MU: Ferguson cáfolata csak álca, Sneijder igényei döntenek - sajtóhír

Vágólapra másolva!
2011.07.14. 16:48
Címkék
A goal.com internetes portál csütörtök délután tudósításában arról ír, hogy a Manchester United 40 millió eurós, klubrekordot jelentő összegért megegyezett az Internazionaléval Wesley Sneijder átigazolási díjában, így a „vörös ördögök” már a személyes kondíciókról tárgyalhatnak a holland középpályással. A cikk szerint Alex Ferguson, az MU menedzsere csak a figyelemelterelés miatt nyilatkozta azt, hogy „semmi sem igaz a történetből”, ami Sneijder érkezésére vonatkozik.

David Gill, az angol bajnok ügyvezető igazgatója szerdán Zürichben tartózkodott, ahol állítólag találkozott az Inter képviselőivel, és sikerült is megegyeznie velük, így az üzlet létrejötte már csak Sneijder igényein múlik.

Korábban az olasz állami hírügynökség, az ANSA és a Tuttosport is arról írt, hogy a két klub között létrejött a megegyezés, Ferguson azonban a New England Revolution elleni felkészülési meccs után határozottan cáfolta, hogy Sneijderrel tárgyalások folynának, holott korábban elismerte, el tudná képzelni őt csapatában, mint Paul Scholes utódja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik