Kézilabda: a héten szemműtétet hajtanak végre Zsarko Sesumon

MTI MTIMTI MTI
2012.02.08. 18:46
Címkék
A héten szemműtétet hajtanak végre Zsarko Sesumon, a szerb kézilabda-válogatott játékosán, akit a januári, hazai rendezésű Európa-bajnokságon a horvátok elleni elődöntőben eltalált egy lelátóról bedobott, tízforintos nagyságú pénzérme.

A Sport című belgrádi lapnak Sesum szerdán elmondta, hogy az eset óta homályosan lát a jobb szemére. A játékost előbb a belgrádi katonai orvostudományi akadémián kezelték, majd a németországi Mannheimben folytatták ellátását.

„Valamicskét javult a látásom, de nem különösebben” – nyilatkozta a szerb kézilabdázó és arra a kérdésre, hogy pontosan milyen sérülése is van, a következőt válaszolta: „Megsérült a szemlencsém és az a szemizom, amely a pupilla szűkülését és tágulását szabályozza.”

„Az orvosom ezen a héten elvégzi a lézeres szemműtétet. Most fogjuk egyeztetni a beavatkozás időpontját. Akik értenek az orvostudományhoz, azt mondják, ez már rutinműtétnek számít″ – mondta a Belgrádban is nagy népszerűségnek örvendő sportoló, majd hangsúlyozta, most nyugalomra van szüksége, és semmit sem szabad csinálnia a kerékpározáson kívül. A műtét után négy-öt hét felépülési időre van szükség, tehát reményei szerint egy-másfél hónap után visszatérhet a pályára.

A mannheimi klubcsapatáról, a Rhein-Neckar Lövenről a következőket nyilatkozta: „A felépülésemhez a lehető legjobb feltételeket biztosította számomra, és ezért külön köszönet jár.”

Sesum korábban megfordult a veszprémi csapatban is, s egyik szenvedő alanya volt a megyeszékhelyen 2009. február 8-án történt, kézilabdázókat ért támadásnak, amelyben életét vesztette Marian Cozma. A román játékos segítségére két csapattársa, a horvát Ivan Pesic, illetve Sesum sietett, mindketten súlyos sérüléseket szenvedtek. Sesumot súlyos fej- és szemsérülései miatt műtötték meg, veszélybe került a látása, de rendbejött.

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: a magyar válogatott a kazahokat fogadja Debrecenben

Minden más foci
6 órája

Angyal Dániel: Szeretnénk maradandót alkotni; a Metz ellen már nem fért bele a hiba a Győrnek

E-újság
6 órája

Szívügy – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
6 órája

Kihűlő szerelmek – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

Olise mesterhármast szerzett, a francia válogatott az északírek legyőzésével hangolt a vb-re

Foci vb 2026
7 órája

Vb-felkészülés: vérszegény holland győzelem az üzbégek ellen

Foci vb 2026
7 órája

Vb 2026: cserélnie kellett Hollandiának – sérülés miatt kihagyja a tornát az Arsenal kulcsembere

Foci vb 2026
7 órája

Simán nyert Nyíregyházán, története során először bajnok az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
8 órája
Ezek is érdekelhetik