Birkózó vb: Ritter Árpád sikeres rajtja

2005.09.27. 10:56
Címkék
A Budapesten zajló 49. kötött-, 38. szabadfogású és 17. női birkózó világbajnokság második napján szőnyegre lépett és győzelemmel mutatkozott be az első magyar versenyző, Ritter Árpád (képünkön).A nyitány tehát a tegnapihoz hasonló, reméljük, a folytatás valamivel jobb, eredményesebb lesz...
A szabadfogásúak 74 kilogrammos mezőnyében versenyző, kétszeres Európa-bajnokra Ritter a spanyol Carlos Dominguez ellen kezdett és láthatóan tartalékra téve magát is simán verte a nálánál jóval gyengébb képességű, ám végig jól küzdő riválisát.

Ritter a folytatásban már nem spórolhat erejével és tudásával, hiszen a nyolcaddöntőben moldovai ellenféllel, név szerint Alekszandru Burcával mérkőzik, bár a papírforma ismét magyar győzelmet ígér.

A mai napon még két másik magyar szabadfogású lép szőnyegre, Kiss Tamás a 84, míg Kiss Gergely a 96 kilogrammosok között veszi fel a küzdelmet. Előbbi a fehérorosz Sasjan Hacijevvel, utóbbi pedig a kanadai Dean Schmeichellel találkozik a nyolcaddöntőbe jutásért.

Az NSO ajánlja:

49. KÖTÖTT-, 38. SZABADFOGÁSÚ ÉS 17. NŐI VB

A magyar női válogatott

A magyar szabadfogású férfiválogatott

A magyar kötöttfogású férfiválogatott

Dicsőségtabló, 2008

Világversenyek, 2007
Legfrissebb hírek

A Győrbe tartó Bouktit mindent megtett a Metz sikeréért

Kézilabda
1 perce

A ZTE bejelentette középső védője távozását – hivatalos

Labdarúgó NB I
30 perce

Szépített a San Antonio az NBA-döntőben

Amerikai sportok
47 perce

MotoGP: Marc Márquez győzelme ellenére óvatos a folytatást illetően

Egyéb autó-motor
1 órája

Keddi sportműsor: a magyar válogatott a kazahokat fogadja Debrecenben

Minden más foci
7 órája

Angyal Dániel: Szeretnénk maradandót alkotni; a Metz ellen már nem fért bele a hiba a Győrnek

E-újság
7 órája

Szívügy – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
8 órája

Kihűlő szerelmek – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
8 órája
Ezek is érdekelhetik