MOB: fair play díjak életműért, életmentésért, Cozma-filmért

MTI

Kemény Ferenc, a Magyar Vízilabda-szövetség utánpótlás-igazgatója és – posztumusz – a tavaly októberben elhunyt Schulek Ágoston, a Magyar Atlétikai Szövetség korábbi elnöke, az Európai Atlétikai Szövetség volt alelnöke kapott kedden fair play díjat életmű kategóriában a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) fair play bizottságának díjátadó ünnepségén.

Utóbbi díját Schulek Ágoston felesége, illetve fia és lánya vette át Kamuti Jenőtől, a MOB fair play bizottságának elnökétől a Művészetek Palotájában rendezett gálán.

Ugyancsak életmű kategóriában diplomát vehetett át Szondy István olimpiai és világbajnok öttusázó, Gadányi Károly, a Vas Megyei Labdarúgó-szövetség elnöke, a 90 esztendős Rudas Ferenc, a Ferencváros korábbi 23-szoros válogatott futballistája, Erdélyi Béla, a Spartacus Vitorlás Egylet vezetőedzője, valamint Szendrei Istvánné gyógytestnevelő.

„Manapság nem győzzük hangsúlyozni, mennyire fontos az életben is a fair play – mondta az eseményen Kamuti Jenő, aki a Nemzetközi Fair Play Bizottságnak is az elnöke. – Mi magyarok mindig is fontosnak tartottuk a tisztességes versenyzést, úgy gondolom, a mostani díjazottak példaképül állíthatóak a magyar és a nemzetközi sportélet szereplői számára."

Tóth László, a Magyar Judoszövetség elnöke díjat, Belicza János utánpótlás-labdarúgóedző és Újvári Bence labdarúgó, valamint a Berekalli Éva, Egedy Nóra, Fórizs Réka, Groholy Diána, Lakner Zita, Lukács Eszter, Marjai Flóra összetételű női rafting-válogatott és a Tihanyi Yacht Club Nemecsek Dragonjának csapata diplomát kapott fair play cselekedet kategóriában.

Tóth László azért részesült elismerésben, mert a tavalyi cselgáncs-világbajnokságon, amikor a magyar versenyzők ruháit szabálytalannak ítélték, azt mondta, szó sincs arról, hogy a bírák a magyarokra utaznának, s amennyiben a ruhák nem felelnek meg a nemzetközi előírásoknak, meg kell tenni a szükséges lépéseket.

A rafting-válogatott azzal érdemelte ki a diplomát, hogy tavaly megmentette az életét a rivális argentin csapat vízbe esett tagjának.

A fair play népszerűsítéséért díjat kapott Jakabházyné Mező Mária, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára, s ugyanebben a kategóriában diplomát adtak át Hencsei Pál olimpiai kutatónak, Kálomista Gábor filmproducernek, valamint Várkonyi Attila újságírónak.

„Sok fair play díj van ebben az elismerésben. A veszprémi kézilabdázó fiúk, valamint közülük azok, akik megpróbálták megvédeni Marian Cozmát, illetve Cozma édesapja, aki a gyűlölködés helyett szeretetre biztatott mindenkit, ugyanúgy megérdemli ezt a díjat" – mondta Kálomista Gábor, aki a Marian Cozma meggyilkolását feldolgozó, Szíven szúrt ország című filmjéért részesült elismerésben.

A bizottság indoklása szerint Kálomista filmjeiben mindig nagy hangsúlyt kap a tisztesség és a becsület.

Vajon megnyeri a Benedek vezette magyar csapat a vízilabda EB-t? Hallgass a megérzéseidre és fogadj!

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2014.07.23 11:18:00

Spanyol labdarúgás nemzetisport.hu

Sör, polip, brokkoli. A spanyol harmadosztály az extravagáns mezek első számú lelőhelye.

2014.07.21 11:50:55

Spanyol labdarúgás nemzetisport.hu

Tavaly brokkolimez volt a „sláger” Spanyolországban, idén a sör a menő.

2014.07.07 19:21:28

Spanyol labdarúgás CS. Z.

Az ember, akin összeveszett a Real és a Barca, „a nagy a nagyok között”, és a legnagyobb, aki sosem járt vb-n.

2014.05.20 02:48:40

Spanyol labdarúgás MURÁNYI DOMONKOS

CR-nek a góllövőlistán, Messinek a triplák terén nem volt párja • Taroltak a „fővárosi Diegók”.

2014.05.18 16:03:52

Spanyol labdarúgás nemzetisport.hu

A Barca klasszisa 20 millió eurót tehet zsebre évente, így 3 millió euróval „megelőzte” a portugált.

MOB: átadták a fair play díjakat életműért, életmentésért, Cozma-fi