NFL: marad Brady eltiltása, bíróságon folytatódhat az ügy

Vágólapra másolva!
2015.07.28. 21:45
null
Tom Brady büntetését nem enyhítette az NFL – talán a független bíróság (Fotó: Reuters)
Az NFL elutasította Tom Brady fellebbezését, s érvényben tartotta a New England Patriots irányítójának négy mérkőzésre szóló eltiltását. A négyszeres bajnok sztár a liga feljelentését fontolgatja.

 

Brady azért kapott négy mérkőzésre szóló eltiltást még májusban, mertnem volt hajlandó együttműködni abban a vizsgálatban, amely során azt próbálták kideríteni, a Patriots csalt-e a mérkőzésein használt labdákban lévő levegőnyomással.

Brady ügyvédeinek csoportja most az NFL-től független igazságszolgáltatást követel, és emiatt külső bírósághoz fordulhat.

A csapat egymillió dolláros bírságot kapott, s elvesztette 2016-os első körös, illetve 2017-es negyedik körös draftjogát.

A New England első fordulóbeli ellenfele, a Pittsburgh Steelers jó híreket kapott, a droghasználat miatt hárommeccses eltiltással sújtott futója, Le’Veon Bell büntetését két mérkőzésre csökkentették.

Edzőváltások, hosszabbítások, átigazolások, sérülések – minden, ami a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 2015-ös idénye előtti uborkaszezon során történik!

NFL 2015, ALAPSZAKASZ
1. FORDULÓ
2015. 9. 11., 2.30 New England Patriots–Pittsburgh Steelers
2015. 9. 13., 19.00 Chicago Bears–Green Bay Packers
2015. 9. 13., 19.00 Houston Texans–Kansas City Chiefs
2015. 9. 13., 19.00 New York Jets–Cleveland Browns
2015. 9. 13., 19.00 Buffalo Bills–Indianapolis Colts
2015. 9. 13., 19.00 Washington Redskins–Miami Dolphins
2015. 9. 13., 19.00 Jacksonville Jaguars–Carolina Panthers
2015. 9. 13., 19.00 St. Louis Rams–Seattle Seahawks
2015. 9. 13., 22.05 Arizona Cardinals–New Orleans Saints
2015. 9. 13., 22.05 San Diego Chargers–Detroit Lions
2015. 9. 13., 22.25 Tampa Bay Buccaneers–Tennessee Titans
2015. 9. 13., 22.25 Oakland Raiders–Cincinnati Bengals
2015. 9. 13., 22.25 Denver Broncos–Baltimore Ravens
2015. 9. 14., 2.30 Dallas Cowboys–New York Giants
2015. 9. 15., 1.10 Atlanta Falcons–Philadelphia Eagles
2015. 9. 15., 4.20 San Francisco 49ers–Minnesota Vikings
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik