Női kosár NB I: a Győr legyőzte a Pécset a nagy rohanások meccsén

Vágólapra másolva!
2012.03.03. 20:02
Címkék
A Győr 76–65-re győzött a Pécs ellen a női kosárlabda NB I 21. fordulójának szombati rangadóján, ezzel biztossá vált, hogy a második helyen fejezi be az alapszakaszt a Sopron mögött.

A győriek 8–0-s rohammal indították a mérkőzést, és az első félidőben szinte végig tíz ponton kívül tartották vendégüket. A második félidő fordulatosabb volt: a Pécs kezdett jobban, feljött 45–40-re, majd a győriek 12–0-s száguldására zsinórban 15 ponttal válaszolt.

Ám hiába volt már csak két pont a különbség (57–55, majd 61–59), a fordítás nem sikerült, a gödörből kikecmergő győriek másodszor is megnyerték a két csapat párharcát, és ezzel biztossá tették második helyüket.

A szombati játéknap korábban lejátszott mérkőzésén a soproniak már az első negyedben tízpontosnál nagyobb előnyt szereztek Zalaegerszegen, és azzal jól gazdálkodva végig távol tartották maguktól ellenfelüket – azaz 21. bajnokijukat is megnyerték, és veretlenül tették biztossá alapszakasz végi első helyüket.

Az alapszakaszból már csak egy forduló van hátra.

NŐI KOSÁRLABDA NB I
ALAPSZAKASZ, 21. FORDULÓ
UNI SEAT GYŐR–PÉCS 2010
76–65 (19–9, 20–21, 18–16, 19–19)
Győr, 1100 néző. V: Dr. Vígh, Forrai, Frányó
GYŐR: CIGLÁR 11/3, SIMON ZS. 9, Rasheed 8/6, NAGY-BUJDOSÓ 25, HOLLINGSWORTH 12. Cs: Semsei 6/3, Vincze 5, Laklóth. Vezetőedző: Fűzy Ákos
PÉCS: Török, Raksányi 6, SAROK 8, Horváth L. 13/3, MURPHY 14. Cs: QUIGLEY 20/3, Laczi 4, Szamosi. Vezetőedző: Zseljko Djokics
Az eredmény alakulása. 3. p.: 8–0. 6. p.: 14–3. 13. p.: 24–12. 18. p.: 37–26. 23. p.: 41–36. 27. p.: 51–40. 33. p.: 57–55. 37. p.: 68–63
MESTERMÉRLEG
Fűzy Ákos: – Jó kis hullámvasutazás volt, de örülök, hogy a végén mi kerülhettünk a csúcsra. Győrben kezdik megérteni, hogy érdemes jó kosárlabdát csinálni. Remélem, tudjuk tartani ezt a szintet, és akkor még sok szép estében lehet részünk.
Zseljko Dokics: – Nagy rangadót játszottunk. Ezért élünk, hogy tudjunk ilyen nagy meccseket játszani. Fiatal csapatomon látszik a fejlődés, nagyon büszke vagyok a lányokra.
ZTE NKK–UNIQA-EUROLEASING SOPRON
68–79 (19–30, 11–25, 17–7, 21–17)
Zalaegerszeg, 200 néző. V: Papp P., Vétek, Benedek
ZALAEGERSZEG: BUKOVSZKY 12/3, Vida 13, Zsovár 11/3, SZÉLESY 19, Horváth Zsó. 2. Cs: Szalay 5, Varga Zs., Ambrus, Czukor 6. Edző: Gáll Tamás
SOPRON: Fűrész 8/3, FEGYVERNEKY 18/6, Zavecz 8, KURASOVA-GORBUNOVA 12/3, HORTI 18. Cs: Krnjics 11, Németh B., Szabó F. 2, Czank, Licskai 2, Vágvölgyi. Edző: Székely Norbert
Az eredmény alakulása. 3. p.: 8–4. 6. p.: 11–22. 14. p.: 21–36. 17. p.: 25–45. 23. p.: 39–60. 32. p.: 55–63. 39. p.: 66–72
Kipontozódott: Varga Zs. (34. p.), Szélesy (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Gáll Tamás: – A mérkőzés szépséghibája, hogy csak akkor kezdtünk el kosárlabdázni, amikor már eldőlt a találkozó.
Székely Norbert: – Tökéletesen ellentétes félidőket láthattunk, örülök a győzelemnek, és remélem, hogy többet nem kerülünk ilyen hullámvölgybe. A zalaiak a második félidőben nagyon szépen küzdöttek.
BAJAI NKK–CEGLÉDI EKK
57–46 (9–14, 14–9, 23–8, 11–15)
Baja, 300 néző. V: Sabáli L. Török Z. Magyari T. dr.
BAJA: Scsekics 11/6, Szepsi 10, Theodoreán 5/3, SZABÓ P. 15, Bozóki 6. Cs: Kühn, Gorjanácz 3, Ferencz 5/3, Kalocsai, Kovács D., Jávor 2. Edző: Sztevan Csupics
CEGLÉD: Cymmer 13/6, Dobrowolska 7, Ruttner Zs. 7, Sosnowska 9, Serbán 5. Cs: Ruttner R., Kobolák , Orbán 1, Filipowicz 4, Józan. Edző: Ujhelyi Gábor
Az eredmény alakulása. 4. p.: 4–8. 7. p.: 7–13. 14. p.: 11–16. 16. p.: 14–21. 20. p.: 23–23. 23. p.: 29–23. 27. p.: 40–29. 30. p.: 46–31. 35. p.: 51–31. 37. p.: 51–37
MESTERMÉRLEG
Sztevan Csupics: – Nagyon nehéz mérkőzés volt, az első félidőben támadásban nagyon rosszul játszottunk, meglepett minket a Cegléd játéka. A szünetben megbeszéltük, hogy mit kell játszanunk, és a harmadik negyedben megnyertük a mérkőzést. Gratulálok a lányoknak a 6. helyhez!
Ujhelyi Gábor: – Ma is bebizonyosodott, hogy ha fiatal játékosainkra teher kerül, akkor még nem tudják azt a teljesítményt nyújtani, amit egy NB I-es mérkőzésen tudni kell.
ATOMERŐMŰ-KSC SZEKSZÁRD–ELTE-BEAC ÚJBUDA
82–77 (23–21, 30–19, 11–14, 18–23)
Szekszárd, 450 néző. V: Boros, Horváth A., Németh A.
SZEKSZÁRD: Medgyessy, DEMETER 2, Bálint R. 6, MARICS 13, Zele 11. Cs: Tamis 3, Baksa 2, Fejes 8, CVETANOVICS 22, SZEMERÉDI K. 15/3, Hajdu. Edző: Magyar Gergely
BEAC: SZÁSZ 27/6, KATONA 17, Havasi 5/3, ZSÁMÁR 15, Horváth Sz. 4. Cs: Guti 7/3, Cseh-Szombathy, Horváth E., Kováts 2. Edző: Balogh Judit
Az eredmény alakulása. 7. p.: 8–13. 15. p.: 37–33. 24. p.: 53–46. 33. p.: 71–59. 35. p.: 76–68
Kipontozódott: Tamis (35. p.), Horváth Sz. (38. p.), Zele (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Magyar Gergely: – A mai meccsen egy dolog volt fontos, hogy nyerjünk, és ez úgy-ahogy, de sikerült.
Balogh Judit: – Mindenki szerint tök jók voltunk, de sajnos nem nyertünk. Ám nem bánkódunk, iszunk egy jó szekszárdi vörösbort, hogy jobb legyen a vérképünk.
NŐI KOSÁRLABDA NB I
ALAPSZAKASZ, 21. FORDULÓ
Szombati mérkőzések
Atomerőmű–Újbuda82–77
Baja–Cegléd57–46
Győr–Pécs76–65
Korábban játszották
Zalaegerszeg–Sopron68–79
Szerdán, illetve pénteken játszották
Ferencváros–BSE75–56
Vasas–Diósgyőr63–44
AZ ÁLLÁS
1. UNIQA-Euroleasing Sopron 21 21 1687–1130 1.000 42
2. UNI SEAT Győr 21 19 2 1715–1242 0.952 40
3. Pécs 21 18 3 1662–1223 0.929 39
4. ZTE NKK 21 15 6 1533–1365 0.857 36
5. FTC 21 13 8 1405–1342 0.810 34
6. Bajai NKK 21 9 12 1360–1468 0.714 30
7. Vasas 21 8 13 1217–1252 0.690 29
8. Atomerőmű KSC 21 7 14 1414–1642 0.667 28
9. DKSK MISI 21 6 15 1331–1522 0.643 27
10. Ceglédi EKK 21 6 15 1295–1505 0.643 27
11. ELTE-BEAC Újbuda 21 2 19 1187–1733 0.548 23
12. BSE-FCSM 21 2 19 1144–1526 0.548 23
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik