Jégkorong: hibátlan selejtező után vb-résztvevő az U18-as női válogatott

2011.12.05. 12:50
Címkék
Fantasztikus eredményt ért el a magyar női U18-as jégkorong-válogatott. A Gömöri Csaba és Buzás Norbert irányította korosztályos együttes az olaszországi Asiagóban megrendezett selejtezőt százszázalékos mutatóval zárta, így készülődhet a december 29. és január 4. között a norvégiai Tromsöben esedékes divízió I-es világbajnokságra.

Együttesünk a kvalifikációs körben mind az öt mérkőzését megnyerte (sorrendben Kínát, Franciaországot, Nagy-Britanniát, Kazahsztánt és Olaszországot verte meg); 37 gólt ütött és mindössze négyet kapott, ráadásul a kanadai táblázat dobogóján is csak magyar lányokat találunk.

„Valóban bravúrosan szerepeltünk, hiszen veretlenül vívtuk meg valamennyi találkozónkat – nyilatkozta útban hazafelé Gömöri Csaba, a csapat szövetségi kapitánya. – Ezért mentünk, és képesek voltunk megfelelni a várakozásoknak. Előzetesen többször elmondtuk, hogy odaérhetünk a kijutást jelentő első két hely valamelyikére, de ezt a jégen bizonyítani is kellett. A franciák elleni meccs volt a vízválasztó, utána felszabadultak lettünk, és mindenkit nagyon megvertünk. Érdekes lett egyébként a torna végeredménye, hiszen azok az országok, amelyek eddig még nem szerepeltek a divízió egyben, erősebbnek bizonyultak, mint a kazah és francia válogatott, amelyek már megjárták ezt az osztályt.”

A skandináv országban a házigazda norvégok mellett Japán, Szlovákia, Ausztria, valamint a selejtezőn sikerrel túljutó Magyarország és Nagy-Britannia verseng majd egymással.

Legfrissebb hírek

A Győr vereségéről, a Metz sikeréről és a válogatott jövőjéről beszélt Golovin Vlagyimir

Kézilabda
7 perce

Magyarország évtizedekre elköszönt, Salvatore Schillaci beköszönt – vb-videók

Minden más foci
8 perce

Gólerős csatárt szerződtetett az NB II-es Kecskemét – hivatalos

Labdarúgó NB II
10 perce

Somogyi Ádám a spanyol élvonalban folytatja pályafutását

Kosárlabda
19 perce

Sok újonc és egy európai a vb-mezőny végén – NS-erősorrend, I. rész

Foci vb 2026
33 perce

A Newcastle-tól távozó Trippier az angol másodosztályba szerződött

Angol labdarúgás
38 perce

Az ETO-tól is távozik a 24 éves csatár

Labdarúgó NB I
38 perce

Ilyés Ferenc a szabadkártya-lemaradásról: Nem sportszakmai döntés született...

Kézilabda
47 perce
Ezek is érdekelhetik