Kerékpár: szombaton a Millenárison kezdődik a honi pályaszezon

2011.04.13. 15:57
Címkék
Hétvégén indul a hazai, 2011-es pályakerékpáros versenyszezon. A BVSC-Zugló Orient 21 szervezésében a Millenáris Sporttelepen lebonyolítandó hétfordulós sorozat első állomására április 16-án, szombaton kerül sor.

A versenysorozat célja, hogy a pályaszakágban versenyző kerékpárosoknak a szokásos két-három hazai verseny mellett legyen további lehetőségük a versenytapasztalatok gyűjtésére.

Az egyes fordulókat omnium verseny formájában rendezik meg; egy-egy fordulón belül négy-öt versenyszámot írnak ki, amelyekben minden egyes versenyző elindul. Az egyes versenyszámokban elért eredményeik alapján a versenyzők pontokat kapnak, ez alapján rangsorolják őket korcsoportonként. A rangsor minden egyes forduló után az új eredmények és pontszámok szerint frissül, majd a legvégén a hét forduló összetett eredményei alapján hirdetnek bajnokokat.

A versenyprogramban a következő versenyszámok kapnak helyet fordulónként változó összeállításban: repülőrajtos 200 méteres időfutam, repülőrajtos 500 méteres időfutam, repülőrajtos 1000 méteres időfutam, állórajtos 500 méteres időfutam, állórajtos 1000 méteres időfutam, állórajtos 2000 méteres időfutam, állórajtos 3000 méteres időfutam, állórajtos 4000 méteres időfutam, scratch, pontverseny, tempóverseny és titkos hajrás verseny.

A versenysorozaton licenccel rendelkező versenyzők vehetnek részt, de minden forduló során lehetősége van egy-egy időfutam szám erejéig bárkinek, hogy amatőrként is kipróbálja a velodromot. Emellett sor kerül gyermekversenyekre is, a legkisebbeket ügyességi pálya várja.

VERSENYIDŐPONTOK
1. forduló 2011. április 16. (szombat), 11 óra
2. forduló 2011. április 30. (szombat), 11
3. forduló 2011. május 14. (szombat), 11
4. forduló 2011. május 28. (szombat), 11
5. forduló 2011. június 5. (vasárnap), 11
6. forduló 2011. június 25. (szombat), 11
7. forduló 2011. július 16. (szombat), 11
Legfrissebb hírek

Csak rossz hétvégéje volt a Győrnek, vagy ennél nagyobb a baj?

Kézilabda
37 perce

A spanyolok magabiztosan nyertek a magaslaton a világbajnokság főpróbáján

Foci vb 2026
54 perce

A Bernabéuban járt XIV. Leó pápa, a Real Madrid az ő nevével árul mezt

Spanyol labdarúgás
1 órája

A ZTE bejelentette középső védője távozását – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Szépített a San Antonio az NBA-döntőben

Amerikai sportok
1 órája

MotoGP: Marc Márquez győzelme ellenére óvatos a folytatást illetően

Egyéb autó-motor
2 órája

Keddi sportműsor: a magyar válogatott a kazahokat fogadja Debrecenben

Minden más foci
8 órája

Angyal Dániel: Szeretnénk maradandót alkotni; a Metz ellen már nem fért bele a hiba a Győrnek

E-újság
9 órája
Ezek is érdekelhetik