AEC: Hollandiában is bemutatták az Afrika-kerülő vitorlásversenyt

2011.10.06. 14:36
Címkék
Románia után Hollandiában is bemutatkozott a magyar szervezésű Afrika-kerülő vitorlásverseny, az Africa-Europe Challenge (AEC), amely jövőre rajtol, s kulturális eseménysorozatot, valamint humanitárius programokat is magában foglal.

A Gál József földkerülő vitorlázó és Kondricz Péter nemzetközi jogász által életre hívott projekt hágai sajtótájékoztatón – a szervezők csütörtöki tájékoztatása szerint – bejelentették, hogy a részvételi lehetőségek szélesítése érdekében úgynevezett iskolahajókat vonnak be az egyedülálló projektbe, ezzel a lépéssel ugyanis megteremtik a lehetőséget rá, hogy a profi vitorlázók mellett azok is részesüljenek a kalandból, akik ritkán, vagy még sohasem jártak vitorláson. A hágai eseményen – amelyet Sümeghy Gyula magyar nagykövet nyitott meg – Pieter de Kam, az AEC-flottához elsőként csatlakozó holland Astrid nevű vitorlás kapitánya bemutatta az 1918-ban épített, 42 méter hosszú kétárbocos iskolahajót.

Az AEC szakmai körútjának következő állomása Párizs lesz, majd Madrid, London és Berlin magyar nagykövetségein folytatódik az országonkénti személyes konzultáció.

Az AEC mezőnye a tervek szerint egy éven át tartó útja során vitorlázza körbe Afrikát. A hajók Máltáról vágnak neki az útnak, a Szuezi-csatornán, majd a Vörös-tengeren haladnak végig, aztán Dél-Afrikát megkerülve a nyugati part mentén térnek vissza a Földközi-tengerre. A mezőny a résztvevő afrikai országok állomásain – 18-20 megálló a terv – hét-tíz napot tartózkodik, s itt pályaversenyek mellett kulturális programokra is sor kerül. A projekt már elnyerte Schmitt Pál köztársasági elnök támogatását, az Európai Unió elvi pártfogását, továbbá a vitorlás és sportszakma elismerését.

Az elképzelések között szerepel gyermekprogram elindítása, iskolai testvérkapcsolatok kiépítése, továbbá turisztikai események létrehozása, az EU és az Afrikai Unió intézményrendszerének kölcsönös bemutatása.

Legfrissebb hírek

A DVSC szerződtette a DVTK fiatal középpályását – hivatalos

Labdarúgó NB I
7 perce

„Van egy légzsákja, amely megvédi a haláltól” – Merkely Béla szerint Eriksen élete nincs veszélyben, de a futballvilágnak döntenie kell

Minden más foci
8 perce

Ajánlatot kapott a Ferencváros Makreckisért – sajtóhír

Labdarúgó NB I
9 perce

Védőmaszkban játszik a Tottenham angol védője a világbajnokságon

Foci vb 2026
19 perce

Vigvári Vince nem játszhat a vízilabda BL négyes döntőjében

Vízilabda
42 perce

A vb árnyékában: tizenkétezer tanár vár választ Mexikóváros szívében

Foci vb 2026
44 perce

Röplabda: nem Toronyai Miklós lesz a Kazincbarcika vezetőedzője – hivatalos

Röplabda
48 perce

Betelt a nevezési lista a Balaton-átúszásra

Úszás
55 perce
Ezek is érdekelhetik