Torna-vb: a női csapat a 20. helyen zárt, nincs meg a kvóta

Vágólapra másolva!
2011.10.08. 16:27
Címkék
Rendkívül jól szerepelt a Divéky Luca, Böczögő Dorina, Austin Sheppard, Lónai Hajnalka, Gombás Laura, Nagy Orsolya összeállítású női csapat a tornászok tokiói olimpiai kvalifikációs világbajnokságán, ahol a 20. helyet szerezte meg.

Draskóczy Imre vezetőedző tájékoztatása szerint az egész csapat jól tornázott, mindössze három rontás volt, felemás korláton Divéky, gerendán pedig Böczögő és Sheppard hibázott. Összességében a magyar női válogatott előrelépett, hiszen az elmúlt tíz év legjobb helyezése a 2003-as anaheimi vb-n elért 21. hely volt, most pedig a 20. pozíciót szerezte meg.

Mindez az olimpiai kvóta szempontjából azt jelenti, hogy csapatként nem szereztünk kvalifikációt, itt a legjobb 16 érdekelt, de ez nem is volt elvárás, így két női versenyzőnk indítható majd a januári londoni tesztversenyen. A magyar együttes 203.654 ponttal lett 20., egyébként a 16. és a 20. hely között mindössze három pont volt.

Egyéni összetettben a legjobban Austin Sheppard szerepelt, aki az 52. helyen végzett a 216 indulóból, míg Böczögővel ugrásban finálé közeli helyezéseket gyűjtöttek be, Sheppard 11., Böczögő 14. lett. Ez amúgy azt jelenti, hogy Sheppard a harmadik számú tartalék az ugrás fináléjában. Felemás korláton Sheppard 69., Böczögő 71. lett, gerendán a 93. helyével Gombás szerepelt a legjobban, talajon pedig Böczögő a 65. pozíciójával.

NYILATKOZATOK
Draskóczy Imre, női vezetőedző: – Nagyon örülök, hiszen a lányok pozitívan, harcosan versenyeztek, sajnálom ezt a három rontást. Mindenképpen nagy előrelépés a 20. hely, hiszen közel tíz éve nem szerepeltünk ilyen jól. Csillag Tündét nem tudtuk pótolni, és a nagy álom, a 16 közé jutás csak egy jó Csillag Tündével lett volna elérhető.
Böczögő Dorina: – Három szeremmel elégedett vagyok, ám gerendán sajnos hibáztam. Még nem tudom pontosan, miért, de nagyon sajnálom. Ezzel elszálltak az egyéni összetett 24-es fináléba való bekerülésem reményei is. Ennek ellenére örülök, mert a csapat nagyon jól versenyzett, sokat segítettünk egymásnak, külön szurkolótáborunk volt, mivel a fiúk drukkoltak nekünk. Az is jó volt, hogy a végén, jó időpontban léptünk a szerekhez, az ukránokkal, a spanyolokkal és az olaszokkal egy csoportban.
Altorjai Sándor, csapatvezető: – Elégedett vagyok a lányok szereplésével, a 20. helyet boldogan aláírtuk volna a vb előtt. Összességében csak azt sajnálom, hogy két könnyebb mozdulatban volt a rontás gerendán, és az több mint egy pontot jelentett. De hangsúlyozom, elégedett vagyok ezzel az eredménnyel.
EGYÉNI ÖSSZETETT EREDMÉNYEK
52. Austin Sheppard ugrás 14.533 felemás korlát 12.933 gerenda 12.366 talaj 12.633 52.465
57. Böczögő Dorina ugrás 14.000 felemás korlát 12.933 gerenda 12.266 talaj 13.066 52.265
90. Gombás Laura ugrás 13.066 felemás korlát 12.000 gerenda 12.791 talaj 11.500 49.357
115. Divéky Luca ugrás 13.133 felemás korlát 10.266 gerenda 12.400 talaj 11.300
47.099
Nagy Orsolya ugrás 13.500 felemás korlát 11.433
Lónai Hajnalka gerenda 12.433 talaj 12.000
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik