Csehország: Stanislav Griga a Sparta Praha új edzője

2005.10.10. 20:34
Címkék
Stanislav Griga
Stanislav Griga
Stanislav Griga
Stanislav Griga
Stanislav Grigát nevezték ki a Sparta Praha labdarúgócsapatának vezetőedzőjévé.

A 43 éves szakember a nemrég menesztett Jaroslav Hrebiket váltja a fővárosi csapat kispadján. Hrebiket azért menesztették, mert a csapat nagyon rossz rajtot vett a bajnokságban, ráadásul a Bajnokok Ligájában is mindössze egy pontot szerzett két meccs alatt.

Griga, az új edző játékosként is kötődik a klubhoz, hiszen 1981-től kezdve nyolc éven keresztül szerepelt az együttesben, majd a Feyenoordban és a Rapid Wienben is játszott. A válogatottban 34 mérkőzésen nyolcszor volt eredményes, tagja volt az 1990-es világbajnokságon negyeddöntőbe jutott csapatnak.

Edzői karrierjét Zsolnán kezdte, majd Trencsény, a pozsonyi Slovan, a ZTS Dubnica és a szlovák U21-es válogatott következett. Az elmúlt szezonban a Slovan Liberec csapatát irányította, ötödik helyen zárta velük a bajnokságot, igaz, hat pontot levont tőlük a szövetség.
Legfrissebb hírek

A Newcastle-tól távozó Trippier az angol másodosztályba szerződött

Angol labdarúgás
5 perce

Az ETO-tól is távozik a 24 éves csatár

Labdarúgó NB I
6 perce

Ilyés Ferenc a szabadkártya-lemaradásról: Nem sportszakmai döntés született...

Kézilabda
15 perce

A mexikói elnök békés vb-megnyitót ígér

Foci vb 2026
19 perce

„Az utolsó tánc, ahogyan mondani szokták” – Giroud hosszabbított Lille-ben

Francia labdarúgás
1 órája

MotoGP: csak pozitív visszajelzéseket kaptak a balatoni futam szervezői

Egyéb autó-motor
1 órája

Nem jött össze a szabadkártya, a mieink már biztosan lemaradnak a férfi kézi-vb-ről – távol került az olimpia is

Kézilabda
1 órája

Ökölvívóedzésekkel is támogatja a hátrányos helyzetű településeken élő fiatalokat az Álombajnokság 2.0 – Videó

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik