London 2012 - „A technikán múlik minden, az erőnléttel nem lesz baj”

 Pars öt olimpiai bajnokot is maga mögé utasított

Pars Krisztián nyerte az év legjobb férfi olimpikonja díját a Nemzeti Sport, a Blikk és a Felix Promotion menedzseriroda közös szavazásán.

Min lepődött meg nagyon olimpiai bajnokunk?

Pars Krisztián Londonban 80,59 méterre dobva a kalapácsot olimpiai bajnok lett. Az NSO Tv-nek céljai mellett elmondta, hogy mi okozta neki a legnagyobb meglepetést.

 „Át kell adnunk a gyerekeknek a vízen járás tudományát”

A Magyar Kajak-kenu Szövetség sajtótájékoztatóján Baráth Etele elnök alapszabály-módosítást jelentett be, továbbá, hogy új élet kezdődik a szervezet életében.

Dunaújvárosi aranyünnep Miskolcon

Dunaújvárosi aranyünnep Miskolcon

Dab.Docler jégkorongcsapata 2002 után diadalmaskodott ismét a magyar bajnokságban. A játékosok elmondták, apró dolgok döntöttek el a találkozót.

Mindent felrakunk egy lapra a Valcea ellen - Tomori

A Krim Ljubljana elleni vereség és a Győr elleni bravúros döntetlen után hétvégén a román Valcea ellen is nehéz mérkőzés vár a Ferencváros női kézilabdacsapatára.

„A Fradi csak jövőre lesz veszélyes a Győrre”

A Ferencváros meglepte az esélyesebb Győrt a női kézilabda-bajnokság rangadóján, hiszen a mérkőzés 34–34-gyel ért véget.

Reményvesztett Érsekújvár, döntőben a Csíkszereda

A Mol Liga elődöntőjében a vártnál könnyebben győzte le a HC Nové Zámkyt az erdélyi csapat. Az NSO Tv-nek az edzők és a játékosok értékeltek.

5.5 tonna, 16 sebességes váltó, kamionversenyzés belülről

Kiss Norbert, az OXO Truck Racing pilótája bemutatta versenyjárművét, amellyel tavaly a tizedik helyen végzett az Európa-bajnokságon.

 A szezon egyik legjobb meccse után ismét előnyben a DAB

A jégkorong Mol Liga egyik fél harmadik győzelméig tartó elődöntőjének harmadik felvonásán idegenben nyert a Dab.Docler a Miskolc ellen.

Látványos gólok a fordulatos magyar rangadón

A jégkorong Mol Liga elődöntőjének második mérkőzésén a Miskolci Jegesmedvék együttese 4–2-re nyert a Dunaújvárosi Acélbikák vendégeként.

Összefogás - a Fradi és a Győr is segített a váci kéziseken

Példátlan összefoglás a váci női kézilabdáért! A fradisták, a győriek is segítettek, hogy a csapat el tudjon utazni Párizsba, a KEK negyeddöntőjének visszavágójára.

Budapestre jön a világelit, de az érmek itthon maradnak

Az NSO Tv a vívó-vb szervezőit kérdezte a technikai nehézségekről, valamint az olimpiai bajnok Szilágyi Áront az addig bejárandó útról.

„A Fradi elleni győzelem lehetne gyógyír a 0-6-ra

„A Fradi elleni győzelem lehetne gyógyír a 0-6-ra"

Nyilvános edzést tartott az Újpest FC. Az NSO Tv arról kérdezte a játékosokat, hogy benne van-e még a fejekben a Pakstól elszenvedett vereség.

Elégedetlen játékosok a csoportelső MKB Veszprémnél

Az MKB Veszprém legyőzte az Atlético Madridot a kézilabda BL csoportkörének utolsó mérkőzésén, ezzel a bakonyi klub megszerezte az elsőséget.

Gerát és Görbiczet is maga mögé utasította Hanga

Hanga Ádám lett az év legnépszerűbb sportolója a 2012-ben a Nemzeti Sport, a Blikk és a Felix Promotion menedzseriroda közös szavazásán.

A magyar pályák nem kifogástalanok, de…

A magyar pályák nem kifogástalanok, de…

Az NSO Tv állandó szakértője, Bognár György a magyar pályák minőségéről mondta el a véleményét, a labdarúgó NB I 18. fordulójának mérkőzései után.

„Pénzzel vásárolható edzői pozíció Magyarországon”

Bognár szerint a magyar labdarúgás nem áll olyan stabil gazdasági alapokon, hogy a szakmai szempontok felül tudják múlni a gazdasági kérdéseket.

Kiesés vagy felzárkózás? - NB I-es szezonelőzetes, 1. rész - Siófoktól Paksig

Az NSO Tv kétrészes beharangozót készített a hétvégén folytatódó labdarúgó NB I-ről.

A focifanok új kedvence: Kondás Kata

A Sport Televízió magazinműsorában bemutatkozott a DVSC-TEVA új vezetőedzője, Kondás Elemér, de a labdarúgás szerelmeseinek legnagyobb örömére szupermodell lánya, Kata is megérkezett a stúdióba. Sőt, leginkább bevonult: a köztudatba és sokak szívébe is.

Jenson Button triatlon közben relaxál - exkluzív

Exkluzív interjú Jenson Buttonnal arról, hogyan piheni majd ki a Hungaroring fáradalmait.

Célom a Vidit stabilizálni európai színvonalon  - José Gomes

A Sport Tv Harmadik Félidő című műsorának vendége volt José Gomes, a Videoton FC télen kinevezett edzője. A portugál tréner vázolta céljait.

Fradi-dobogó, Loki-ezüst, győri bajnoki cím? - folytatódik az NB I

Pénteken a Pécs–MTK mérkőzéssel folytatódik a labdarúgó NB I 2012–2013-as szezonja. Az NSO Tv beharangozójának második része a topcsapatokkal.

Minket illet a BL-trófea - Karl Erik Böhn

A női kézilabda BL első meccsén a Győri Audi ETO KC kétgólos győzelmet aratott a montenegrói Buducsnoszt Podgorica ellen. Radicsevics és Böhn a visszavágóról.

„Tilos azzal foglalkozni, hogy üres lesz a Puskás!”

Az NSO Tv utánajárt, mi a véleménye a szurkolóknak és a magyar labdarúgó-válogatott tagjainak a zártkapus magyar–román vb-selejtezőről.

Veszprém-Szeged rangadó a kézi BL-ben?

Veszprém-Szeged rangadó a kézi BL-ben?

Eldőlt, hogy mely csapatok jutnak tovább a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportköréből. A kieséses szakasz párosítását kedden sorsolják.

London 2012 – Detre Diána meghódítaná a brit hullámokat

Detre Diána második olimpiájára készül. Egy kicsit itthon, de főleg francia és brit vizeken, hiszen célja a pontszerzés az ötkarikás játékokon.

Féltek a védők Bajner „Gép

Féltek a védők Bajner „Gép" Bálinttól - exkluzív interjú

Bemutatkozott a Dortmund labdarúgócsapatában Bajner Bálint. Az NSO TV exkluzív interjújában a magyar támadó arról mesél, hogyan érezte magát első meccsén.

Szétesik vagy összeszedi magát az Újpest a Fradi ellen?

Nagy kérdés, hogy a Paks elleni vereség összehozza-e az újpesti labdarúgókat, vagy szétesik? Visszatekintő és beharangozó az FTC elleni meccs előtt.

London 2012 - A legjobb keret utazik az olimpiára - Mocsai Lajos

A Magyar Kézilabda-szövetség sajtótájékoztatóján nyilatkozott az NSO Tv-nek Mocsai Lajos szövetségi kapitány az utazó keretről.

„Csapatjátékban elég meggyőző a román labdarúgó-válogatott”

Bognár György elemzése a román labdarúgó-válogatottról, amellyel tavasszal játszunk világbajnoki selejtezőt.

 Csak a Szeged maradt veretlen a pólóbajnokságban

Túlpörgött a Vasas, a Szeged taktikusabban pólózott, így Vincze Balázs csapata maradt az egyetlen veretlen klub a vízilabda-bajnokságban.

Juhász fokozatosan kiszoríthatja Viníciust a kezdőből

Szakértőink, Vincze András, az NS újságírója és Bognár György korábbi válogatott labdarúgó, Juhász Roland karrierjéről beszélgettek egymással.

 Erőnléti edző kontra disznóvágás - egy legendás kapus Kolozsvárról

Az NSO Tv exkluzív interjút készített Szoboszlay Miklóssal a Kolozsvári Vasas egykori játékosával.

Kiegyenlítődött a férfi öttusa élmezőnye - Marosi Ádám

Marosi Ádám szerint egy ilyen kiegyensúlyozott mezőnyben a napi forma dönt 10-15 versenyző között. Mindezt a Vk győztese, David Svoboda is megerősítette, akinek amúgy Magyarország mindig szerencsét hoz.

Ezt a napot el kell felejtenünk - Ricardo Moniz

Marco Rossi szinte csak az eredménnyel elégedett az FTC elleni sikert követően, míg Ricardo Moniz a gólszerzésen kívükl majdnem mindennel.

Jogos volt Újpesten az edzőmenesztés - Mészöly

Az újpesti vezetőség menesztette a csapat trénerét, Jos Daerdent. Az NSO Tv erről kérdezte Mészöly Gézát.

Olimpiai aranyra hajt a bmx-es

„Nézni is fantasztikus, de űzni a legnagyobb” – véli Mariana Pajon bmx-világbajnok. A kolumbiai versenyző ötéves korában kezdte karrierjét, és azóta felért a csúcsra, de...

Hetényi amerikai szerződése a Jokeritnek is nagy szó

Hetényi Zoltán hamarosan elutazik Milwaukeeba, hogy AHL-es csapatával a szezonkezdésre hangolódjon. Az NSO Tv-nek erről és a Jokeritről mesélt!

Óváson alapuló fociszabályt javasol a CFR tulajdonosa

Az NSO Tv exkluzív interjút készített Pászkány Árpáddal, a CFR Cluj labdarúgócsapatának többségi tulajdonosával. Második rész.

Kahn védéseit másolják az NB I-ben, kiderült, miért

Az NB I tavaszi nyitó fordulójában hatalmas védéseket láthattak a szurkolók. Az NSO Tv annak próbált utána járni, mi a helyes technikája a mozdulatoknak.

Válassz 2011 legszebb sportolónői közül!

Döntsd el Te, ki a legszebb sportolónő a Nemzeti Sport és a Blikk közös szavazásán! Az NSO Tv most bemutatja őket, a Nőket!

Michael Schumacher autóit is láttuk a Ferrari-múzeumban

Az NSO Tv rövid látogatást tett a Maranellóban található Ferrari-múzeumban. Legendás autók, autócsodák a múltból és a jelenből.

Rácz Mariann a magyar kézilabda erejéről

Az NSO Tv interjút készített Rácz Mariannal, a magyar és az osztrák női kézilabda-válogatott egykori kapusával.

Koman Vladimir lakásán jártunk Krasznodarban - exkluzív

Az NS stábja Oroszországban látogatta meg az FK Krasznodar labdarúgóját, Koman Vladimirt. Riportunk első részében az otthonába pillanthatnak be.

Sousával eredményes volt a Videoton, de szakmailag visszalépett

Bognár György és Vincze András, az NS labdarúgórovatának vezetője Paulo Sousa távozásával kapcsolatban beszélgetett egymással.

A külföldi edzőktől semmi újat nem kaptunk - Bognár György

A Nemzeti Sport és az NSO Tv szakértője, Bognár György és Vincze András rovatvezető a külföldi edzőkérdésről és a Videoton játékstílusáról vitatkozott.

Nagy Lászlót gyorsan elfeledték a spanyolok

Kíváncsiak voltunk, hogy Barcelonában az emberek mennyire ismerik a magyar válogatott és az MKB Veszprém kézilabdázóját, Nagy Lászlót.

Buzánszky: „Huszti Szabolcsért én sem kapkodnék”

Buzánszky Jenő, az Aranycsapat legendás hátvédje győzelmet vár a labdarúgó válogatottól, és beszél a Huszti-ügyről is az NSO Tv-nek.

A játékvezetők direkt provokálnak minket - Torghelle

A Sport Tv Harmadik Félidő Extra című műsorának vendége volt Torghelle Sándor. A Videoton labdarúgója elmondta, legjobban a játékvezetők felől érzi a támadásokat.

Juhász fokozatosan kiszoríthatja Viníciust a kezdőből

Juhász fokozatosan kiszoríthatja Viníciust a kezdőből

Szakértőink, Vincze András, az NS újságírója és Bognár György korábbi válogatott labdarúgó, Juhász Roland karrierjéről beszélgettek egymással.

„A magyar vízilabda nagyon alacsony szintre esett”

Háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázónk, Gyarmati Dezső nemrég ünnepelte 85. születésnapját. Az NSO Tv a klasszissal beszélgetett.

Taktikák Nagy László semlegesítése esetén - Laurencz

Az NSO Tv-nek Laurencz László, a női kézilabdázók korábbi szövetségi kapitánya elemezte a férfiválogatott spanyolok elleni vereségét a vb-n.

Puzsér Róbert: Videobíró nélkül nincsen foci!

A Nemzeti Sport Vasárnapi vendég rovatának eheti alanya Puzsér Róbert újságíró, kritikus, a Csillag születik zsűrijének tagja. Puzsér szókimondó emberhez híven az NSO Tv kamerája előtt is keményen megmondta véleményét a sportról.

A Koeman-érában volt ilyen defenzív a válogatott - Bognár

Bognár György szerint szokatlanul visszafogott, a Koeman-érához hasonló defenzív játékot mutatott a magyar labdarúgó-válogatott Hollandia ellen.

Détári: Miért válogatott Németh Krisztián?

Détári Lajos újabb blogbejegyzésében a magyar labdarúgó-válogatott Luxemburg és San Marino elleni mérkőzéséről mondta el a véleményét.

A válogatott nem adja fel álmait a vereség után

Egervári Sándor szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatott egyéni durva hibák, és nem szervezetlenség miatt kapta a gólokat a hollandok ellen.

Mocsai: Nagy Laci ügye nem szakmai kérdés

Az NSO Tv Veszprémben látogatta meg a kézilabdacsapatot, majd az edzés után Mocsai Lajost faggatta.

Egervári 11-0-ra áll Husztival szemben - Csányi Sándor

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke az NSO Tv-nek elmondta, Huszti Szabolcsnak kell eldöntenie, hogy akar-e játszani a válogatottban.

„Pénzzel vásárolható edzői pozíció Magyarországon”

„Pénzzel vásárolható edzői pozíció Magyarországon”

Bognár szerint a magyar labdarúgás nem áll olyan stabil gazdasági alapokon, hogy a szakmai szempontok felül tudják múlni a gazdasági kérdéseket.

Ha több szurkolót akarnak, bizonyos dolgokon el kell gondolkodni - Sousa

A Videoton nem bírt a Péccsel idegenben, a meccs végén mindkét vezetőedző igazságos döntetlenről beszélt.

A Fradi nyerni fog Győrben - Takács Rita

Takács Rita a labdarúgó NB I 9. fordulójának párosításait elemzi, elmondja, hogy érzése szerint a Ferencváros győztesen hagyja el a győri stadiont.

Bognár: Továbbjutnak a Manchesterek!

Bognár: Továbbjutnak a Manchesterek!

Az NSO Tv szakértője, Bognár György szerint mindkét manchesteri csapat győz és be jut a labdarúgó Bajnokok Ligája legjobb tizenhat együttese közé.

„Nagy dolgot építettünk fel a Videotonnal”

Hazaérkezett a Videoton Lisszabonból, ahol utolsó Európa-liga-mérkőzését vívta a Sportinggal. Az NSO Tv a reptéren faggatta Tóth Balázst és Torghelle Sándort a szereplésről.

Betta Kassainak és a Barcának szurkol a döntőben

Betta ezúttal a Bajnokok Ligája döntőjének esélyeit latolgatja, és elárulja, hogy elsősorban Kassai Viktornak szurkol, csak utána kedvenceinek, a Barcelona játékosainak.

Olimpia: Világcsúcs kell a győzelemhez - Gyurta Dániel

Az NSO TV a londoni olimpia előtt Gyurta Dániel világbajnok úszóval készített interjút, aki elmondta, a 200 mell döntőjében kelleni fog a világcsúcs a győzelemhez.

„A negyedik hely környékére odaérhet az Újpest az NB I-ben”

Kemény erőnléti edzésekkel megkezdte a felkészülést az Újpest. Egy korábbi német bajnokkal is játszanak. Az NSO Tv riportja.

Bognár: A védekezés döntő lesz a Genk ellen

Csütörtökön a Genk ellen megkezdi szereplését a Videoton a labdarúgó Európa-liga csoportkörében. A belgák elleni idegenbeli találkozó előtt Bognár György elemezte az esélyeket.

Varga Zoltán élvonalbeli karrierjét Rehhagel törte meg  - Török Péter

Az NS vasárnapi vendége ezúttal Török Péter, aki Juhász Roland mellőzését Varga Zoltán Dortmundnál átélt 1975-ös helyzetével vonta párhuzamba.

Nem felkészülési torna a Vodafone-kupa

Nem felkészülési torna a Vodafone-kupa

Nem felkészülési tornának tekinti a Vodafone-kupát Kemény Dénes, a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, teljes erőbedobással pólóznak majd.

„Azt várom, hogy bátrabban futballozzon a Videoton”

Bognár György a Videotonhoz érkező edzőtől fejlődést, bátrabb futballt vár, valamint örül, hogy Nikolics Nemanja a maradás mellett döntött.

Újságírónk a szurkolói balhéba is belepillantott

Nem múlt el botrány nélkül a labdarúgó Eb A-csoportjának 2. fordulójában a Lengyelország–Oroszország találkozó. A Nemzeti Sport újságírója ott volt a helyszínen.

Olimpia: fantasztikus fogadtatás a magyar sportolóknak

Természetesen az NSO Tv is jelen volt a Syma-csarnokban, ahol a londoni olimpiáról hazatérő magyar sportolókat több ezres tömeg fogadta.

Betta szerint most meglesz a Vidi bajnoki címe

Lipcsei Betta a blogjában női szemmel tekint a labdarúgó NB I és a focivilág egyéb történéseire. Mostani bejegyzésében elárulja, hogy szerinte ezen a hétvégén bajnoki címet ünnepelhet a Videoton.

„Utánpótlás-korosztályban Barca-szintű csapataink vannak”

Szerkesztőségünk vendége volt Simicskó István sportért felelős államtitkár. A politikus beszélt a magyar labdarúgásról és az utánpótlás-nevelésről is.

Szép lenne, ha megint velem akarnának példát statuálni - Paksy

Hétfői sajtótájékoztatóján Paksy Tímea bejelentette, Ausztriában folytatja pályafutását, de most elsősorban a civil életre koncentrál. A világbajnok kajakos őszintén beszélt érzéseiről.

Egyszer miért ne sikerülhetne a vb-re jutás? - Bognár

Bognár György, a Nemzeti Sport szakértője és Galambos Dániel újságíró ezúttal a magyar labdarúgó-válogatott szerepléséről és fejlődéséről beszélgetett.

Messze délen, piros-fehérben – Loki-útifilm Albániából

Albániába utaztak a Debrecen labdarúgói és a szurkolók is, hiszen a Bajnokok Ligája selejtezőjében a Skënderbeu lesz a Loki ellenfele. Az NSO Tv velük tartott!

Szendrei: Iniesta lehet a befutó, Ronaldo esélytelen

Szendrei József, a Málaga és a Cádiz korábbi kapusa úgy véli, idén Iniesta nyeri az Aranylabdát Messi előtt, viszont Pintér Ádám szerint idén is az argentin nyer.

Fantasztikus érzés a Kiel legyőzése - így látták a veszprémi hősök

Az MKB Veszprém egészen fantasztikus teljesítményt nyújtva legyőzte a Kielt a férfi kézilabda BL-ben. Interjú Császár Gáborral, Iváncsik Tamással, és Fazekas Nándorral.

Szövetségi elvek érvényesültek Janicsék ügyében

Douchev-Janics Natasa csak akkor versenyezhet jövőre szerb színekben, ha a szerb szövetség október 31-ig kifizet érte 150 ezer eurót.

Bárányos: Nem volt jogos a büntető!

A Debrecen-Vasas mérkőzés után a főszereplők értékeltek az NSO Tv-nek.

Artner: „Nem kaptuk meg az egyenlő feltételeket”

A Kecskeméti TE nyert az egy félidőt emberhátrányban játszó Haladás ellen. A mérkőzés után Artner Tamás szóvá tette a játékvezetők ténykedését.

„Tilos azzal foglalkozni, hogy üres lesz a Puskás!”

„Tilos azzal foglalkozni, hogy üres lesz a Puskás!”

Az NSO Tv utánajárt, mi a véleménye a szurkolóknak és a magyar labdarúgó-válogatott tagjainak a zártkapus magyar–román vb-selejtezőről.

Összefogás - a Fradi és a Győr is segített a váci kéziseken

Összefogás - a Fradi és a Győr is segített a váci kéziseken

Példátlan összefoglás a váci női kézilabdáért! A fradisták, a győriek is segítettek, hogy a csapat el tudjon utazni Párizsba, a KEK negyeddöntőjének visszavágójára.

Kemenes: A Honvéd nagyon messze van Európától

A Budapest Honvéd 4–0-ra kikapott az Anzsi Mahacskalától az Európa-liga selejtezőjének visszavágóján, és 5–0-s összesítéssel elbúcsúzott a további küzdelmektől.

A Vasas játékosa kritizálta a Lokit

A labdarúgó NB I 16. fordulójában rendezett Vasas–DVSC-Teva (0–0) mérkőzés után a hazaiaktól Farkas Balázs, míg a vendégektől Varga József értékelt az NSO Tv-nek.

Nem kellett volna kiállítani a Videoton ellen - Kabát Péter

A Videoton egygólos győzelmet aratott az Újpest ellen a labdarúgó NB I-ben. Az NSO Tv interjújában Kabát Péter, valamint a meccset eldöntő Torghelle Sándor értékelt.

Fergeteges hangulat uralkodott a Budapest Sportarénában

A magyar jégkorong-válogatott jégbe döngölte Horvátországot a csodálatos közönség előtt. Az NSO Tv helyszíni felvételei.

Dzsudzsák: Roberto Carlos azt üzente...

A magyar szélső az NSO TV-nek elmondta, remek üzletet kötöttek, Roberto Carlos már üzent is neki, hogy ő lőheti a szabadrúgásokat.

A bundabotrány pozitív töltetű számunkra - Csányi

Csányi Sándor, az MLSZ elnöke a Sport Televízió Harmadik félidő című magazinjában beszélt az NB I 17 fordulójáról, bajnokságunk jelenlegi helyzetéről, bundákról.

A Diósgyőr nem a kiesés ellen küzd majd - Détári

Az egykori világválogatott játékos ezúttal az NB I-be feljutó két csapatról, a Diósgyőrről és a Pécsről mondja el a véleményét.

Kettős rangadóval búcsúzik a Puskás-stadion

A vasárnapi Vasas–Ferencváros kettős rangadóval a Puskás Ferenc Stadion 58 évének emlékeit kívánja felidézni a kilátogató szurkolókban a két patinás fővárosi klub.

Olimpia: Nem örülök, hogy a Kemény-fiúk belágyultak - Kiss Ádám

Kiss Ádám humorista sajnálja, hogy a férfi vízilabda-válogatott nem úgy szerepel, ahogy azt mindenki elvárta tőle.

A Barca és az MU sem kap ki - Döme

Détári Lajos nem tudja elképzelni, hogy a Barcelona vagy a Manchester United otthon kikapjon a Real Madridtól, illetve a Schalkétól a BL elődöntőjének visszavágóján.

Jelentősen megváltozik a válogatott játéka - Juhász

Az 1–1-es eredménnyel záruló Magyarország–Izrael felkészülési labdarúgó-mérkőzés után Juhász Roland, Mészáros Norbert és Laczkó Zsolt nyilatkozott az NSO Tv-nek.

 Mennyire ész nélküli a „belgásítás” az Újpestnél?

Szakértőink, Vincze András, az NS újságírója és Bognár György korábbi válogatott labdarúgó beszélgetett egymással az Újpest belga kapcsolatairól.

Császár és Tomori a legjobb magyar kézilabdázók

A Magyar Kézilabda-szövetség megválasztotta a 2012-es esztendő legjobbjait. A nőknél Tomori Zsuzsanna, a férfiaknál Császár Gábor győzött, de díjat kapott Mocsai Lajos is.

„A Szentes, Bene páros lehet gyümölcsöző a DVTK-nál is”

A Sport Televízió két műsorvezetője, Takács Rita és Petur András beszél az NSO Tv kamerája előtt az OTP Bank Liga 16. fordulójának érdekesebb mérkőzéseiről.

Mátéfi: Változás kell!

A magyar női kézilabda-válogatott a Németország elleni kettős vereséggel maradt le a vb-ről és a londoni olimpiáról. A szövetségi kapitány, Mátéfi Eszter az NSO Tv-nek összegezte az elmúlt két találkozót.

Az oroszok esélyessé váltak - Hevesi

Az oroszok esélyessé váltak - Hevesi

Hevesi Tamás Oroszországot tartja esélyesebbnek a ma esti mérkőzésen, amelyen a szbornaja az A-csoport utolsó fordulójában Görögország ellen lép pályára.

Simon Antal: „Az utolsó pár percet még kibírhattuk volna”

Az Egri FC egészen a 87. percig vezetett a Videoton otthonában, de végül vereséget szenvedett. A mérkőzést a főszereplők elemzik az NSO Tv-n!

Egervári: „A holland meccs nem kudarc, hanem tanulság”

A vb-selejtezőre készülve hétfőn sajtótájékoztatót tartott a magyar labdarúgó-válogatott. Egervári Sándor optimistán áll a találkozók elé, és bízik a hibáink kijavításában.

Olimpia: Vajda Attila fényes éremért utazna Rióba

A kenus Vajda Attila, Peking olimpiai bajnoka az NSO Tv-nek beszélt a magyar olimpiai csapat londoni szerepléséről, saját egyéni teljesítményéről és a következő ötkarikás játékokról.

Így drukkolunk Budapest belvárosában

Így drukkolunk Budapest belvárosában

Az NSO Tv ellátogatott a budapesti Deák térre, ahol megnézte, hogyan drukkolnak a magyarok a londoni olimpián szereplő sportolóinkért.

„Az F1 nem sport, hanem cégek kirakata”

„Az F1 nem sport, hanem cégek kirakata”

A Nemzeti Sport Vasárnapi vendége ezúttal a kemény kritikus, Puzsér Róbert lesz. A labdarúgás, az olimpia és a Formula–1 is kapott hideget-meleget tőle.

„Nem a hollandok elleni meccsen múlik a második hely”

A vb-selejtezőkre készülve sajtótájékoztatót tartott a magyar labdarúgó-válogatott. Elek Ákos, Szalai Ádám és Takács Ákos válaszolt az újságírók kérdéseire, a hollandok elleni szerepléssel kapcsolatban is.

„A politika kegyelméből formálódni látszik a hazai fociélet” - Ákos

A Nemzeti Sport Vasárnapi vendég rovatának alanya ezen a héten Kovács Ákos, Kossuth-díjas énekes, zeneszerző. Beharangozónk témája a hazai labdarúgás és a Forma1.

Szeretnénk felborítani a papírformát - Egervári Sándor

Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya Telkiben tartott sajtótájékoztatót a hollandok elleni meccs előtt.

Világbajnok vívónk különösen a Fradi kéziseit imádja

A Nemzeti Sport Vasárnapi vendége a kétszeres olimpiai ezüstérmes párbajtőröző, Kulcsár Krisztián, akit az NSO Tv a kézilabda Bajnokok Ligájáról kérdezett.

Dunaújvárosi aranyünnep Miskolcon

Dunaújvárosi aranyünnep Miskolcon

Dab.Docler jégkorongcsapata 2002 után diadalmaskodott ismét a magyar bajnokságban. A játékosok elmondták, apró dolgok döntöttek el a találkozót.

5.5 tonna, 16 sebességes váltó, kamionversenyzés belülről

5.5 tonna, 16 sebességes váltó, kamionversenyzés belülről

Kiss Norbert, az OXO Truck Racing pilótája bemutatta versenyjárművét, amellyel tavaly a tizedik helyen végzett az Európa-bajnokságon.

Mindent felrakunk egy lapra a Valcea ellen - Tomori

Mindent felrakunk egy lapra a Valcea ellen - Tomori

A Krim Ljubljana elleni vereség és a Győr elleni bravúros döntetlen után hétvégén a román Valcea ellen is nehéz mérkőzés vár a Ferencváros női kézilabdacsapatára.

Reményvesztett Érsekújvár, döntőben a Csíkszereda

Reményvesztett Érsekújvár, döntőben a Csíkszereda

A Mol Liga elődöntőjében a vártnál könnyebben győzte le a HC Nové Zámkyt az erdélyi csapat. Az NSO Tv-nek az edzők és a játékosok értékeltek.

„A Fradi csak jövőre lesz veszélyes a Győrre”

„A Fradi csak jövőre lesz veszélyes a Győrre”

A Ferencváros meglepte az esélyesebb Győrt a női kézilabda-bajnokság rangadóján, hiszen a mérkőzés 34–34-gyel ért véget.

 A szezon egyik legjobb meccse után ismét előnyben a DAB

A szezon egyik legjobb meccse után ismét előnyben a DAB

A jégkorong Mol Liga egyik fél harmadik győzelméig tartó elődöntőjének harmadik felvonásán idegenben nyert a Dab.Docler a Miskolc ellen.

„A Fradi elleni győzelem lehetne gyógyír a 0-6-ra

„A Fradi elleni győzelem lehetne gyógyír a 0-6-ra"

Nyilvános edzést tartott az Újpest FC. Az NSO Tv arról kérdezte a játékosokat, hogy benne van-e még a fejekben a Pakstól elszenvedett vereség.

A magyar pályák nem kifogástalanok, de…

A magyar pályák nem kifogástalanok, de…

Az NSO Tv állandó szakértője, Bognár György a magyar pályák minőségéről mondta el a véleményét, a labdarúgó NB I 18. fordulójának mérkőzései után.

Kahn védéseit másolják az NB I-ben, kiderült, miért

Kahn védéseit másolják az NB I-ben, kiderült, miért

Az NB I tavaszi nyitó fordulójában hatalmas védéseket láthattak a szurkolók. Az NSO Tv annak próbált utána járni, mi a helyes technikája a mozdulatoknak.

Jogos volt Újpesten az edzőmenesztés - Mészöly

Jogos volt Újpesten az edzőmenesztés - Mészöly

Az újpesti vezetőség menesztette a csapat trénerét, Jos Daerdent. Az NSO Tv erről kérdezte Mészöly Gézát.

Célom a Vidit stabilizálni európai színvonalon  - José Gomes

Célom a Vidit stabilizálni európai színvonalon - José Gomes

A Sport Tv Harmadik Félidő című műsorának vendége volt José Gomes, a Videoton FC télen kinevezett edzője. A portugál tréner vázolta céljait.

 Csak a Szeged maradt veretlen a pólóbajnokságban

Csak a Szeged maradt veretlen a pólóbajnokságban

Túlpörgött a Vasas, a Szeged taktikusabban pólózott, így Vincze Balázs csapata maradt az egyetlen veretlen klub a vízilabda-bajnokságban.

Szétesik vagy összeszedi magát az Újpest a Fradi ellen?

Szétesik vagy összeszedi magát az Újpest a Fradi ellen?

Nagy kérdés, hogy a Paks elleni vereség összehozza-e az újpesti labdarúgókat, vagy szétesik? Visszatekintő és beharangozó az FTC elleni meccs előtt.

„Sokkal élvezhetőbb a Videoton futballja, a Fradi meg...”

A Nemzeti Sport szakértője, Bognár György ezúttal a labdarúgó NB I 18. fordulójának legemlékezetesebb meccseiről mondta el a véleményét.

Látványos gólok a fordulatos magyar rangadón

Látványos gólok a fordulatos magyar rangadón

A jégkorong Mol Liga elődöntőjének második mérkőzésén a Miskolci Jegesmedvék együttese 4–2-re nyert a Dunaújvárosi Acélbikák vendégeként.

José Gomes szakmai döntéssel indokolta Juhász kihagyását

Kovács István elmondta, reméli lesz még szebb gólja is pályafutása során, míg José Gomes szerint megérdemelten nyertek.

 Pars öt olimpiai bajnokot is maga mögé utasított

Pars öt olimpiai bajnokot is maga mögé utasított

Pars Krisztián nyerte az év legjobb férfi olimpikonja díját a Nemzeti Sport, a Blikk és a Felix Promotion menedzseriroda közös szavazásán.

Az exválogatott kosaras néha megszégyeníti az öregfiúkat

Az NS Vasárnapi vendége dr. Hilbert Edit elmondta, hogyan néz ki egy törvényszéki elnök teljesen átlagos munkanapja, valamint mai fejjel vállalná-e az élsportot.

 Hideg zuhany - alaposan bekezdett a DAB a Miskolc ellen

A Mol Liga egyik fél harmadik győzelméig tartó elődöntőjének első felvonásán a Dab.Docler simán hozta hazai mérkőzését a Miskolci Jegesmedvék ellen.

Ilyen játékkal nem lesznek gondjai a Győrnek

Kovacsics Anikó szerint felszabadultan, boldogan kézilabdázott a Larvikot legyőző Győri Audi ETO KC a Bajnokok Ligája mai mérkőzésén. Az NSO Tv riportja.

 Hit nélkül nem megy - elégedetlen edzők a Kecskemét-Loki után

Gól nélküli döntetlennel ért véget a Kecskemét–DVSC-Teva NB I-es labdarúgó-mérkőzés a 18. fordulóban.

Boldog születésnapot, Mr. Jégkorong!

Boldog születésnapot, Mr. Jégkorong!

Az NSO Tv is köszöntötte kilencvenedik születésnapján a magyar hoki legendás alakját, Pásztor Györgyöt.

Az MTK ellen nem tudta megmutatni a Pécs, hogy mire képes

Lőrincz Emil elmondta, a küzdőszellemük miatt nyerték meg a mérkőzést, míg Garami József szerint a helyzetkihasználásukon kell javítaniuk.

Min lepődött meg nagyon olimpiai bajnokunk?

Min lepődött meg nagyon olimpiai bajnokunk?

Pars Krisztián Londonban 80,59 méterre dobva a kalapácsot olimpiai bajnok lett. Az NSO Tv-nek céljai mellett elmondta, hogy mi okozta neki a legnagyobb meglepetést.

Sorsolással „döntöttek” a Videoton védőpárosáról

A Sport Televízió műsorvezetői, Takács Rita és Petur András az NSO Tv kamerája előtt sorsolással döntötték el, hogy a Vidi három védője közül ők kit szerepeltetnének.

 „Át kell adnunk a gyerekeknek a vízen járás tudományát”

„Át kell adnunk a gyerekeknek a vízen járás tudományát”

A Magyar Kajak-kenu Szövetség sajtótájékoztatóján Baráth Etele elnök alapszabály-módosítást jelentett be, továbbá, hogy új élet kezdődik a szervezet életében.

Fradi-dobogó, Loki-ezüst, győri bajnoki cím? - folytatódik az NB I

Fradi-dobogó, Loki-ezüst, győri bajnoki cím? - folytatódik az NB I

Pénteken a Pécs–MTK mérkőzéssel folytatódik a labdarúgó NB I 2012–2013-as szezonja. Az NSO Tv beharangozójának második része a topcsapatokkal.

Budapestre jön a világelit, de az érmek itthon maradnak

Budapestre jön a világelit, de az érmek itthon maradnak

Az NSO Tv a vívó-vb szervezőit kérdezte a technikai nehézségekről, valamint az olimpiai bajnok Szilágyi Áront az addig bejárandó útról.

Cselgáncsozóinkat visszavethetik az új szabályok

A budapesti Európa-bajnokságra készülő cselgáncsozóink szkeptikusan nyilatkoztak az idén bevezetett módosításokról.

Néha nem jó előre tudni, hogy nyerni fogsz!

Négygólos győzelemmel zárta a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörét Berlinben a Szeged, ezzel biztossá tette első helyét a D-csoportban.

Kézilabda-csúcsrangadó kérdőjelekkel

Kézilabda-csúcsrangadó kérdőjelekkel

Az MKB Veszprém nyolcgólos különbséggel győzte le hazai pályán a Pick-Szegedet, így vélhetően első helyen végez az alapszakaszban.

Továbbjutott az ETO, de javulni akar

Továbbjutott az ETO, de javulni akar

Összesítésben 3–0-s különbséggel jutott tovább a Győri ETO a Budapest Honvéd ellen, ám az NB I listavezetőjénél további javulást várnak.

Budapest is bejelentkezett a vizes vb rendezéséért

Az utolsó pillanatban Magyarország is beadta pályázatát a 2021-es „vizes" világbajnokság rendezésére.

Iváncsik Tamás szerint semmi esélye a Pick Szegednek

Az MKB Veszprém a Pick Szegedet fogadja a kézilabda-bajnokságban. Nagy Lászlóék Szegeden 31–24-es vereséget szenvedtek, így lenne miért visszavágniuk.

A freestyle-világbajnokot is legyőzte a tereptriatlonos

Poór Brigitta lett az év legjobb extrém sportolója a Nemzeti Sport, a Blikk és a Felix Promotion menedzseriroda közös szavazásán.

 A Szolnok nem tudott átlépni a pszichés határain

A Szolnoki Olaj 80–74-es vereséget szenvedett a Paris Levallois-tól, ezzel búcsúzott a további küzdelmektől. Az NSO Tv helyszíni riportja.

 Erőnléti edző kontra disznóvágás - egy legendás kapus Kolozsvárról

Erőnléti edző kontra disznóvágás - egy legendás kapus Kolozsvárról

Az NSO Tv exkluzív interjút készített Szoboszlay Miklóssal a Kolozsvári Vasas egykori játékosával.

Kiesés vagy felzárkózás? - NB I-es szezonelőzetes, 1. rész - Siófoktól Paksig

Kiesés vagy felzárkózás? - NB I-es szezonelőzetes, 1. rész - Siófoktól Paksig

Az NSO Tv kétrészes beharangozót készített a hétvégén folytatódó labdarúgó NB I-ről.

Kézi-BL: a Veszprém visszavághat a Leónnak, teljesült a szegedi álom

Kisorsolták a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének párosítását. Az MKB Veszprém a spanyol Ademar Leónnal, a Pick Szeged a lengyel Kielcével meccsel.

„Bajner hozzáállása a Honvédnak kevés volt”

A Nemzeti Sport állandó szakértője, Bognár György a Borussia Dortmundban bemutatkozó Bajner Bálintról mondta el véleményét.

A Kielcét akarja a Pick Szeged a kézi BL-ben

Kedden tartják a férfi kézilabda BL kieséses szakaszának sorsolását. A nyolc közé jutásért két magyar csapat, az MKB Veszprém és a Pick Szeged is érdekelt.

„Nevetséges edzőmeccsekké silányultak az MK-találkozók”

Újabb bejegyzéssel jelentkezett videoblogjában Bognár György, amelyben a Magyar Kupa negyeddöntőjének mérkőzéseiről mondta el véleményét.

Az Újpest hármat ütött, de 10-et kapott

Az Újpest hármat ütött, de 10-et kapott

Utolsó alapszakaszbeli mérkőzésén a sereghajtó Újpest vendégeként lépett jégre a már biztosan a tabella második helyén végző Miskolc a Mol Ligában.

Megint önmagát verte meg a Pick Szeged

Megint önmagát verte meg a Pick Szeged

A Pick Szeged 29–24-es vereséget szenvedett a Füchse Berlin otthonában a kézilabda BL D-csoportjának utolsó mérkőzésén. A továbbjutást már korábban kiharcolta.

Féltek a védők Bajner „Gép

Féltek a védők Bajner „Gép" Bálinttól - exkluzív interjú

Bemutatkozott a Dortmund labdarúgócsapatában Bajner Bálint. Az NSO TV exkluzív interjújában a magyar támadó arról mesél, hogyan érezte magát első meccsén.

Veszprém-Szeged rangadó a kézi BL-ben?

Veszprém-Szeged rangadó a kézi BL-ben?

Eldőlt, hogy mely csapatok jutnak tovább a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportköréből. A kieséses szakasz párosítását kedden sorsolják.

Összefogás - a Fradi és a Győr is segített a váci kéziseken

Összefogás - a Fradi és a Győr is segített a váci kéziseken

Példátlan összefoglás a váci női kézilabdáért! A fradisták, a győriek is segítettek, hogy a csapat el tudjon utazni Párizsba, a KEK negyeddöntőjének visszavágójára.

Kádár soha nem járt Miskolcon, mégis otthon érzi magát

Az NSO Tv-nek Kádár Tamás és Rudolf Gergely is beszámolt a felkészülésről, emellett Szentes Lázár szakmai igazgató elmondta csapata céljait.

Gerát és Görbiczet is maga mögé utasította Hanga

Gerát és Görbiczet is maga mögé utasította Hanga

Hanga Ádám lett az év legnépszerűbb sportolója a 2012-ben a Nemzeti Sport, a Blikk és a Felix Promotion menedzseriroda közös szavazásán.

Elégedetlen játékosok a csoportelső MKB Veszprémnél

Elégedetlen játékosok a csoportelső MKB Veszprémnél

Az MKB Veszprém legyőzte az Atlético Madridot a kézilabda BL csoportkörének utolsó mérkőzésén, ezzel a bakonyi klub megszerezte az elsőséget.

Óváson alapuló fociszabályt javasol a CFR tulajdonosa

Óváson alapuló fociszabályt javasol a CFR tulajdonosa

Az NSO Tv exkluzív interjút készített Pászkány Árpáddal, a CFR Cluj labdarúgócsapatának többségi tulajdonosával. Második rész.

Juhász hosszabb távon is maradna a Videotonnál

A Videoton magyar válogatott labdarúgója, Juhász Roland az NSO Tv-nek beszélt az elmúlt időszakról, a fehérvári lehetőségről, a válogatottról és a jövőről.

A Videoton, a Győr és a Loki is behódolt a bajnoknak

A Sapa Fehérvár AV 19 jégkorongcsapata lett az év legjobbja 2012-ben a Nemzeti Sport, a Blikk és a Felix Promotion menedzseriroda közös szavazásán.

A szövetségi kapitány keze alá kerülnek a Volán hokisai

Vereséggel búcsúzott a Sapa Fehérvár AV19 jégkorongcsapata az EBEL-től. Az NSO Tv-nek Énekes Lajos másodedző beszélt a hogyan továbbról.

Pokoli tempóban - bosszút állt az Érd a Vácon

Az Érd visszavágott a Vácnak az őszi vereségért, miután a női kézilabda NB I 18. fordulójának rangadóján 33–28-ra nyert idegenben.

 Dzsudzsák kis híján Kolozsvárra szerződött - exkluzív

Az NSO Tv interjút készített Pászkány Árpáddal, a CFR Cluj többségi tulajdonosával.

Juhász megkönnyebbült, hogy a Videotonhoz szerződött

Az NSO Tv-nek Gomes elmondta, trófeákat nyerni jött ide, míg Juhász az állandó játéklehetőség reményében szerződött Fehérvárra.

Aranyra váltaná az ezüstöket az év paralimpikonja

Az NS, a Blikk és a Felix Promotion menedzseriroda szavazást hirdettünk olvasóink között, az év paralimpikonja kategóriában Tóth Tamás diadalmaskodott.

A város fölött óriásokként lépkednek cselgáncsozóink

Az áprilisi Európa-bajnokságra gőzerővel készülnek cselgáncsozóink, a zöld háttér előtt vették fel ugyanis a kontinensviadal plakátjaihoz szükséges képeket, mozgásokat.

Milánó ostroma: ria-ria-Hungária a San Siróban - exkluzív helyszíni riport

Többek között betekintést nyerhetünk a kezdő sípszó előtti forgatagba, továbbá Milánóban is felzendült a ria-ria-Hungária.

Juhász fokozatosan kiszoríthatja Viníciust a kezdőből

Juhász fokozatosan kiszoríthatja Viníciust a kezdőből

Szakértőink, Vincze András, az NS újságírója és Bognár György korábbi válogatott labdarúgó, Juhász Roland karrierjéről beszélgettek egymással.

 Közel járt a csodához a Szolnok a Szeged ellen

Ötgólos előnnyel fordult az utolsó negyedre a Szeged a Szolnok ellen a férfi vízilabda NB I-ben, ám a végére feljöttek a hazaiak, bár fordítani már nem tudtak.

Szlovénia útját kell járnia a magyar hokinak

Az NSO Tv interjút készített Ocskay Gáborral, a Sapa Fehérvár AV19 szakosztály-igazgatójával a jégkorongcsapat EBEL-beli teljesítményéről.