Serie A: pénteken, illetve hétfőn lehetnek bajnokik a BL miatt

Vágólapra másolva!
2010.01.14. 07:11
Az Olasz Labdarúgóliga fontolgatja, hogy egy-egy mérkőzést péntekre vagy hétfőre helyez át a hazai bajnokságban, hogy így tehermentesítse a nemzetközi kupákban érdekelt csapatokat.

A terv egy ideje az íróasztalfiókban pihen, de most úgy tűnik, hogy már a következő hónapban érvénybe léphet a módosítás.

Ennek nyomán elképzelhető, hogy az AC Milan február 12-én, pénteken lép pályára az Udinese ellen, így ugyanis a milánói csapat egy nappal többet pihenhetne a Manchester United elleni, február 16-án (kedden) esedékes Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő előtt.

Hasonló könnyítésre számíthatna az Internazionale a Chelsea-vel szemben a március 16-i, idegenbeli mérkőzése előtt.

„Ahol lehetőség lesz rá, igyekszünk kedvezni az érintett kluboknak – közölte szerdán Marco Brunelli ligaigazgató. – Limitált számú esetben megpróbáljuk hétfőre áthelyezni a hazai mérkőzést."

A változtatás pozitív hozadéka lehet, hogy több bajnoki találkozó kerülhet élőben képernyőre, ami jó a televízióknak és a támogatóknak is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik