Felkészülés: az MTK ismét 3-3-as döntetlent játszott Belekben

2012.02.09. 19:26
Címkék
A román élvonalbeli Pandurii után az orosz másodosztályú Habarovszkkal is 3–3-as döntetlent játszott felkészülési mérkőzésen az MTK Törökországban edzőtáborozó labdarúgócsapata.

A magyar csapat a klub honlapja szerint Groppioni – Wolfe, Szekeres, Kálnoki, Vadnai – Vukmir, Ladányi, Kanta J. – Molnár, Tischler, Könyves összeállításban kezdte a beleki találkozót, amelynek már az első percében vezetést szerzett a Habarovszk.

Az MTK Kanta tizenegyesével és Tischler Patrik szabadrúgásával fordított, majd Rafa Wolfe góljával már 3–1-re vezetett. Az oroszok még az első félidőben szépítettek, majd a második játékrészt 1–0-ra megnyerték.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MTK–SZKA Energija Habarovszk 3–3 (3–2)
MTK: Groppioni – Wolfe, Szekeres, Kálnoki (Kelemen), Vadnai (Hajdú) – Vukmir (Gál), Ladányi, Kanta J. (Vass) – Molnár (Frank), Tischler (Zsidai), Könyves (Macura)
Az MTK gólszerzői: Kanta J. (11-esből), Tischler, Wolfe

 

 

Legfrissebb hírek

A Győrbe tartó Bouktit mindent megtett a Metz sikeréért

Kézilabda
4 perce

A ZTE bejelentette középső védője távozását – hivatalos

Labdarúgó NB I
33 perce

Szépített a San Antonio az NBA-döntőben

Amerikai sportok
50 perce

MotoGP: Marc Márquez győzelme ellenére óvatos a folytatást illetően

Egyéb autó-motor
1 órája

Keddi sportműsor: a magyar válogatott a kazahokat fogadja Debrecenben

Minden más foci
7 órája

Angyal Dániel: Szeretnénk maradandót alkotni; a Metz ellen már nem fért bele a hiba a Győrnek

E-újság
7 órája

Szívügy – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
8 órája

Kihűlő szerelmek – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
8 órája
Ezek is érdekelhetik