Székely Bulcsú a Dominóban

Sz. G.Sz. G.
2006.06.01. 02:10
Címkék
A Sydneyben olimpiai aranyérmet szerző válogatott tagja, Székely Bulcsú 2004-ben szerződött az FTC-től Görögországba, a Panionioszhoz, hogy új impulzusokat találjon, de tavaly ismét hazavezetett az útja, és az UTE kedvező ajánlatát fogadta el.
Pályafutása lila színben csonkára sikerült, hiszen februárban sérülésre hivatkozva eltanácsolta klubja. Székely úgy tervezte, hogy megműtteti a gerincét (csigolyaív-szakadással bajlódik), addig is a Dominónál edzett, és alkalmanként lapunkat segítette szakmai meglátásaival. Szerdán újabb mérföldkőhöz érkezett pályafutása: megállapodást kötött a Honvéddal, amelynek soraiban nyolc ötkarikás aranyérmes pólózik ezután.„Persze megfordult a fejemben, hogy esetleg a Dominóhoz szerződöm, de jobban szeretem annál a Honvéd játékosait és vezetőit, hogy ezt éreztettem volna – mondta Székely Bulcsú. – Nem is került szóba ez a variáció, hiszen az FTC és a BVSC ajánlatát fontolgattam. Már el is döntöttem, hogy a vasutasokat választom, Vincze Balázs speciális szerepet szánt nekem a sok fiatal közt. Az elmúlt hét vége után került képbe a Domino – mondani sem kell, nagyon örülök”.A hirtelen változás oka, hogy Tóth Márton elhagyja a bajnokot, a Vasashoz szerződik, így a piros-fehéreknél megüresedett egy poszt.„Tóth Márton helyére szerződtetjük Székely Bulcsút, aki nemcsak egyszerűen kéznél volt, hanem nagyon jó játékosnak is tartom. Az edzéseken látszott, mit sem változott a mentalitása, példamutató a hozzáállása. Azt nem tudom, újjászületik-e nálunk, de ha jó átlagot hoz, már elégedett leszek vele” – mondta Kovács István, a Honvéd szakvezetője, aki megerősítette, hogy Szívós Márton pótlása továbbra is napirenden van, azaz még egy pólós érkezése várható a Kőér utcába.
Legfrissebb hírek

Gurisatti Gréta: Tavaly kis halak voltunk a tengerben, idén cápákként küzdhetünk az éremért

Vízilabda
18 perce

Schäfer András: Nehéz értékelni, gyenge teljesítményt nyújtottunk az első félidőben

Magyar válogatott
43 perce

Fölényes győzelemmel zárt a magyar válogatott a női labdarúgó-vb-selejtezőben

Magyar válogatott
1 órája

Serena Williams győzelemmel tért vissza

Tenisz
1 órája

Értékelje a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak Kazahsztán elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
1 órája

Fordított a magyar válogatott, Schäfer bombagólja is kellett a kazahok legyőzéséhez Debrecenben

Magyar válogatott
1 órája

Antonelli egy statisztikai mutatóban már Alonsót is utolérte az örökranglistán

F1
1 órája

Schäfer András hatalmas bombájával fordítottunk a kazahok ellen – videó

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik