Jégkorong: sikeres évet zárt az Ifj. Ocskay Gábor Akadémia

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.05.10. 12:02
Címkék
Rendkívül eredményes esztendőt tudhat maga mögött az egy évvel ezelőtt indult Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia, amelyet szakmai igazgatóként Kercsó Árpád irányít.

„Sikeres évről számolhatunk be. Nagyon magasra tettem a mércét, de örömmel mondhatom, hogy kilencven százalékban elégedett vagyok" – nyilatkozta szezonértékelő keddi sajtótájékoztatón a szakember.

Kercsó hozzátette: a 12 évesek korcsoportjától nem várt olyan kiváló teljesítményt, mint amilyet végül hozott a gárda.

„Nagyon rövid idő alatt jutottak magas szintre a gyerekek, ez a korosztály hosszú távon meg fogja oldani a magyar jégkorong utánpótlását, ugyanis rengeteg szupertehetség van a csapatban. Ez hét-nyolc játékost jelent, ami soknak számít egy korcsoporton belül."

A 12 évesek együttese a Füssenben rendezett nemzetközi tornán szerzett ezüstérmet kiváló játékkal, a döntőben végül csak egy kanadai csapattól vereséget szenvedve lett második.

A 15 évesek is hasonlóan szép sikereket értek el, ugyanis ők megnyerték a füsseni viadalt április végén, ezt követően pedig a Zell am See-ben rendezett klubvilágbajnokságon szereztek ezüstérmet.

„Ezt a csapatot a következő szezonban több bajnokságban is szeretnénk játszatni, de egy-két éven belül még ifiként indítanánk őket a felnőttbajnokságban. Ha egy ilyen erőltetett menetben végigjátszanak egy szezont, akkor ugrásszerű fejlődésen mennek majd keresztül, mint annak idején Ladányiék Dunaújvárosban" – mondta Kercsó.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a jövőben a Sapa Fehérvár AV19 farmcsapatát is szeretnék az akadémia égisze alá vonni, ráadásul ezt az együttest az osztrák második vonalban, a Nationalligában is megpróbálják elindítani.

Fekti István operatív igazgató elmondta: a társaságiadó-kedvezmény révén könnyebb helyzetbe kerülhet az akadémia, ugyanis így jelentősebb összegekhez juthat.

A sajtótájékoztatón jelen volt idősebb Ocskay Gábor szakosztályigazgató is, aki a felnőtt bajnokcsapat jövőbeli terveiről is beszélt:

„Aláírt, új szerződésekről egyelőre nem tudok beszámolni, de tárgyalásokat folytatunk Sikorcin Ladislavval, Magosi Bálinttal, Kóger Dániellel, és valószínűleg Vas Jánossal is le fogok ülni egy kávéra."

Hozzátette: Hetényi Zoltán, az együttes válogatott kapusa a finn döntőben szerepelt Helsinki csapatánál készül majd, amellyel előszerződést is kötött, ám a jövője csak a nyáron dől el.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik