a sorsdöntő mérkőzésre.
Legendák harca - az oroszlánok legyőzték a magyar hősöket
A magyar All Star-válogatott a HC Gazprom Export csapatával csapott össze. Hazai oldalon a szapporói hősök, míg a vendégeknél korábbi orosz klasszisok léptek jégre.
Világbajnok vívónk különösen a Fradi kéziseit imádja
A Nemzeti Sport Vasárnapi vendége a kétszeres olimpiai ezüstérmes párbajtőröző, Kulcsár Krisztián, akit az NSO Tv a női kézilabda Bajnokok Ligájáról kérdezett.
Elégedetlen játékosok a csoportelső MKB Veszprémnél
Az MKB Veszprém legyőzte az Atlético Madridot a kézilabda BL csoportkörének utolsó mérkőzésén, ezzel a bakonyi klub megszerezte az elsőséget.
„Nagy eseménye volt ez a meccs a magyar futballnak”
Nagy eseménye volt ez a mai meccs a magyar futballnak – mondta Ricardo Moniz a Ferencváros vezetőedzője a 2–1-es hazai győzelemmel véget ért FTC–Újpest után.
Olimpia: Nem örülök, hogy a Kemény-fiúk belágyultak - Kiss Ádám
Kiss Ádám humorista sajnálja, hogy a férfi vízilabda-válogatott nem úgy szerepel, ahogy azt mindenki elvárta tőle.
Összefogás - a Fradi és a Győr is segített a váci kéziseken
Példátlan összefoglás a váci női kézilabdáért! A fradisták, a győriek is segítettek, hogy a csapat el tudjon utazni Párizsba, a KEK negyeddöntőjének visszavágójára.
Újabb milliárdok érkeznek a magyar sportba
Az NSO Tv videójából kiderül, a tizenhat kiemelt sportág milyen feltételekkel nyerheti el a támogatást.
Fradi-dobogó, Loki-ezüst, győri bajnoki cím? - folytatódik az NB I
Pénteken a Pécs–MTK mérkőzéssel folytatódik a labdarúgó NB I 2012–2013-as szezonja. Az NSO Tv beharangozójának második része a topcsapatokkal.
Történelmi 240 millió forintos szerződést kötött a MOB és a Telekom
Az NSO Tv-nek Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója és Borkai Zsolt, a MOB elnöke beszélt az immár 20 éve töretlen kapcsolatról.
Sousával eredményes volt a Videoton, de szakmailag visszalépett
Bognár György és Vincze András, az NS labdarúgórovatának vezetője Paulo Sousa távozásával kapcsolatban beszélgetett egymással.
Parázs randevú az Üllői úton: rendfenntartók, Fradi, Újpest
A Ferencváros–Újpest bajnoki labdarúgó-mérkőzés előtti órák a várakozásoknak megfelelően igen parázs hangulatban teltek el. Az NSO Tv videója.
Michael Schumacher autóit is láttuk a Ferrari-múzeumban
Az NSO Tv rövid látogatást tett a Maranellóban található Ferrari-múzeumban. Legendás autók, autócsodák a múltból és a jelenből.
Cserepados, de fölényes győzelem Debrecenben
A DVSC-Teva hátrányba került a Pécs ellen a labdarúgó NB I. 19. fordulójában, ám a becserélt Ibrahima Sidide és Dombi Tibor vezérletével a hajdúságiak fordítottak.
A Fradi új stadionjának látványterve
Sajtóbeszélgetést tartott Kubatov Gábor, a Ferencvárosi TC elnöke a klub tervezett stadionjával kapcsolatban.
Nagy Lászlót gyorsan elfeledték a spanyolok
Kíváncsiak voltunk, hogy Barcelonában az emberek mennyire ismerik a magyar válogatott és az MKB Veszprém kézilabdázóját, Nagy Lászlót.
Varga Zoltán élvonalbeli karrierjét Rehhagel törte meg - Török Péter
Az NS vasárnapi vendége ezúttal Török Péter, aki Juhász Roland mellőzését Varga Zoltán Dortmundnál átélt 1975-ös helyzetével vonta párhuzamba.
Görbiczék megállíthatatlanul robognak a BL-ben
A Győri ETO KC 25–18-ra legyőzte a dán Randerst a női kézilabda Bajnokok Ligájában. A mérkőzés után Görbicz Anita nyilatkozott a mérkőzésről az NSO Tv-nek.
Kiesés vagy felzárkózás? - NB I-es szezonelőzetes, 1. rész - Siófoktól Paksig
Az NSO Tv kétrészes beharangozót készített a hétvégén folytatódó labdarúgó NB I-ről.
„Pénzzel vásárolható edzői pozíció Magyarországon”
Bognár szerint a magyar labdarúgás nem áll olyan stabil gazdasági alapokon, hogy a szakmai szempontok felül tudják múlni a gazdasági kérdéseket.
Buzánszky: „Huszti Szabolcsért én sem kapkodnék”
Buzánszky Jenő, az Aranycsapat legendás hátvédje győzelmet vár a labdarúgó válogatottól, és beszél a Huszti-ügyről is az NSO Tv-nek.
Hrutka: a magyar szurkoló az egyik legfanatikusabb a világon!
A NSO Tv interjújában Hrutka János, a magyar labdarúgó-válogatott egykori tagja, jelenleg játékosmenedzser beszél az Egervári-csapat közelgő tétmeccseiről.
„Borsódzik a hátamon a szőr" - bakiparádé
Összeállításunkban az NSO Tv munka közbeni bakijait gyűjtöttük egybe. Jó szórakozást!
Ciprusi csoda a BL-ben, Button győzelme - 2012. március
Márciusban megkezdődött az esztendő első F1-es versenye Ausztráliában, ahol Jenson Button aratott győzelmet. A labdarúgó BL-nyolcaddöntő rendkívül izgalmas mérkőzéseket hozott.
„Somália jobb lábbal sem tud rúgni, nemhogy ballal”
Érthető módon igen letört újpesti játékosok nyilatkoztak a Fradi elleni vereség után a labdarúgó NB I-ben.
Veszprém-Szeged rangadó a kézi BL-ben?
Eldőlt, hogy mely csapatok jutnak tovább a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportköréből. A kieséses szakasz párosítását kedden sorsolják.
A semmiből lett magyar bajnok - de merre tovább?
Az NSO Tv felvezető videójából kiderül, melyik aranyra tekint vissza a legszívesebben a Kulcsár Krisztián kétszeres olimpiai ezüstérmes korábbi vívó.
Mészáros Norbert már visszatérne
A Sport Televízió magazinjában Mészáros Norbert, a DVSC-TEVA másfél évre eltiltott labdarúgója elmondta felmentése után, hogy már most azon gondolkozik, mikor is térhet majd vissza az első csapatban.
Kézi-BL: a Veszprém visszavághat a Leónnak, teljesült a szegedi álom
Kisorsolták a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének párosítását. Az MKB Veszprém a spanyol Ademar Leónnal, a Pick Szeged a lengyel Kielcével meccsel.
Hol folytatja Douchev-Janics? - Szegeden nem fogadják tárt karokkal
Az NSO Tv videójából kiderül, Szegeden milyen lehetőségei vannak Douchev-Janicsnak, valamint a sportoló szóvivője elmondta: a kajakos meg fog küzdeni a helyéért a válogatottban.
Bikini, Balaton, Betta és a Harmadik Félidő
A Sport Televízió és a Harmadik Félidő stábja, a Balaton Soundon, a magyar tenger partján készül a következő élvonalbeli szezonra.
Heidi Löke, a magyar kapitány világklasszis párja
A mosolygós világklasszis jól érzi magát Győrött párjával, aki nem más, mint a magyar női kézi-válogatott újdonsült szövetségi kapitánya, Karl Erik Böhn.
Veszprémi csata a BL-ben, söpréssel lett bajnok a Volán - 2012. március
2012 márciusában a Volán sorozatban tizedszer, összesen pedig 13. alkalommal szerezte meg a bajnoki címet. Nem jutott a férfi kézilabda BL legjobb nyolc csapata közé az MKB Veszprém.
Csak a Szeged maradt veretlen a pólóbajnokságban
Túlpörgött a Vasas, a Szeged taktikusabban pólózott, így Vincze Balázs csapata maradt az egyetlen veretlen klub a vízilabda-bajnokságban.
Csipes egy életem, egy halálom győzelme
Csipes Tamara aranyérmes lett a szegedi kajak-kenu világbajnokságon a női kajakosok 5000 méteres versenyszámában.
Az arany nem változtat meg - Gyurta Dániel
Az NSO Tv kérdéseire is válaszolt Gyurta Dániel, aki a magyar küldöttség második olimpiai bajnoki címét szerezte Londonban.
Megemlékezés az FTC–Paks előtt
A labdarúgó NB I vasárnap esti mérkőzése, a Ferencváros–Paks összecsapás előtt a szurkolók és a játékosok is megemlékeztek Albert Flóriánra.
A Honvéd játéka a siker kulcsa a magyar fociban?
A Budapest Honvéd 3–0-ra legyőzte a Paksot az NB I 19. fordulójában. AZ NSO Tv-nek nyilatkozó Kemenes Szabolcs szerint ez a játék a siker kulcsa a magyar fociban.
„A Fradi csak jövőre lesz veszélyes a Győrre”
A Ferencváros meglepte az esélyesebb Győrt a női kézilabda-bajnokság rangadóján, hiszen a mérkőzés 34–34-gyel ért véget.
Olimpia: Horváth Mariannak Risztov sikere a legszebb
A Nemzeti Sport Vasárnapi Vendége Horváth Mariann sportriporter, hatszoros világbajnok vívó.
Senki sem kérdezi, ki mennyit keres - Dzsudzsák
Dzsudzsák Balázs az Anzsi Mahacskala moszkvai központjában beszélt az NSO Tv-nek Roberto Carlosról és Samuel Eto’o-ról.
A játékvezetők direkt provokálnak minket - Torghelle
A Sport Tv Harmadik Félidő Extra című műsorának vendége volt Torghelle Sándor. A Videoton labdarúgója elmondta, legjobban a játékvezetők felől érzi a támadásokat.
Féltek a védők Bajner „Gép" Bálinttól - exkluzív interjú
Bemutatkozott a Dortmund labdarúgócsapatában Bajner Bálint. Az NSO TV exkluzív interjújában a magyar támadó arról mesél, hogyan érezte magát első meccsén.
Aktívan környezettudatos az új Fradi mez
Az NSO Tv bepillantást nyert abba, hogyan készül a Fradi új, környezettudatos mez.
Karácsony óta nem állt össze a kép - Énekes
Az Alba Volán 6–5-re nyert az Innsbruck ellen, Énekes Lajos ugyanakkor továbbra is az egyéni hibákat emelte ki a mérkőzés után.
Reményvesztett Érsekújvár, döntőben a Csíkszereda
A Mol Liga elődöntőjében a vártnál könnyebben győzte le a HC Nové Zámkyt az erdélyi csapat. Az NSO Tv-nek az edzők és a játékosok értékeltek.
Sporttal teli évet! - Buzgó József köszöntője
A Nemzeti Sport főszerkesztőjének újévi köszöntője
Szervét Tibor különbséget tesz sport és testedzés között
A Nemzeti Sport Vasárnapi vendége Szervét Tibor színművész, rendező. Az NSO Tv beharangozó videójában arról beszél, hogy miért kell különbséget tenni a sport és a testedzés között.
Fradi-könyv a zöld fa alá a fehér ünnepen
Az utolsó nagy Fradi címmel megjelent egy, a '90-es évekre emlékező könyv, amely a Bajnokok Ligáját is megjáró Ferencváros labdarúgócsapatával foglalkozik.
Hetényi amerikai szerződése a Jokeritnek is nagy szó
Hetényi Zoltán hamarosan elutazik Milwaukeeba, hogy AHL-es csapatával a szezonkezdésre hangolódjon. Az NSO Tv-nek erről és a Jokeritről mesélt!
Szlovénia útját kell járnia a magyar hokinak
Az NSO Tv interjút készített Ocskay Gáborral, a Sapa Fehérvár AV19 szakosztály-igazgatójával a jégkorongcsapat EBEL-beli teljesítményéről.
Mindent felrakunk egy lapra a Valcea ellen - Tomori
A Krim Ljubljana elleni vereség és a Győr elleni bravúros döntetlen után hétvégén a román Valcea ellen is nehéz mérkőzés vár a Ferencváros női kézilabdacsapatára.
A parasportolóknak is fontos év 2012!
Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke szerint vívásban és úszásban is szép sikereket érhetnek el a magyar paralimpikonok.
Ismét világhírű teniszezők jönnek Budapestre
Decemberben ötödik alkalommal rendezik meg a Papp László-sportarénában a Tennis Classics elnevezésű gálát.
Sousával eredményes volt a Videoton, de szakmailag visszalépett
Bognár György és Vincze András, az NS labdarúgórovatának vezetője Paulo Sousa távozásával kapcsolatban beszélgetett egymással.
A külföldi edzőktől semmi újat nem kaptunk - Bognár György
A Nemzeti Sport és az NSO Tv szakértője, Bognár György és Vincze András rovatvezető a külföldi edzőkérdésről és a Videoton játékstílusáról vitatkozott.
Nagy Lászlót gyorsan elfeledték a spanyolok
Kíváncsiak voltunk, hogy Barcelonában az emberek mennyire ismerik a magyar válogatott és az MKB Veszprém kézilabdázóját, Nagy Lászlót.
Buzánszky: „Huszti Szabolcsért én sem kapkodnék”
Buzánszky Jenő, az Aranycsapat legendás hátvédje győzelmet vár a labdarúgó válogatottól, és beszél a Huszti-ügyről is az NSO Tv-nek.
Juhász fokozatosan kiszoríthatja Viníciust a kezdőből
Szakértőink, Vincze András, az NS újságírója és Bognár György korábbi válogatott labdarúgó, Juhász Roland karrierjéről beszélgettek egymással.
A játékvezetők direkt provokálnak minket - Torghelle
A Sport Tv Harmadik Félidő Extra című műsorának vendége volt Torghelle Sándor. A Videoton labdarúgója elmondta, legjobban a játékvezetők felől érzi a támadásokat.
Taktikák Nagy László semlegesítése esetén - Laurencz
Az NSO Tv-nek Laurencz László, a női kézilabdázók korábbi szövetségi kapitánya elemezte a férfiválogatott spanyolok elleni vereségét a vb-n.
„A magyar vízilabda nagyon alacsony szintre esett”
Háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázónk, Gyarmati Dezső nemrég ünnepelte 85. születésnapját. Az NSO Tv a klasszissal beszélgetett.
Puzsér Róbert: Videobíró nélkül nincsen foci!
A Nemzeti Sport Vasárnapi vendég rovatának eheti alanya Puzsér Róbert újságíró, kritikus, a Csillag születik zsűrijének tagja. Puzsér szókimondó emberhez híven az NSO Tv kamerája előtt is keményen megmondta véleményét a sportról.
A Koeman-érában volt ilyen defenzív a válogatott - Bognár
Bognár György szerint szokatlanul visszafogott, a Koeman-érához hasonló defenzív játékot mutatott a magyar labdarúgó-válogatott Hollandia ellen.
Détári: Miért válogatott Németh Krisztián?
Détári Lajos újabb blogbejegyzésében a magyar labdarúgó-válogatott Luxemburg és San Marino elleni mérkőzéséről mondta el a véleményét.
A válogatott nem adja fel álmait a vereség után
Egervári Sándor szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatott egyéni durva hibák, és nem szervezetlenség miatt kapta a gólokat a hollandok ellen.
Mocsai: Nagy Laci ügye nem szakmai kérdés
Az NSO Tv Veszprémben látogatta meg a kézilabdacsapatot, majd az edzés után Mocsai Lajost faggatta.
„Nagy dolgot építettünk fel a Videotonnal”
Hazaérkezett a Videoton Lisszabonból, ahol utolsó Európa-liga-mérkőzését vívta a Sportinggal. Az NSO Tv a reptéren faggatta Tóth Balázst és Torghelle Sándort a szereplésről.
Egervári 11-0-ra áll Husztival szemben - Csányi Sándor
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke az NSO Tv-nek elmondta, Huszti Szabolcsnak kell eldöntenie, hogy akar-e játszani a válogatottban.
„Pénzzel vásárolható edzői pozíció Magyarországon”
Bognár szerint a magyar labdarúgás nem áll olyan stabil gazdasági alapokon, hogy a szakmai szempontok felül tudják múlni a gazdasági kérdéseket.
Ha több szurkolót akarnak, bizonyos dolgokon el kell gondolkodni - Sousa
A Videoton nem bírt a Péccsel idegenben, a meccs végén mindkét vezetőedző igazságos döntetlenről beszélt.
A Fradi nyerni fog Győrben - Takács Rita
Takács Rita a labdarúgó NB I 9. fordulójának párosításait elemzi, elmondja, hogy érzése szerint a Ferencváros győztesen hagyja el a győri stadiont.
Bognár: Továbbjutnak a Manchesterek!
Az NSO Tv szakértője, Bognár György szerint mindkét manchesteri csapat győz és be jut a labdarúgó Bajnokok Ligája legjobb tizenhat együttese közé.
„Utánpótlás-korosztályban Barca-szintű csapataink vannak”
Szerkesztőségünk vendége volt Simicskó István sportért felelős államtitkár. A politikus beszélt a magyar labdarúgásról és az utánpótlás-nevelésről is.
Szép lenne, ha megint velem akarnának példát statuálni - Paksy
Hétfői sajtótájékoztatóján Paksy Tímea bejelentette, Ausztriában folytatja pályafutását, de most elsősorban a civil életre koncentrál. A világbajnok kajakos őszintén beszélt érzéseiről.
Egyszer miért ne sikerülhetne a vb-re jutás? - Bognár
Bognár György, a Nemzeti Sport szakértője és Galambos Dániel újságíró ezúttal a magyar labdarúgó-válogatott szerepléséről és fejlődéséről beszélgetett.
Betta Kassainak és a Barcának szurkol a döntőben
Betta ezúttal a Bajnokok Ligája döntőjének esélyeit latolgatja, és elárulja, hogy elsősorban Kassai Viktornak szurkol, csak utána kedvenceinek, a Barcelona játékosainak.
Olimpia: Világcsúcs kell a győzelemhez - Gyurta Dániel
Az NSO TV a londoni olimpia előtt Gyurta Dániel világbajnok úszóval készített interjút, aki elmondta, a 200 mell döntőjében kelleni fog a világcsúcs a győzelemhez.
„A negyedik hely környékére odaérhet az Újpest az NB I-ben”
Kemény erőnléti edzésekkel megkezdte a felkészülést az Újpest. Egy korábbi német bajnokkal is játszanak. Az NSO Tv riportja.
Bognár: A védekezés döntő lesz a Genk ellen
Csütörtökön a Genk ellen megkezdi szereplését a Videoton a labdarúgó Európa-liga csoportkörében. A belgák elleni idegenbeli találkozó előtt Bognár György elemezte az esélyeket.
Varga Zoltán élvonalbeli karrierjét Rehhagel törte meg - Török Péter
Az NS vasárnapi vendége ezúttal Török Péter, aki Juhász Roland mellőzését Varga Zoltán Dortmundnál átélt 1975-ös helyzetével vonta párhuzamba.
Nem felkészülési torna a Vodafone-kupa
Nem felkészülési tornának tekinti a Vodafone-kupát Kemény Dénes, a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, teljes erőbedobással pólóznak majd.
„Azt várom, hogy bátrabban futballozzon a Videoton”
Bognár György a Videotonhoz érkező edzőtől fejlődést, bátrabb futballt vár, valamint örül, hogy Nikolics Nemanja a maradás mellett döntött.
Újságírónk a szurkolói balhéba is belepillantott
Nem múlt el botrány nélkül a labdarúgó Eb A-csoportjának 2. fordulójában a Lengyelország–Oroszország találkozó. A Nemzeti Sport újságírója ott volt a helyszínen.
Olimpia: fantasztikus fogadtatás a magyar sportolóknak
Természetesen az NSO Tv is jelen volt a Syma-csarnokban, ahol a londoni olimpiáról hazatérő magyar sportolókat több ezres tömeg fogadta.
Betta szerint most meglesz a Vidi bajnoki címe
Lipcsei Betta a blogjában női szemmel tekint a labdarúgó NB I és a focivilág egyéb történéseire. Mostani bejegyzésében elárulja, hogy szerinte ezen a hétvégén bajnoki címet ünnepelhet a Videoton.
Mátéfi: Változás kell!
A magyar női kézilabda-válogatott a Németország elleni kettős vereséggel maradt le a vb-ről és a londoni olimpiáról. A szövetségi kapitány, Mátéfi Eszter az NSO Tv-nek összegezte az elmúlt két találkozót.
Az oroszok esélyessé váltak - Hevesi
Hevesi Tamás Oroszországot tartja esélyesebbnek a ma esti mérkőzésen, amelyen a szbornaja az A-csoport utolsó fordulójában Görögország ellen lép pályára.
Simon Antal: „Az utolsó pár percet még kibírhattuk volna”
Az Egri FC egészen a 87. percig vezetett a Videoton otthonában, de végül vereséget szenvedett. A mérkőzést a főszereplők elemzik az NSO Tv-n!
Egervári: „A holland meccs nem kudarc, hanem tanulság”
A vb-selejtezőre készülve hétfőn sajtótájékoztatót tartott a magyar labdarúgó-válogatott. Egervári Sándor optimistán áll a találkozók elé, és bízik a hibáink kijavításában.
Olimpia: Vajda Attila fényes éremért utazna Rióba
A kenus Vajda Attila, Peking olimpiai bajnoka az NSO Tv-nek beszélt a magyar olimpiai csapat londoni szerepléséről, saját egyéni teljesítményéről és a következő ötkarikás játékokról.
Így drukkolunk Budapest belvárosában
Az NSO Tv ellátogatott a budapesti Deák térre, ahol megnézte, hogyan drukkolnak a magyarok a londoni olimpián szereplő sportolóinkért.
„Az F1 nem sport, hanem cégek kirakata”
A Nemzeti Sport Vasárnapi vendége ezúttal a kemény kritikus, Puzsér Róbert lesz. A labdarúgás, az olimpia és a Formula–1 is kapott hideget-meleget tőle.
„Nem a hollandok elleni meccsen múlik a második hely”
A vb-selejtezőkre készülve sajtótájékoztatót tartott a magyar labdarúgó-válogatott. Elek Ákos, Szalai Ádám és Takács Ákos válaszolt az újságírók kérdéseire, a hollandok elleni szerepléssel kapcsolatban is.
„A politika kegyelméből formálódni látszik a hazai fociélet” - Ákos
A Nemzeti Sport Vasárnapi vendég rovatának alanya ezen a héten Kovács Ákos, Kossuth-díjas énekes, zeneszerző. Beharangozónk témája a hazai labdarúgás és a Forma1.
Szeretnénk felborítani a papírformát - Egervári Sándor
Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya Telkiben tartott sajtótájékoztatót a hollandok elleni meccs előtt.
Firenze a Fiorentina-szurkolóké - Zwack Sándor
Zwack Sándort alapvetően üzletemberként ismerjük, de soha nem titkolta: megszállottan szurkol szülővárosa, Firenze csapatának, a Fiorentinának.
„Felfoghatatlan volt a Senica semmi futballja”
A Senica–MTK labdarúgó Európa-liga-selejtező (2–1) után Kanta József és Hegedüs Lajos értékelt az NSO Tv-nek.
Mire a válogatott kijut a vb-re, én már nem tudok futni - Zacher
A Nemzeti Sport Vasárnapi vendége Dr. Zacher Gábor, aki az NSO Tv-nek beszélt a magyar labdarúgó-válogatott vb-selejtezős szerepléséről.
Garaba Imre bajnoki címért harcoló Honvédot szeretne látni
Az NSO Tv interjújában a 82-szeres válogatott labdarúgó, Garaba Imre mondja el véleményét a Budapest Honvéd teljesítményéről a mostani szezont illetően.
Messze délen, piros-fehérben – Loki-útifilm Albániából
Albániába utaztak a Debrecen labdarúgói és a szurkolók is, hiszen a Bajnokok Ligája selejtezőjében a Skënderbeu lesz a Loki ellenfele. Az NSO Tv velük tartott!
Szendrei: Iniesta lehet a befutó, Ronaldo esélytelen
Szendrei József, a Málaga és a Cádiz korábbi kapusa úgy véli, idén Iniesta nyeri az Aranylabdát Messi előtt, viszont Pintér Ádám szerint idén is az argentin nyer.
Fantasztikus érzés a Kiel legyőzése - így látták a veszprémi hősök
Az MKB Veszprém egészen fantasztikus teljesítményt nyújtva legyőzte a Kielt a férfi kézilabda BL-ben. Interjú Császár Gáborral, Iváncsik Tamással, és Fazekas Nándorral.
Szövetségi elvek érvényesültek Janicsék ügyében
Douchev-Janics Natasa csak akkor versenyezhet jövőre szerb színekben, ha a szerb szövetség október 31-ig kifizet érte 150 ezer eurót.
Bárányos: Nem volt jogos a büntető!
A Debrecen-Vasas mérkőzés után a főszereplők értékeltek az NSO Tv-nek.
„Sousa lelkén szárad, hogy Kovácsnak 25-ször 90 perc mínusza van”
Az NSO Tv állandó szakértője, Bognár György is elmondta a véleményét a labdarúgó NB I 19. fordulójának mérkőzéseiről.
Artner: „Nem kaptuk meg az egyenlő feltételeket”
A Kecskeméti TE nyert az egy félidőt emberhátrányban játszó Haladás ellen. A mérkőzés után Artner Tamás szóvá tette a játékvezetők ténykedését.
„Tilos azzal foglalkozni, hogy üres lesz a Puskás!”
Az NSO Tv utánajárt, mi a véleménye a szurkolóknak és a magyar labdarúgó-válogatott tagjainak a zártkapus magyar–román vb-selejtezőről.
Összefogás - a Fradi és a Győr is segített a váci kéziseken
Példátlan összefoglás a váci női kézilabdáért! A fradisták, a győriek is segítettek, hogy a csapat el tudjon utazni Párizsba, a KEK negyeddöntőjének visszavágójára.
Kemenes: A Honvéd nagyon messze van Európától
A Budapest Honvéd 4–0-ra kikapott az Anzsi Mahacskalától az Európa-liga selejtezőjének visszavágóján, és 5–0-s összesítéssel elbúcsúzott a további küzdelmektől.
A Vasas játékosa kritizálta a Lokit
A labdarúgó NB I 16. fordulójában rendezett Vasas–DVSC-Teva (0–0) mérkőzés után a hazaiaktól Farkas Balázs, míg a vendégektől Varga József értékelt az NSO Tv-nek.
Nem kellett volna kiállítani a Videoton ellen - Kabát Péter
A Videoton egygólos győzelmet aratott az Újpest ellen a labdarúgó NB I-ben. Az NSO Tv interjújában Kabát Péter, valamint a meccset eldöntő Torghelle Sándor értékelt.
Fergeteges hangulat uralkodott a Budapest Sportarénában
A magyar jégkorong-válogatott jégbe döngölte Horvátországot a csodálatos közönség előtt. Az NSO Tv helyszíni felvételei.
Dzsudzsák: Roberto Carlos azt üzente...
A magyar szélső az NSO TV-nek elmondta, remek üzletet kötöttek, Roberto Carlos már üzent is neki, hogy ő lőheti a szabadrúgásokat.
