Jégkorong, Mol Liga: Egy hete nem voltam ilyen boldog - Budai

2012.02.06. Utolsó módosítás: 2012.04.20 02:40:10

A Miskolci JJSE jutott be a jégkorong Mol Liga fináléjába, miután az elődöntőben – 0–2-ről felállva – 3–2-es összesítéssel búcsúztatta az alapszakaszt megnyerő, abszolút favorit HSC Csíkszeredát. Budai Krisztiánnak, a Miskolc válogatott kapusának egy hét alatt sokat javult a közérzete.

 

„Nagyon örülök a sikernek, noha egy hete nem voltam ilyen boldog – nyilatkozta Budai a Nemzeti Sportnak. – A hétfői vereség után úgy utaztunk haza, hogy megpróbáljuk megfordítani az állást, és ez sikerült. Tudtuk, hogy nehéz meccs lesz, de sikerült az, amire sokan nem számítottak.”

A hálóőr szerint a párharc fordulópontja az első miskolci mérkőzés volt, hiszen 2–0-s csíki állásnál a címvédő hokisai elhitték, sétagalopp lesz a döntőbe jutás.

„Kevesen hitték, hogy sikerül nekünk megfordítani az állást. Nagyon nehéz volt, de összejött.”

A Mol Liga döntőjét a Dab.Docler és a Miskolci Jegesmedvék csapata vívja, a párharc az egyik fél negyedik sikeréig tart. A HSC Csíkszereda a sorozat harmadik, míg a Brassói Corona Fenestela 68 a negyedik helyén végzett.

MOL LIGA, DÖNTŐ (az egyik fél negyedik megnyert mérkőzéséig) 
DAB.DOCLER–MISKOLCI JJSE, AZ ÁLLÁS: 0–0
Dab.Docler–Miskolc február 15.
Dab.Docler–Miskolc február 16.
Miskolc–Dab.Docler február 19.
Miskolc–Dab.Docler február 20.
Dab.Docler–Miskolc február 23. (ha kell)
Dab.Docler–Miskolc február 24. (ha kell)
Miskolc–Dab.Docler február 27. (ha kell)