Utálja a munkáját? Legalább nem kell egy krumplinak esernyőt tartania

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.21. 16:57
Nem éppen álommeló, de ha esik az eső, akkor nem ázhat meg a kabalafigura. Márpedig az Idaho Potato Bowlon esett az eső, de a kabalakrumplinak így is jó dolga volt – köszönhetően egy esernyőt tartó fiatalembernek.

Történt, hogy a Western Michigan Broncos játszott az Air Force Falconsszal az Idaho Potato Bowlon. Az NCAA-t, azaz az amerikai egyetemi amerikaifutball-bajnokságot nem annyira követőknek most nem mennénk bele, hogy elmagyarázzuk az egyetemi bajnokság lebonyolítását. A lényeg, hogy ez egy egyetemi amerikaifoci-meccs volt.

A show-t azonban ellopta egy krumpli. Bár sokkal rosszabbra is gondolhatnánk, hogy mit ábrázol ez a kabalafigura, a névből, a Potato Bowlból azonban kikövetkeztethettük, hogy ez egy krumpli. Méghozzá egy olyan krumpli, amelynek igazán jó dolga van.

A találkozón ugyanis szakadt az eső, de hát a hivatalos kabalafigura mégsem ázhat el. Főhősünk P. Diddyhez (ha most épp így hívják) hasonló bánásmódban részesült: egy szerencsétlen fickónak az volt a munkája, hogy esernyőt tartson fölé.

Ön utálja a munkáját? Lehet, hogy ezután annyira nem fogja. Az esernyős srácnak ugyanis senki sem tartott esernyőt.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik