Férfi kézilabda: Hajdu János lett az Egyesült Arab Emírségek kapitánya

2010.09.02. 21:07
A magyar szövetség szakmai igazgatói székéből a nyáron felálló Hajdu Jánost egy évre szerződtették az Egyesült Arab Emírségek férfiválogatottjának élére.

A frissen kinevezett szövetségi kapitány a Nemzeti Sportnak elmondta, hogy már megérkezett új állomáshelyére, és hamarosan követi őt felesége.

„A hetedik évadot kezdem arab országban, de az Emírségekben még nem dolgoztam – mondta. – Kuvaitban háromszor, Szaúd-Arábiában egyszer edzősködtem 1987 és 2007 között, s nem tagadom, szívesen tértem vissza ebbe a kulturált, magas életszínvonalú világba, amelyben nagyon szeretik a magyar kézilabdát, felnéznek játékosainkra, híres edzőinkre. Ezért hamarosan az utánpótlás irányításra is magyar edzőt szeretnék felkérni, de a személyéről még tárgyalnom kell a szövetség vezetőivel.”

A bajnokságról a mester elmondta: kilenc csapat csatázik körmérkőzéses rendszerben, s az egyik az ország válogatottja.

„Mindent és mindenkit alávetnek a válogatott érdekének, ezért például a bajnoki menetrendet nekem mint szövetségi kapitánynak kell összeállítanom – folytatta Hajdu János. – A klubok, amelyek mindegyikének remek, 1500-2000 nézőt befogadó csarnoka van, szó nélkül alkalmazkodnak. Csapatonként két-két idegenlégiós szerepelhet, s nekem most az a célom, hogy a külföldiek, mégpedig lehetőleg európaiak, olyan játékosok legyenek, akik valóban példaképei, mintái lehetnek az itteni tehetségeknek. Magyar klasszis importjára egyelőre nem gondolok, de ha lehet, magyar edzőkollégákkal szívesen dogoznék itt is.”

Legfrissebb hírek

Kézi: történelmet írtak a debreceni lányok az ifi BL négyes döntőjében

Utánpótlássport
12 órája

Kézilabda: a Veszprém az U20-as, az FTC az U18-as fiúbajnok

Utánpótlássport
2026.06.07. 20:27

Kézi: nagy csatában kikapott a Győr a Bukaresttől az ifi leány BL-ben

Utánpótlássport
2026.06.06. 14:38

Kézilabda: a DVSC nyerte az első elődöntőt az ifjúsági leány BL-ben

Utánpótlássport
2026.06.06. 11:31

Kézilabda: jön az ifjúsági leány BL budapesti négyes döntője

Utánpótlássport
2026.06.05. 09:01

Vezetőedző lett Andrés Iniesta – hivatalos

Minden más foci
2026.06.02. 11:48

Kézilabda: mindent vitt a Győri ETO a leány négyes döntőkben

Utánpótlássport
2026.05.31. 21:20

Kézi: hullámvölgy nélkül menetelt az U16-os bajnoki címig a Győri ETO

Utánpótlássport
2026.05.29. 09:01
Ezek is érdekelhetik