Olaszország: Simon a nyolcadik magyar, aki magára ölthette a Bari mezét

2012.02.06. 13:36
Címkék
Simon Ádám lett a Bari futballtörténelmében a nyolcadik magyar játékos, aki a délolasz klub mezét viselhette, miután a Nocerina elleni mérkőzésen bemutatkozott új csapatában. Mint ismeretes, a Palermo középpályása kölcsönben futballozik fél évet a Bariban – első meccsén kilenc percet kapott.

A TuttoBari történelmi visszatekintése alapján Simon előtt Hrotkó János, Kincses Mihály, Sárosi III Béla, Vörös Mihály, Gosztonyi András és Rudolf Gergely viselte korábban magyarként a Bari mezét – tegyük hozzá, hogy a lap kihagyta a magyar válogatott (de a jelek alapján születési helye alapján a TuttoBarinál ukránnak számított) Koman Vladimirt, aki szintén megfordult a csapatnál.

A nyolc játékos közül az egykori szegedi Vörös Mihály tartozik a Bari klublegendái közé. A rendkívül gólerős csatár 1947 és 1953 között játszott a Bariban, 142 bajnokin 54-szer talált be, és a városban is telepedett le, 2008-ban hunyt el. Vörös képességeit jól jelzi, hogy az 1945–1946-os magyar bajnoki idényben a góllövőlista hatodik helyén végzett Puskás Ferenccel holtversenyben, olyan nevek előzték meg, mint Deák Ferenc, Zsengellér Gyula, Szusza Ferenc, Szilágyi I Gyula, és Mike István – a hatodik helyhez egyébként harmincöt gól kellett abban a szezonban, amely során Deák a mai napig fennálló gólrekordot (66) ünnepelhetett!

Legfrissebb hírek

José Mourinho megérkezett Madridba, holnap bemutatják – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
23 perce

Kézilabda: sztáredző érkezik jövőre a magyarokat foglalkoztató Melsungenhez – hivatalos

Kézilabda
44 perce

Glasner nemet mondott a Feyenoordnak, tovább tárgyal a Milannal

Olasz labdarúgás
59 perce

A tenger és az óceán találkozása a kolumbiai, viking csomók a norvég mezen

Foci vb 2026
1 órája

Hamilton: Újra és újra emlékeztetnem kell az embereket, hogy ki is vagyok

F1
1 órája

Angyal Dániel: Nagy fegyvertény a négyes döntő, de nem állnánk meg itt

Vízilabda
1 órája

„Felesleges ajánlatot tenniük” – a Bayern elnöke üzent a Real Madridnak Olise kapcsán

Német labdarúgás
1 órája

Erste Liga: a Debrecen szerződést hosszabbított kapusával – hivatalos

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik