Válogatott: Az utolsó pillanatig nyerni akartunk - Egervári Sándor

Vágólapra másolva!
2011.09.02. 22:03
Címkék
Egygólos (2–1) győzelmet aratott a magyar labdarúgó-válogatott Svédország ellen Eb-selejtezőn a Puskás Ferenc Stadionban. Szabics Imre az első félidő végén talált be, majd holland egyenlítést követően az első találatnál gólpasszt jegyző Rudolf Gergely a 90. percben győzelmet érő gólt szerzett. Egervári Sándor szövetségi kapitány szerint annak köszönhetjük a sikert, hogy az utolsó pillanatig hittünk benne.

„Voltak hibáink, de azok a ritmusváltások, amiket időnként megtettünk, gólokat eredményeztek – nyilatkozta Egervári Sándor a Sport Tv-ben. – A második félidő második felében fölénk nőtt az ellenfél, főként az egyenlítés után éltünk át nehéz időszakot, de még akkor is el tudtunk jutni gólveszélyes helyzetekig egy-egy ritmusváltással. Csapatomat nyerő típusú játékosok alkotják, akik közül néhányon érződött a fáradtság, miután a felkészülési időszakban a kelleténél kevesebb mérkőzés került a lábakba. Ezeken viszont felül tudtunk emelkedni, és még így is nyertünk, méghozzá azért, mert az utolsó pillanatig a győzelemre játszottunk, és hittünk a sikerben."Egervári Sándor a Sport Tv-ben. – A második félidő második felében fölénk nőtt az ellenfél, főként az egyenlítés után éltünk át nehéz időszakot, de még akkor is el tudtunk jutni gólveszélyes helyzetekig egy-egy ritmusváltással. Csapatomat nyerő típusú játékosok alkotják, akik közül néhányon érződött a fáradtság, miután a felkészülési időszakban a kelleténél kevesebb mérkőzés került a lábakba. Ezeken viszont felül tudtunk emelkedni, és még így is nyertünk, méghozzá azért, mert az utolsó pillanatig a győzelemre játszottunk, és hittünk a sikerben."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik