Hegedűs Ádám, a labdarúgó NB I-ben szereplő Kecskemét 22 éves csatára jó erőnlétben érzi magát, és a játék nélkül telt ősz után mindent megtesz, hogy tavasszal visszaverekedje magát a csapatba.
„Nagyon kemény időszak volt. Mire sikerült felépülnöm az egyik sérülésből, jött a másik. Szerencsére jó ideje elkerülnek ezek a problémák, és jobb erőben is vagyok” – idézi a kecskemetite.hu Hegedűs Ádámot, aki csupán egyetlen bajnoki mérkőzésen lépett pályára az ősszel – akkor a Pápa ellen állt be csereként.
A 22 éves csatár együtt készül a Kecskemét első keretével, és vasárnap oroszlánrészt vállalt a KTE horvát negyedosztályú NK Novigrad felett aratott 4–2-es sikerében.
„Szereztem két gólt, ami természetesen nagyon jót tesz az önbizalmamnak. Nagy harcot vívunk a csapatba kerülésért, remélem, kapok majd esélyt. Nekem nagyon fontos, hogy bízzanak bennem, rajtam viszont nem fog múlni!” – fogalmazott a csatár.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik





