Rúgók párharca a hétfő esti rangadón

BORSIK TAMÁS (BOWL.HU)BORSIK TAMÁS (BOWL.HU)
Vágólapra másolva!
2011.09.27. 08:18
null
A dallasi DeMarcus Ware (középen) és Victor Butler csata utáni diskurzusa Stephen Bowennel (Fotó: Reuters)
Címkék
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 3. fordulójának hétfő esti fordulatos mérkőzésén a Dallas Cowboys hazai pályán 18–16-ra felülmúlta csoportriválisát, az eddig veretlen Washington Redskinst. A texasiak tavaly egy siker mellett hét vereséggel indították a szezont, míg az idén három meccsből két győzelmet számlálnak.

 

Akik a látványos támadójátékért vannak oda, azok némileg csalódhattak a hétfő esti rangadóban, hiszen ezúttal a védelmek domináltak. Tony Romo, a Dallas irányítója múlt heti bordatörése (és az ennek következtében a tüdejét ért sérülés) ellenére igazi vezér módjára vezette csapatát, holott a körülmények nem könnyítették meg a dolgát finoman szólva.

A hazaiak támadófala minden volt, csak megbízható nem. A center Phil Costa játszott a legpocsékabban, többször is idő előtt küldte a labdát Romo felé, akinek emiatt rendkívül szorult helyzeteket kellett megoldania. Az elkapók sem könnyítették meg az irányító dolgát, fejetlenség uralkodott nem egyszer, a csapat első számú receiverének, Miles Austinnak a hiánya nagyon látszott.

A sérüléséből visszatért Dez Bryant még nem volt százszázalékos állapotban, ez egyértelmű, a liga egyik legjobb tight endjét, Jason Wittent pedig úgy-ahogy megfogta a Redskins. A Cowboys futójátéka a mérkőzés első felében teljesen hatástalan volt, a második félidőre aztán megnyíltak a rések, Felix Jones így végre kibontakozhatott, a fővárosiak védelme láthatóan elfáradt ekkorra, különösen a falon volt ez megfigyelhető.

A Nemzeti Sport  Online szakmai 
együttműködő             partnere a Bowl.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a Bowl.hu

Összességében azért nem lehetett panasz a Rézbőrű defense-re, a safety LaRon Landry visszatérése látványosra sikerült, teljesen bejátszotta a pályát a probowler játékos, a nyomás pedig megfelelő volt Romón. Az már őt dicséri, hogy ennek ellenére hatszor is elvezette mezőnygól-távolságba a csapatát. (a teljesség kedvéért azért megemlítjük, hogy a vörös zónában nagyon gyenge volt a Cowboys – gyenge, fantáziátlan playhívások egész sora tanúskodik erről).

A másik oldalon Rex Grossman átlagos estén van túl, nagyot nem hibázott (az interception azért nem volt szép), és voltak szép megmozdulásai is. A támadófal derék munkát végzett, a második évét taposó tackle, Trent Williams átlagon felüli játékot nyújtva korlátozta DeMarcus Ware tevékenységét, a liga egyik legjobb pass rushere egyetlen sackig jutott, az pedig nem Williams hibája volt.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2011-es szezonját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A dallasi védelem legjobbja egyébként ismét Sean Lee volt, az ifjú linebacker parádés formát mutat idén. Grossman legveszélyesebb elkapójának, ahogy megszokhattuk, Santana Moss bizonyult.

A futójáték nem csillogott, a kezdő running back, Tim Hightower inkább screenpasszokból volt veszélyes.

A special teamek a megszokottnál jóval nagyobb szerepet kaptak, Dan Bailey és Graham Gano összesen 9 field goalt értékesítettek (ebből hatot az újonc Bailey, Gano egyik kísérletét viszont blokkolta a 'Boys, a végén nagyon hiányzott az a 3 pont).

A két punter, Rocca és McBriar pedig ihletett formában rugdostak, egyikükre sem lehetett panasz.

Összességében ez a mérkőzés a fővárosiak számára kihagyott lehetőségként jellemezhető; ha összehasonlítjuk a csapatrészeket, erősebbnek lehetett érezni a Redskinst, a negyedik negyedben, amikor igazán kellett volna, mégsem tudta döntésre vinni a dolgot, a Cowboys pedig a rengeteg nehézség ellenére nem hibázott a legfontosabb pillanatokban.

STATISZTIKÁK
A 3. FORDULÓ LEGJEI
A legtöbb passzolt yard:
Joe Flacco (Baltimore Ravens) –St. Louis Rams
389
A legtöbb futott yard: Darren McFadden (Oakland Raiders) –New York Jets
171
A legtöbb elkapott yard: Wes Welker (New England Patriots) –Buffalo Bills
217
A KATEGÓRIÁK PILLANATNYI LEGJOBBJAI
A legtöbb passzolt yard 1327 Tom Brady (New England Patriots)
A legtöbb futott yard 393
Darren McFadden (Oakland Raiders)
A legtöbb elkapott yard 458 Wes Welker (New England Patriots)
A legtöbb szerelés 42 Pat Angerer (Indianapolis Colts)
A legtöbb sack 5.0 DeMarcus Ware (Dallas)
A legtöbb interception 3 Kyle Arrington (New England Patriots), Morgan Burnett (Green Bay Packers)
NFL 2011, ALAPSZAKASZ
3. FORDULÓ
2011.09.25. 19:00 Buffalo Bills–New England Patriots 34–31
2011.09.25. 19:00 Minnesota Vikings–Detroit Lions 23–26 – h.u.
2011.09.25. 19:00 Philadelphia Eagles–New York Giants 16–29
2011.09.25. 19:00 Carolina Panthers–Jacksonville Jaguars 16–10
2011.09.25. 19:00 Cincinnati Bengals–San Francisco 49ers 8–13
2011.09.25. 19:00 New Orleans Saints–Houston Texans

40–33

2011.09.25. 19:00 Cleveland Browns–Miami Dolphins 17–16
2011.09.25. 19:00 Tennessee Titans–Denver Broncos 17–14
2011.09.25. 22:05 San Diego Chargers–Kansas City Chiefs 20–17
2011.09.25. 22:05 St. Louis Rams–Baltimore Ravens 7–37
2011.09.25. 22:05 Oakland Raiders–New York Jets 34–24
2011.09.25. 22:15 Chicago Bears–Green Bay Packers 17–27
2011.09.25. 22:15 Tampa Bay Buccaneers–Atlanta Falcons 16–13
2011.09.25. 22:15 Seattle Seahawks–Arizona Cardinals 13–10
2011.09.26. 2:20 Indianapolis Colts–Pittsburgh Steelers 20–23
2011.09.27. 2:30 Dallas Cowboys–Washington Redskins 18–16
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik