A Paulistánál van az előny

2005.06.16. 22:25
Címkék
Ha szigorúan a számokat veszszük alapul, akkor a 44. legjobb brazil csapat került nagyon közel ahhoz, hogy megnyerje az országos kupát. A másodosztályban sereghajtó Paulista (nyolc meccsen szerzett nyolc pontot) a finálé első, Jundiaíban megrendezett mérkőzésén kétgólos előnyt szerzett a nagy múltú Fluminense ellen, és bizakodva várhatja az egy hét múlva rendezendő visszavágót.A Paulista jó szereplésén kevesen ámultak igazán, hiszen az együttes a döntőig vezető úton öt első osztályú gárdát (Cruzeiro, Juventude, Botafogo, Internacional, Figueirense) is elbúcsúztatott a sorozattól. Ezúttal alig egy félidőre volt szüksége a meglepetéscsapatnak a Flu hátsó alakzata feltöréséhez: a 47. percben Léo passzából Márcio Mossoró lőtte ki a felső sarkot.A második gólnál Léo a befejező szerepét vállalta magára, Fábio Vidal átadását követően ő lőtte el a labdát Kléber kapus mellett, és beállította a 2-0-s végeredményt. Ettől kezdve a hazai drukkerek nem voltak hajlandóak más rigmust skandálni, csak azt, hogy "Kupagyőztes!, Kupagyőztes!"De lehet, hogy korai volt a bizalom.BRAZIL KUPA, DÖNTÔ, 1. MÉRKÔZÉSBRAZIL KUPA, DÖNTÔ, 1. MÉRKÔZÉS

PAULISTA-FLUMINENSE 2-0 (0-0)
Jundiaí
V: Souza Mendonca. G: Márcio Mossoró (47.), Léo (83.)
PAULISTA: Rafael - Lucas, Dema, Rever, Julinho (Fábio Vidal) - Fábio Gomes, Cristian, Juliano, Márcio Mossoró - Léo, André Leonel (Jéfferson)
FLUMINENSE: Kléber - Gabriel, Igor, Antonio Carlos, Juan - Marcao, Radamés, Fernando (Lino), Juninho - Alex (Tiuí), Tuta (Léo Guerra)
A visszavágót június 22-én játsszák Rio de Janeiróban.
Legfrissebb hírek

Csak rossz hétvégéje volt a Győrnek, vagy ennél nagyobb a baj?

Kézilabda
30 perce

A spanyolok magabiztosan nyertek a magaslaton a világbajnokság főpróbáján

Foci vb 2026
47 perce

A Bernabéuban járt XIV. Leó pápa, a Real Madrid az ő nevével árul mezt

Spanyol labdarúgás
54 perce

A ZTE bejelentette középső védője távozását – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Szépített a San Antonio az NBA-döntőben

Amerikai sportok
1 órája

MotoGP: Marc Márquez győzelme ellenére óvatos a folytatást illetően

Egyéb autó-motor
2 órája

Keddi sportműsor: a magyar válogatott a kazahokat fogadja Debrecenben

Minden más foci
8 órája

Angyal Dániel: Szeretnénk maradandót alkotni; a Metz ellen már nem fért bele a hiba a Győrnek

E-újság
8 órája
Ezek is érdekelhetik