Vb2006: sima ukrán győzelem

2006.06.05. 18:11
Címkék
Újabb vb-felkészülési mérkőzést játszott a vb-újonc ukrán válogatott. Az ellenfél ezúttal Líbia volt.
Bár észak-keleti szomszédunk csapatában még mindig nem kapott lehetőséget a sérülés után lábadozó aranylabdás Andrij Sevcsenko, ám a sárga-kékek így is simán győztek 3-0-ra.

Pontosabban csak ránézésre simán, hiszen az első félidőt követően még 0-0 volt az állás, s csak a második játékrész elején tudták megszerezni a vezetést Jezerszkij révén.

Már-már úgy tűnt, hogy ez marad a végeredmény is, ám az utolsó percekre elfáradtak az észak-afrikaiak, s először Bjelik, majd egy perccel a vége előtt Vorobej is betalált, így kialakítva a 3-0-s végeredményt.

Az ukrán csapat csütörtökön még Luxemburg ellen is pályára lép, majd június 14-én játssza első világbajnoki mérkőzését Spanyolország ellen. A vb-újonc csapat a spanyolok mellett Szaúd-Arábiával és Tunéziával van egy csoportban.
Vb-felkészülési mérkőzés
Vb-felkészülési mérkőzés
Ukrajna Líbia 3-0 (0-0)
Jezerszkij (51.), Bjelik (87.), Vorobej (89.)
Legfrissebb hírek

Szépített a San Antonio az NBA-döntőben

Amerikai sportok
2 perce

MotoGP: Marc Márquez győzelme ellenére óvatos a folytatást illetően

Egyéb autó-motor
24 perce

Keddi sportműsor: a magyar válogatott a kazahokat fogadja Debrecenben

Minden más foci
7 órája

Angyal Dániel: Szeretnénk maradandót alkotni; a Metz ellen már nem fért bele a hiba a Győrnek

E-újság
7 órája

Szívügy – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
7 órája

Kihűlő szerelmek – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
7 órája

Olise mesterhármast szerzett, a francia válogatott az északírek legyőzésével hangolt a vb-re

Foci vb 2026
7 órája

Vb-felkészülés: vérszegény holland győzelem az üzbégek ellen

Foci vb 2026
8 órája
Ezek is érdekelhetik