A bundabotrány pozitív töltetű számunkra - Csányi
Csányi Sándor, az MLSZ elnöke a Sport Televízió Harmadik félidő című magazinjában beszélt az NB I 17 fordulójáról, bajnokságunk jelenlegi helyzetéről, bundákról.
A Diósgyőr nem a kiesés ellen küzd majd - Détári
Az egykori világválogatott játékos ezúttal az NB I-be feljutó két csapatról, a Diósgyőrről és a Pécsről mondja el a véleményét.
Kettős rangadóval búcsúzik a Puskás-stadion
A vasárnapi Vasas–Ferencváros kettős rangadóval a Puskás Ferenc Stadion 58 évének emlékeit kívánja felidézni a kilátogató szurkolókban a két patinás fővárosi klub.
Olimpia: Nem örülök, hogy a Kemény-fiúk belágyultak - Kiss Ádám
Kiss Ádám humorista sajnálja, hogy a férfi vízilabda-válogatott nem úgy szerepel, ahogy azt mindenki elvárta tőle.
Kemény üzenet a veretlen magyar csapattól
A labdarúgó NB II Nyugati csoportjában listavezető Puskás Akadémia FC vezetőedzője, Benczés Miklós az NSO Tv-nek beszélt a tervekről és a Vidi új edzőjéről.
Pálinger szerint a Győr idén biztosan megnyeri a kézi BL-t
„Ez az a szezon, amikor a Győrnek nem kell számolgatnia, mert mindenhol képes nyerni, és nyer is”. Ezt vallja Pálinger Katalin korábbi világklasszis kézilabdakapus.
Juhász Roland: Őszintén elbeszélgettem Egervári Sándorral
A Videotonnál Kovács István meglepődött Egervári Sándor behívóján, Juhász Roland pedig annak örül, hogy végre elbeszélgethetett a szövetségi kapitánnyal.
A Fradi elleni vereségre is építhet a rossz formában levő Újpest
Kiütéses vereség a Pakstól, majd szintén nulla pont az FTC ellen is. Az újpesti Vermes Krisztián szerint nincs nagy baj.
Norvég edzőcentrumban készült az U18-as labdarúgó-válogatott
A spanyolországi La Mangában játszott két felkészülési mérkőzést a magyar U18-as labdarúgó-válogatott. Az NSO Tv interjúja Mészöly Géza szövetségi edzővel.
Szilágyi Áron olyat tett, amit pályafutása során még nem
A Vasas vívója, Szilágyi Áron az NSO Tv-nek azt is elárulta olyat tett, amire 13 és fél éves pályafutása alatt még nem került sor.
„Sousa lelkén szárad, hogy Kovácsnak 25-ször 90 perc mínusza van”
Az NSO Tv állandó szakértője, Bognár György is elmondta a véleményét a labdarúgó NB I 19. fordulójának mérkőzéseiről.
Nem érte váratlanul a válogatottat a zárt kapus döntés
A magyar válogatott most már biztosan zárt kapuk mögött fogadja a románokat. Vanczák Vilmos elmondta, az interneten készül a sorsdöntő mérkőzésre.
Janics nem tárgyalt más klubbal, nem volt más választása
Douchev-Janics Natasa Győrben folytatja, átigazolását Borkai Zsolt MOB elnök is támogatta, de a kisalföldiek edzői státuszt nem biztosítanak férjének.
Történelmi 240 millió forintos szerződést kötött a MOB és a Telekom
Az NSO Tv-nek Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója és Borkai Zsolt, a MOB elnöke beszélt az immár 20 éve töretlen kapcsolatról.
Újabb milliárdok érkeznek a magyar sportba
Az NSO Tv videójából kiderül, a tizenhat kiemelt sportág milyen feltételekkel nyerheti el a támogatást.
Hol folytatja Douchev-Janics? - Szegeden nem fogadják tárt karokkal
Az NSO Tv videójából kiderül, Szegeden milyen lehetőségei vannak Douchev-Janicsnak, valamint a sportoló szóvivője elmondta: a kajakos meg fog küzdeni a helyéért a válogatottban.
Miért játszott a derbin kevésbé jól a Fradi?
A forduló rangadóján a Fradi 2–1-re nyert az Újpest ellen. A derbiről az NSO Tv állandó szakértője, Bognár György is elmondta a véleményét.
Cserepados, de fölényes győzelem Debrecenben
A DVSC-Teva hátrányba került a Pécs ellen a labdarúgó NB I. 19. fordulójában, ám a becserélt Ibrahima Sidide és Dombi Tibor vezérletével a hajdúságiak fordítottak.
„Nagy eseménye volt ez a meccs a magyar futballnak”
Nagy eseménye volt ez a mai meccs a magyar futballnak – mondta Ricardo Moniz a Ferencváros vezetőedzője a 2–1-es hazai győzelemmel véget ért FTC–Újpest után.
„Stadionrobbantó” hangulat az Üllői úton
A ferencvárosi játékosok egybehangzó véleménye szerint a sors visszaadta az Újpest ellen azt, amit a két csapat őszi meccsén elvett a labdarúgó NB I-ben.
„Somália jobb lábbal sem tud rúgni, nemhogy ballal”
Érthető módon igen letört újpesti játékosok nyilatkoztak a Fradi elleni vereség után a labdarúgó NB I-ben.
Parázs randevú az Üllői úton: rendfenntartók, Fradi, Újpest
A Ferencváros–Újpest bajnoki labdarúgó-mérkőzés előtti órák a várakozásoknak megfelelően igen parázs hangulatban teltek el. Az NSO Tv videója.
Legendák harca - az oroszlánok legyőzték a magyar hősöket
A magyar All Star-válogatott a HC Gazprom Export csapatával csapott össze. Hazai oldalon a szapporói hősök, míg a vendégeknél korábbi orosz klasszisok léptek jégre.
A semmiből lett magyar bajnok - de merre tovább?
Az NSO Tv felvezető videójából kiderül, melyik aranyra tekint vissza a legszívesebben a Kulcsár Krisztián kétszeres olimpiai ezüstérmes korábbi vívó.
Pintér a fegyelmezett játékban látta a siker kulcsát
Pintér Attila szerint tudatosan és jól játszott csapata, míg Horváth Károly elmondta, a piros lap pecsételte meg a sorsukat.
Gomes nehéz helyzetbe került, hogy kit rakjon a kezdőbe
Mészáros Ferenc az egriek vezetőedzője elmondta, játékosállománybeli különbségek mutatkoztak meg a meccsen, míg José Gomes kifejezetten elégedett volt a találkozón látottakkal.
A Zvenyigorod elleni szalmaszálba kapaszkodik a Fradi
Az NSO Tv-nek a játékosok, valamint Elek Gábor edző is elmondta, továbbra is bizakodóak a folytatással kapcsolatban.
Vívóklasszisunk a Fradira szavaz az Újpest ellen
A Nemzeti Sport Vasárnapi vendége Kulcsár Krisztián kétszeres olimpiai ezüstérmes vívó. Az NSO Tv beharangozó videójában a labdarúgás a téma.
A Honvéd játéka a siker kulcsa a magyar fociban?
A Budapest Honvéd 3–0-ra legyőzte a Paksot az NB I 19. fordulójában. AZ NSO Tv-nek nyilatkozó Kemenes Szabolcs szerint ez a játék a siker kulcsa a magyar fociban.
Ez az NB I-es forduló a Fradi-Újpestről szól
A hétvége legjobban várt mérkőzése, az NB I-ben a Ferencváros és az Újpest összecsapása. A Sport Tv riportere, Molnár Mátyás harangozza be a csatát.
Világbajnok vívónk különösen a Fradi kéziseit imádja
A Nemzeti Sport Vasárnapi vendége a kétszeres olimpiai ezüstérmes párbajtőröző, Kulcsár Krisztián, akit az NSO Tv a női kézilabda Bajnokok Ligájáról kérdezett.
Dunaújvárosi aranyünnep Miskolcon
Dab.Docler jégkorongcsapata 2002 után diadalmaskodott ismét a magyar bajnokságban. A játékosok elmondták, apró dolgok döntöttek el a találkozót.
5.5 tonna, 16 sebességes váltó, kamionversenyzés belülről
Kiss Norbert, az OXO Truck Racing pilótája bemutatta versenyjárművét, amellyel tavaly a tizedik helyen végzett az Európa-bajnokságon.
Mindent felrakunk egy lapra a Valcea ellen - Tomori
A Krim Ljubljana elleni vereség és a Győr elleni bravúros döntetlen után hétvégén a román Valcea ellen is nehéz mérkőzés vár a Ferencváros női kézilabdacsapatára.
Reményvesztett Érsekújvár, döntőben a Csíkszereda
A Mol Liga elődöntőjében a vártnál könnyebben győzte le a HC Nové Zámkyt az erdélyi csapat. Az NSO Tv-nek az edzők és a játékosok értékeltek.
„A Fradi csak jövőre lesz veszélyes a Győrre”
A Ferencváros meglepte az esélyesebb Győrt a női kézilabda-bajnokság rangadóján, hiszen a mérkőzés 34–34-gyel ért véget.
A szezon egyik legjobb meccse után ismét előnyben a DAB
A jégkorong Mol Liga egyik fél harmadik győzelméig tartó elődöntőjének harmadik felvonásán idegenben nyert a Dab.Docler a Miskolc ellen.
„A Fradi elleni győzelem lehetne gyógyír a 0-6-ra"
Nyilvános edzést tartott az Újpest FC. Az NSO Tv arról kérdezte a játékosokat, hogy benne van-e még a fejekben a Pakstól elszenvedett vereség.
A magyar pályák nem kifogástalanok, de…
Az NSO Tv állandó szakértője, Bognár György a magyar pályák minőségéről mondta el a véleményét, a labdarúgó NB I 18. fordulójának mérkőzései után.
Kahn védéseit másolják az NB I-ben, kiderült, miért
Az NB I tavaszi nyitó fordulójában hatalmas védéseket láthattak a szurkolók. Az NSO Tv annak próbált utána járni, mi a helyes technikája a mozdulatoknak.
Jogos volt Újpesten az edzőmenesztés - Mészöly
Az újpesti vezetőség menesztette a csapat trénerét, Jos Daerdent. Az NSO Tv erről kérdezte Mészöly Gézát.
Célom a Vidit stabilizálni európai színvonalon - José Gomes
A Sport Tv Harmadik Félidő című műsorának vendége volt José Gomes, a Videoton FC télen kinevezett edzője. A portugál tréner vázolta céljait.
Csak a Szeged maradt veretlen a pólóbajnokságban
Túlpörgött a Vasas, a Szeged taktikusabban pólózott, így Vincze Balázs csapata maradt az egyetlen veretlen klub a vízilabda-bajnokságban.
Szétesik vagy összeszedi magát az Újpest a Fradi ellen?
Nagy kérdés, hogy a Paks elleni vereség összehozza-e az újpesti labdarúgókat, vagy szétesik? Visszatekintő és beharangozó az FTC elleni meccs előtt.
„Sokkal élvezhetőbb a Videoton futballja, a Fradi meg...”
A Nemzeti Sport szakértője, Bognár György ezúttal a labdarúgó NB I 18. fordulójának legemlékezetesebb meccseiről mondta el a véleményét.
Látványos gólok a fordulatos magyar rangadón
A jégkorong Mol Liga elődöntőjének második mérkőzésén a Miskolci Jegesmedvék együttese 4–2-re nyert a Dunaújvárosi Acélbikák vendégeként.
José Gomes szakmai döntéssel indokolta Juhász kihagyását
Kovács István elmondta, reméli lesz még szebb gólja is pályafutása során, míg José Gomes szerint megérdemelten nyertek.
Pars öt olimpiai bajnokot is maga mögé utasított
Pars Krisztián nyerte az év legjobb férfi olimpikonja díját a Nemzeti Sport, a Blikk és a Felix Promotion menedzseriroda közös szavazásán.
Az exválogatott kosaras néha megszégyeníti az öregfiúkat
Az NS Vasárnapi vendége dr. Hilbert Edit elmondta, hogyan néz ki egy törvényszéki elnök teljesen átlagos munkanapja, valamint mai fejjel vállalná-e az élsportot.
Hideg zuhany - alaposan bekezdett a DAB a Miskolc ellen
A Mol Liga egyik fél harmadik győzelméig tartó elődöntőjének első felvonásán a Dab.Docler simán hozta hazai mérkőzését a Miskolci Jegesmedvék ellen.
Ilyen játékkal nem lesznek gondjai a Győrnek
Kovacsics Anikó szerint felszabadultan, boldogan kézilabdázott a Larvikot legyőző Győri Audi ETO KC a Bajnokok Ligája mai mérkőzésén. Az NSO Tv riportja.
Hit nélkül nem megy - elégedetlen edzők a Kecskemét-Loki után
Gól nélküli döntetlennel ért véget a Kecskemét–DVSC-Teva NB I-es labdarúgó-mérkőzés a 18. fordulóban.
Boldog születésnapot, Mr. Jégkorong!
Az NSO Tv is köszöntötte kilencvenedik születésnapján a magyar hoki legendás alakját, Pásztor Györgyöt.
Az MTK ellen nem tudta megmutatni a Pécs, hogy mire képes
Lőrincz Emil elmondta, a küzdőszellemük miatt nyerték meg a mérkőzést, míg Garami József szerint a helyzetkihasználásukon kell javítaniuk.
Min lepődött meg nagyon olimpiai bajnokunk?
Pars Krisztián Londonban 80,59 méterre dobva a kalapácsot olimpiai bajnok lett. Az NSO Tv-nek céljai mellett elmondta, hogy mi okozta neki a legnagyobb meglepetést.
Sorsolással „döntöttek” a Videoton védőpárosáról
A Sport Televízió műsorvezetői, Takács Rita és Petur András az NSO Tv kamerája előtt sorsolással döntötték el, hogy a Vidi három védője közül ők kit szerepeltetnének.
„Át kell adnunk a gyerekeknek a vízen járás tudományát”
A Magyar Kajak-kenu Szövetség sajtótájékoztatóján Baráth Etele elnök alapszabály-módosítást jelentett be, továbbá, hogy új élet kezdődik a szervezet életében.
Fradi-dobogó, Loki-ezüst, győri bajnoki cím? - folytatódik az NB I
Pénteken a Pécs–MTK mérkőzéssel folytatódik a labdarúgó NB I 2012–2013-as szezonja. Az NSO Tv beharangozójának második része a topcsapatokkal.
Budapestre jön a világelit, de az érmek itthon maradnak
Az NSO Tv a vívó-vb szervezőit kérdezte a technikai nehézségekről, valamint az olimpiai bajnok Szilágyi Áront az addig bejárandó útról.
Cselgáncsozóinkat visszavethetik az új szabályok
A budapesti Európa-bajnokságra készülő cselgáncsozóink szkeptikusan nyilatkoztak az idén bevezetett módosításokról.
Néha nem jó előre tudni, hogy nyerni fogsz!
Négygólos győzelemmel zárta a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörét Berlinben a Szeged, ezzel biztossá tette első helyét a D-csoportban.
Kézilabda-csúcsrangadó kérdőjelekkel
Az MKB Veszprém nyolcgólos különbséggel győzte le hazai pályán a Pick-Szegedet, így vélhetően első helyen végez az alapszakaszban.
Továbbjutott az ETO, de javulni akar
Összesítésben 3–0-s különbséggel jutott tovább a Győri ETO a Budapest Honvéd ellen, ám az NB I listavezetőjénél további javulást várnak.
Budapest is bejelentkezett a vizes vb rendezéséért
Az utolsó pillanatban Magyarország is beadta pályázatát a 2021-es „vizes" világbajnokság rendezésére.
Iváncsik Tamás szerint semmi esélye a Pick Szegednek
Az MKB Veszprém a Pick Szegedet fogadja a kézilabda-bajnokságban. Nagy Lászlóék Szegeden 31–24-es vereséget szenvedtek, így lenne miért visszavágniuk.
A freestyle-világbajnokot is legyőzte a tereptriatlonos
Poór Brigitta lett az év legjobb extrém sportolója a Nemzeti Sport, a Blikk és a Felix Promotion menedzseriroda közös szavazásán.
A Szolnok nem tudott átlépni a pszichés határain
A Szolnoki Olaj 80–74-es vereséget szenvedett a Paris Levallois-tól, ezzel búcsúzott a további küzdelmektől. Az NSO Tv helyszíni riportja.
Erőnléti edző kontra disznóvágás - egy legendás kapus Kolozsvárról
Az NSO Tv exkluzív interjút készített Szoboszlay Miklóssal a Kolozsvári Vasas egykori játékosával.