Evezés: Regényi Tamás lett az evezősszövetség új elnöke

MTI MTIMTI MTI
2012.02.03. 16:46
Címkék
A Magyar Evezősszövetség pénteki rendkívüli közgyűlésén előbb visszahívták Mitnyan György elnököt és a teljes elnökséget, majd Regényi Tamás 43 éves jogászt, egykori országos bajnok versenyzőt választották meg a szervezet új első számú vezetőjének.

Az elmúlt két évben a felügyelőbizottság elnöki posztját betöltő sportvezető megbízatása a 2013-as évi rendes közgyűlésig szól.

A visszahívás után eredetileg három elnökjelölt volt, ám közülük ketten, a leköszönő Mitnyan György, valamint Mihály Tibor a közgyűlésen jelezte, hogy visszalép, így Regényit egyedüli jelöltként, nyílt szavazással választották meg.

Az új elnök az MTI-nek elmondta, hogy korábban húsz évig evezett versenyszerűen, ifiként válogatottságig vitte, majd több felnőtt országos bajnoki címet nyert a Csepel színeiben. Három diplomája van, és több éves értékesítési tapasztalattal is rendelkezik.

Regényi a közgyűlésen tartott bemutatkozó beszédében hangsúlyozta: olyan időszakban veszi át az elnökséget, amikor sok változáson megy át a magyar sport, ráadásul hamarosan olimpiát rendeznek, ezért a felkérés után először gondolkodási időt kért. Csak ezután vállalta el a jelöltséget, az elnöki poszt betöltését pedig nagy kihívásnak tekinti. Fontosnak tartja azt is, hogy a jövőben ne egyedül az elnök, hanem igazi csapatként az elnökség vezesse a sportágat.

A vezetőségváltás valódi érdemi vita nélkül zajlott le. Megválasztása után Regényi, mint a felügyelő bizottság előző elnöke megtartotta a felügyelő bizottság jelentését a szövetség elmúlt időszakának működéséről. A pesterzsébeti vízi bázis kapcsán elmondta, hogy a projekt 2010. májusi elindítása óta összesen 58 millió forint kiadás mellett 52 millió bevétel jelentkezett.

„Az volt a cél, hogy a projekt ne veszélyeztesse a szövetség likviditását. Ez nem teljesen valósult meg" – fogalmazott, majd hozzátette, hogy a problémát nem tartja jelentősnek, mert vannak olyan bevételi összegek, amelyek még nem érkeztek be.

Regényi beszélt arról is, hogy az erzsébeti vízi bázishoz kapcsolódó egyes építési engedélyek egyelőre nincsenek meg, ez a helyi önkormányzat szerint két évvel meghosszabbíthatja a projektet.

Az új elnök egyúttal határozottan cáfolta azt a sajtóértesülést, mely szerint a felügyelő bizottság Mitnyan György elnöksége idején nem kapott volna megfelelő betekintést a szövetség irataiba. Azt is hozzátette: nincs összefüggés a felügyelő bizottsági jelentés és a vezetőségváltással járó rendkívüli közgyűlés összehívása között.

A közgyűlésen új elnökséget is választottak, amelybe Szántó Éva, Simon Gábor, Petrity Rudolf, Váczy Emese, Kokas Péter, Zsömle Balázs és Matheisz József került be.

Legfrissebb hírek

Távozik a Szolnok kosárlabdacsapatának vezetőedzője – hivatalos

Kosárlabda
20 perce

Női kézilabda BL: a Ferencváros szabadkártyát igényelt

Kézilabda
23 perce

Willi Orbán kapta a legtöbb voksot – íme, olvasóink kezdőcsapata Kazahsztán ellen

Magyar válogatott
47 perce

Egykoron spanyolellenesnek írt himnusz is megszólal a spanyolok ellen – H-csoport

Foci vb 2026
49 perce

Két félidő Szoboszlai Dominikról és más futballügyekről a Békés Megyei Könyvtárban

Magyar válogatott
51 perce

Az ETO ügyvezetője: Legközelebb még eredményesebbek leszünk

Kézilabda
53 perce

Stollárék búcsúztak párosban a londoni tenisztornán

Tenisz
58 perce

Brazil játékvezető a vb nyitó mérkőzésén

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik