- Utolsó módosítás:
- 2011-03-22 00:01:09
Vitorlázás: megkezdődött a jégvitorlás-vb Magyarországon
Hétfőn Sopron közelében, a Fertő-tavon megkezdődött a jégvitorlás-világbajnokság a DN hajóosztályban. A nagyszabású versenyen 19 ország közel 200 versenyzője, köztük hat magyar vesz részt.
A vb a kvalifikációs futamokkal rajtolt, amelyekbe az addigi ranglista-helyezések alapján osztották be a versenyzőket. A leggyengébb pontszámmal rendelkezők futamának első 12 helyezettje mehetett egy kategóriával feljebb, s onnan szintén az 1-12. helyen végzők kerültek be a legjobbak közé. Már a selejtezők is beleszámítottak az összetettbe, így a nyitónapon összesen 3-3 futamot rendeztek mind az A (arany), mind a B (ezüst), mind a C (bronz) csoportban.
Az első nap után a magyarok közül Vörös Szabolcs a legjobbak mezőnyében a 6., Hamrák Péter pedig a 12., míg a B csoportban Hegyi Márton a 3. pozícióból várja a folytatást.
A hét futamosra tervezett világbajnokság jó időjárási viszonyok esetén akár már kedden befejeződhet, ha sikerül további 4-4 futamot lebonyolítani csoportonként.
Közvetlenül a vb után kezdetét veszi az Európa-bajnokság, amely nyílt verseny lesz, tehát a tengerentúliak is rajthoz állhatnak, ám az ő eredményük nem számít majd bele az összetettbe.
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 00:31 Férfi vízilabda BL: a két Varga három gólt dobott, Kásás debütált
- 00:05 NS: min bosszankodik Csertői Aurél, hogyan fogadkozik Kabát Péter? - csütörtök
- 00:01 Férfi kosárlabda Euroliga: a Real Madrid nagy verést kapott Bilbaóban
- 23:42 Eurofoci: Horváthék hat gólt kaptak, Alvesék nyolcat szereztek
- 23:27 Videó: nézze meg Cesc Fabregas és Xavi kupadöntőt érő gólját!
- 23:19 FA-kupa: a Sunderland megdolgozott az Arsenal elleni párharcért
- 23:12 Videó: Cáceres pazar tekerésével nyert a Juventus a Milan otthonában
- 23:08 Francia Kupa: a címvédő Lille már a nyolcaddöntőben elvérzett
- 22:54 Király-kupa: döntős a Barcelona, esélyt sem adott a Valenciának
- 22:40 Olasz Kupa: a Juventus Cáceres két góljával nyert a Milan otthonában
- 22:33 Videó: csúnyán becsapták a magyar védőt a holland bajnokin
- 22:31 Német Kupa: a Bayern búcsúztatta Hajnalékat, és negyedikként elődöntős
- 22:20 Videó: vicces Chelsea-edzés birkózó Torresszel, „bunyózó” játékosokkal
- 22:06 Videó: az Arsenal csatárának óriási szóló góljával döntős Elefántcsontpart
- 21:57 Afrika-kupa: Gervinho továbblőtte a döntőbe Elefántcsontpartot
- Kupadöntős a Barcelona, esélyt sem adott a Valenciának
- Capello lemondott az angol kapitányi posztról
- Cáceres duplájával Juve-siker a San Siróban
- A Szeged-Beton kiejtette az egrieket
- Férfi vízilabda BL: a két Varga három gólt dobott, Kásás debütált
- Hajnalék elütésével a Bayern is elődöntős
- Videó: nézze meg Cesc Fabregas és Xavi kupadöntőt érő gólját!
- Eurofoci: Horváthék hat gólt kaptak, Alvesék nyolcat szereztek
- Szabadon igazolhatók a sereghajtó ZTE futballistái?
- Adrianót bezárták a szállodai szobába, nehogy mértéktelenül egyen
- Videó: Cáceres pazar tekerésével nyert a Juventus a Milan otthonában
- FA-kupa: a Sunderland megdolgozott az Arsenal elleni párharcért
- Elefántcsontpart-Zambia a döntőben!
- Schumacher az élen búcsúzott tavalyi Mercedesétől
- Női kézilabda: a szezon végéig Konkoly irányítja a fehérvári csapatot
- Lassan felébredhetünk: a portugálok is elvitték a három pontot
- Állítsa össze a „lemaradók válogatottját"!
- Koeman: „Nagyon sokat kell még fejlődnünk"
- „Szerzett pontjaik alapján többet vártunk a magyaroktól”
- „Dzsudzsák a magyarok C. Ronaldója"
- „Az U20-as válogatottban megvan az, ami a nagyoknál hiányzik"
- Argentína mélyponton: öt vb-selejtezőn négy vereség
- Richardson lenne a legjobb szabadrúgáslövő?
- Erwin Koeman: „Az egy pont már kevés!”
- Televízióműsor
- Körkép hajrá előtt – mely országok mehetnek Dél-Afrikába?
- VB-ADATBANK, 4. ZÓNA: EURÓPA
- Az angolok kijutottak a világbajnokságra
- A mieink optimisták, a portugálok magabiztosak
- Dél-Afrika háborúval fenyeget Semenya miatt






