Cseh László: ötből öt

2006.06.08. 21:17
Címkék
Világbajnokunk a Canet en Roussillionban rendezett viadal második napján 200 vegyesen győzött, mégpedig – már-már szokás szerint – a világ idei legjobb eredményével. Cseh 1:58.67 percet úszott, ami két másodperccel jobb annál, amit tavaly ilyenkor produkált.
Ötből öt: ez Cseh László mérlege a Mare Nostrum-körversenyen.
Ötből öt: ez Cseh László mérlege a Mare Nostrum-körversenyen.
Ötből öt: ez Cseh László mérlege a Mare Nostrum-körversenyen.
Ötből öt: ez Cseh László mérlege a Mare Nostrum-körversenyen.

„Ez annak is köszönhető, hogy végre sikerült normálisan bemelegíteni – mondta Turi György.

– A verseny záró napján már nincsenek annyian az indulók, így a melegítőmedence nincs zsúfolásig tömve, csak a finalisták vannak bent, azaz ahogy szoktuk, végre tudott iramúszásokat csinálni, időre is, végre volt normális információm, amelyre alapozva végre újra megírhattam a szokványos papírokat. Laci pedig pontról pontra végrehajtotta azt, amit leírtam neki, és úgy úszta a világ idei legjobbját, hogy öt másodperces előnnyel ért célba. El lehet képzelni, mire lett volna képes, ha versengésre késztetik…”

A viadalon egyébként egy BMW Z4-essel próbálják teljes erőbedobásra késztetni a résztvevőket: a világcsúcsért ajánlják fel a 40 ezer eurót kóstáló kocsit. Turi György mindazonáltal amondó, egy pillanatig sem foglalkoztak ezzel: „Ez a gyorsabbik szám, Lacinak pedig még csak ezután kell begyorsulnia. Maradjunk annyiban, hogy amit nyújtott, az elégedettséggel tölt el a jövőre nézvést – de itt vágjuk el a mondatot.”

A Monte-Carlóban három (200 és 400 vegyes, 50 hát), Canet-ban pedig két (100 hát, 200 vegyes) elsőséget szerző Cseh László és edzője már nem utazik el a körverseny harmadik állomására, Barcelonába: hazatérnek, majd két hét kemény munka következik, aztán pedig az Eb előtti utolsó verseny, az új margitszigeti uszodában rendezendő Budapest-bajnokság.
Legfrissebb hírek

Strandröplabda Eb: jövőre Gstaad lesz a házigazda

Röplabda
16 perce

Az IIHF szeptemberben ismét foglalkozik az orosz hokisok esetleges visszatérésével

Jégkorong
39 perce

Szánthó Regő Besztercebányára tart – NS-infó

Légiósok
53 perce

Ambiciózus csapatok a címvédésre hajtó Messiék mögött ‒ bemutatjuk a J-csoportot

Foci vb 2026
58 perce

Távozik a Szolnok kosárlabdacsapatának vezetőedzője – hivatalos

Kosárlabda
1 órája

Női kézilabda BL: a Ferencváros szabadkártyát igényelt

Kézilabda
1 órája

Willi Orbán kapta a legtöbb voksot – íme, olvasóink kezdőcsapata Kazahsztán ellen

Magyar válogatott
1 órája

Egykoron spanyolellenesnek írt himnusz is megszólal a spanyolok ellen – H-csoport

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik