Tenisz: Arn negyedik mérkőzésén vereséget szenvedett Párizsban

2012.02.07. 21:58
null
Arn Grétának a negyedik győzelem már nem jött össze a francia fővárosban (fotó: Action Images – archív)
Címkék
A selejtezőből induló Arn Gréta vereséget szenvedett a párizsi fedett pályás női tenisztorna első fordulójában. A kvalifikáció során három meccset is nyerő magyar játékos a horvát Petra Martictól kapott ki 6:4, 6:4-re.

Arn számára nem kezdődött jól a mérkőzés, hiszen ellenfele nyerte az első három játékot, ám ezt követően a magyar teniszező visszaküzdötte magát – néhány Martic-hibának is köszönhetően –, és feljött 4:3-ra.

Martic ekkor simán hozta az adogatójátékát, így Arn a szettben maradásért szerválhatott, s nehezen, de hozta is a gémet, ezt követően azonban Martic nem kegyelmezett, így 6:4-gyel övé lett az első szett.

A második játszmában 2:2-ig együtt haladtak a felek, akkor Martic bréklabdákhoz jutott, és az egyiket ki is használta, így a kezébe került a mérkőzés, 5:4-nél szerválhatott is érte, és végül 75 perc alatt egy újabb 6:4-es játszmával be is fejezte az összecsapást.

Martic a következő fordulóban a második kiemelt Marion Bartolival mérkőzhet.

Hír még a párizsi tornáról, hogy a német Sabine Lisicki után Jelena Jankovics is visszalépett, így szerencsés vesztesként az amerikai Jill Craybas játszhat az első körben a belga lánnyal.

 

WTA-TORNA, OPEN GDF SUEZ, PÁRIZS (637 000 dollár, kemény pálya)
1. FORDULÓ – EREDMÉNYEK ÁGRAJZ SZERINT
Sarapova (orosz, 1.)–erőnyerő
Scheepers (dél-afrikai)–Hercog (szlovén) 6:2, 6:2
Gajdosova (ausztrál)–Niculescu (román)
Kerber (német, 9.)–Safárová (cseh) 6:2, 7:6
Craybas (amerikai)–Wickmayer (belga)
Lepchenko (amerikai)–McHale (amerikai)
Barthel (német)–Záhlavová-Strycová (cseh) 6:3, 6:2
Parmentier (francia)–Medina-Garrigues (spanyol, 8.)
Görges (német, 6.)–Peer (izraeli) 6:1, 6:3
Cetkovská (cseh)–Brianti (olasz) 6:3, 6:3
Zakopalová (cseh)–Cornet (francia)
Pironkova (bolgár)–Li Na (kínai, 3.) 7:6, 3:2-nél Li Na feladta
Vinci (olasz, 7.)–Halep (román)
Barrois (német)–Mattek (amerikai)
Martic (horvát)–Arn (magyar) 6:4, 6:4
Bartoli (francia, 2.)–erőnyerő

 

Legfrissebb hírek

A Győrbe tartó Bouktit mindent megtett a Metz sikeréért

Kézilabda
5 perce

A ZTE bejelentette középső védője távozását – hivatalos

Labdarúgó NB I
34 perce

Szépített a San Antonio az NBA-döntőben

Amerikai sportok
52 perce

MotoGP: Marc Márquez győzelme ellenére óvatos a folytatást illetően

Egyéb autó-motor
1 órája

Keddi sportműsor: a magyar válogatott a kazahokat fogadja Debrecenben

Minden más foci
7 órája

Angyal Dániel: Szeretnénk maradandót alkotni; a Metz ellen már nem fért bele a hiba a Győrnek

E-újság
7 órája

Szívügy – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
8 órája

Kihűlő szerelmek – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
8 órája
Ezek is érdekelhetik