Találatok a Brian Clough címkére
Találatok száma: 3
2010-12-30 04:44:39
A nagy nyári vb-leszereplés kapcsán élénk vita bontakozott ki arról, mennyire tesz „jót" a háromoroszlános válogatottal, hogy a világ legerősebb bajnokságának tartott Premier League mezőnyében egy ideje túlsúlyba kerültek a légiósok. Arról is okkal eshet azonban szó, hogy jelenleg az élvonalbeli csapatok mindössze egynegyedének van angol szakvezetője! Messze nem így volt ez még húsz-harminc éve sem – akkoriban dolgozott a szigetországi futball történetének egyik legnagyobb alakja, az azóta elhunyt Brian Clough is, aki éppen 21 esztendeje ült az ezredik bajnokiján a kispadon.
2009-02-26 04:00:22
A Nemzeti Sport Online Sportlegek sorozatának egy korábbi részében foglalkozott már legendás labdarúgóedzőkkel. Ehhez hasonlóan most is olyan szakemberek kerültek be az összeállításba, akik valamilyen módon megváltoztatták a labdarúgást. Természetesen nagyon sok korszakos edzőt lehetne felsorolni, de a teljesség nemhogy egy újságcikk, hanem egy enciklopédia kereteit is kimerítené. Mario Zagallo, Valerij Lobanovszkij, Brian Clough, Johan Cruyff, Ernst Happel, Herbert Chapman – ők mindenesetre olyan futballedzők, akik nélkül szegényebb lenne ez a csodálatos sportág.
2008-08-31 04:00:24
1993-ban tehetséges ifjú középpályásként távozott, másfél évtizeddel később tehetséges fiatal menedzserként tér vissza: Roy Keane a Sunderland mestereként érkezik újra Nottinghambe, a szerda esti Ligakupa-mérkőzésre. Keane 150 alkalommal szerepelt a Forest mezében, és élményei egész pályafutását meghatározták: állítása szerint messze a legjobb edző, akivel valaha dolgozott, a Nottingham legendás trénere, Brian Clough volt. Márpedig ez nem kis szó egy olyan volt játékostól, aki karrierje legnagyobb részét Sir Alex Ferguson kezei alatt töltötte.