U21: Megérdemelten nyert végül a walesi gárda - Mezey

2010.09.05. 18:00
Címkék
A labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton vezetőedzője, Mezey György a klub hivatalos honlapjának adott nyilatkozatában megérdemeltnek titulálta a walesi U21-es válogatott tegnapi, Magyarország elleni sikerét, valamint értékelte saját játékosai válogatottban nyújtott teljesítményét is.
„A mérkőzés úgy indult, hogy biztos győzelmet kellett volna aratnia Róth Antal együttesének. Ahogy azonban az idő haladt előre, úgy lett a csapat egyre bizonytalanabb, s a végén már egyfajta menekülőfutballt játszott. A tegnapi meccs alapján azt kell mondjam, megérdemelten nyert végül a walesi gárda, sőt megérdemelten vezeti a csoportot is. A válogatott mérkőzések kapcsán számunkra természetesen mindig az a legfontosabb, hogy sajátjaink hogyan játszottak. Nos, Szakály Dénesről nem tudok mit mondani, hiszen nem kapott lehetőséget. Róth Antal helyében én becseréltem volna, és Lencsét is korábban küldtem volna be Németh Krisztián mellé. Ám hogy kit és mikor küld pályára, ez természetesen mindig a kapitány dolga. A mintegy 70 percig játszó Gosztonyi András szereplésével viszont nem voltam elégedett. Éretlen focit játszott, néhány gyönyörű megoldás mellett elemi hibák sorát követte el. Az ilyen játék pedig inkább jellemző egy ifire, mint egy profira. Andrásnak ezen mindenképpen el kell gondolkoznia” – nyilatkozta Mezey a vidi.hu-nak.
Legfrissebb hírek

A svédek kapitánya a vb előtt: Nem vagyunk tökéletesek, de küzdünk egymásért

Foci vb 2026
4 perce

Népsport: amikor a Ferencvárosnak jó volt az egy pont…

Népsport
10 perce

A DVSC szerződtette a DVTK fiatal középpályását – hivatalos

Labdarúgó NB I
26 perce

„Van egy légzsákja, amely megvédi a haláltól” – Merkely Béla szerint Eriksen élete nincs veszélyben, de a futballvilágnak döntenie kell

Minden más foci
28 perce

Ajánlatot kapott a Ferencváros Makreckisért – sajtóhír

Labdarúgó NB I
29 perce

Védőmaszkban játszik a Tottenham angol védője a világbajnokságon

Foci vb 2026
39 perce

Vigvári Vince nem játszhat a vízilabda BL négyes döntőjében

Vízilabda
1 órája

A vb árnyékában: tizenkétezer tanár vár választ Mexikóváros szívében

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik