Fogadási botrány: a Fradi kapusa vallomást tett az ügyészségen

Vágólapra másolva!
2011.07.19. 07:36
Címkék
A Nemzeti Sport tavaly elsőként számolt be arról, hogy a Videoton-PFLA–Ferencváros augusztusi U19-es bajnoki mérkőzés eredményét is befolyásolni próbálta a fogadási maffia. A Fradi ifjúsági csapatának akkori kapusa, a jelenleg az első kerethez tartozó Jova Levente tegnap tett vallomást a Központi Nyomozó Főügyészségen.

Csaknem egy hónapja, június 28-án nagy erőkkel csaptak le a fogadási csalások ügyében kutakodó Központi Nyomozó Főügyészség, valamint a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) emberei három labdarúgóra, továbbá négy alacsonyabb osztályban működő játékvezetőre, és a magyarországi fogadási csalások felgöngyölítése azóta is folyamatban van.

A nyomozás eredményeként kiderült, az előzetesben lévő labdarúgók lajstromán többek között a 2010. május 5-én játszott DVTK–Nyíregyháza Spartacus (0–1) mérkőzés eredményének manipulálása is szerepel, illetve a tavaly augusztusi Videoton-PFLA–Ferencváros U19-es bajnoki találkozó manipulálási kísérlete.

Ez utóbbi mérkőzéssel kapcsolatosan hétfőn a Központi Nyomozó Főügyészség illetékesei meghallgatták Jova Leventét, a Ferencváros kapusát.

Információnk szerint a találkozó előtt – erről annak idején a Nemzeti Sport beszámolt – arra akarták rávenni a játékost, tegye lehetővé a Videoton négygólos győzelmét. Jova Levente elutasította az ajánlatot, és végül csak 1–0-ra nyert a Videoton- PFLA.

Úgy tudjuk, az ajánlat az egyik előzetesben ülő gyanúsított személyéhez köthető, és az eset is bizonyítja azokat a külföldi és honi rendőrségi megállapításokat, hogy immáron az utánpótlás-mérkőzések is veszélyben vannak azáltal, hogy bizonyos irodáknál fogadni lehet rájuk.

Tart a nyomozás a fentebb említett Diósgyőr–Nyíregyháza meccs kapcsán is. Miskolcon ez ügyben nyilatkozatstopot rendelt el a vezetőség.

„Ez pillanatnyi állapot – nyilatkozta korábban Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője. – Természetesen több mérkőzés, valamint személy is a hatóság látókörébe került. Nem zárom tehát ki, hogy további gyanúsítások várhatók."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik