NFL: a „hazatérő” Brady beérte Manninget az örökranglista élén

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.23. 16:34
null
Tom Brady 27. alkalommal lett a hét legjobbja – ezzel pedig holtversenyben az élre állt (Fotó: Action Images)
Aaron Rodgers átlépte a 35 ezer passzolt yardos mérföldkövet, Tom Brady sikerrel „tért haza” a 49ers ellen, heti teljesítményével pedig beérte Peyton Manninget az örökranglista élén. Richard Shermannek megvan a 30. interceptionje is, a Dallas pedig beállította az NFL-rekordot. A 11. forduló legérdekesebb statisztikáiból válogatottunk.

 

BRADY BEÉRTE MANNINGET AZ ÖRÖKRANGLISTA ÉLÉN
Tom Brady lett a hét legjobb támadója az AFC-ben. A Patriots irányítóját a pályafutása során 27. alkalommal választották meg a hét legjobbjának, ezzel beérte Peyton Manninget az örökranglista élén.

A PATRIOTS IRÁNYÍTÓJA A 229. MECCSÉN „TÉRT HAZA”
Brady San Mateóban született és nőtt fel, alig több mint 30 kilométerre a 49ers pályájától. Szinte hihetetlen, de hosszú pályafutása során először lépett pályára a 49ers vendégeként, a 229. alapszakaszbeli meccsén. Rajta kívül csupán Boomer Esiason (173) és Mark Brunell (151) kezdett legalább 150 meccsen úgy, hogy nem volt egyszer sem kezdő ebből a 49ers otthonában. Brady amúgy pályafutása során a 199. sikerét aratta a rájátszásbeli meccseket is figyelembe véve (199–61), itt már csak egyre van a rekordtól (Peyton Manning 200–92).

A-ROD: 35 000!
A Green Bayre nem járnak jó idők mostanság, sorozatban negyedszer maradt alul a Packers, bár Rodgersre ezúttal nem (sem) lehetett panasz. A Redskins elleni 351 yardjával átlépte a 35 000 passzolt yardos határt (35 160), az aktív játékosok közül nyolcadikként.

MATHEWS, BROWN ÉS BELL IS MÉRFÖLDKŐHÖZ ÉRT
Ryan Mathews számára is volt már jobb hétvége, 7 futásból 31 yardot futott, de ezzel pont átlépte az 5000-es határt (5027). Antonio Brown győzelmet ünnepelhetett a Steelersszel, 76 elkapott yardja pedig éppen 8000-re tornázta fel eddigi alapszakaszbeli teljesítményét.

Csapattársa, Le’Veon Bell egyelőre csak a futott és elkapott yardokból összesen ért el 5000-ig, viszont ehhez csupán 42 meccsre volt szüksége – csak Arian Foster (40) és Chris Johnson (41) jutott el eddig hamarabb nála.

JULIUS PEPPERS MÁR EGYEDIK A HATODIK
A Green Bay irányítósiettetője egy sacket jegyzett a Redskins ellen, így már 140.5-nél jár pályafutása során, így leszakította Jason Taylort (139.5) a holtversenyes 6. helyről. Egy újabb sackkel feljönne holtversenyben az ötödik helyre.

RICHARD SHERMAN: 30!
A liga egyik, ha nem a legjobb cornerbackje a Philadelphia Eagles ellen megszerezte szezonbeli negyedik interceptionjét, összességében pedig már 30-nál jár a pályafutása során – rajta kívül csupán öt aktív játékos tud legalább ennyit felmutatni.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg a NFL 2016-os kiírását?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

SZENVEDŐ TÁMADÓJÁTÉK? NEM GOND A PANTHERSNEK!
A legutóbbi kiírás döntőse 4.9 yardot átlagolt passzonként, és 1.9-et futásonként – mindkettő borzalmasan gyenge adat, mégis nyert a csapat. A legutóbbi 25 csapatból, amely passzoknál 5, futásoknál 2 yard alatt maradt kísérletenként, csupán egy nyert, a Raiders decemberben a Broncos ellen 15–12-re.

A DALLAS BEÁLLÍTOTTA BRADYÉK ÉS MANNINGÉK SOROZATÁT
A Cowboys sorozatban a nyolcadik meccsén szerzett legalább 400 yardot (417 a Ravens ellen), ezzel beállította az egy szezonban elért NFL-rekordot, amelyet a 2007-es Patriots állított fel, és a 2013-as Broncos ismételt meg.

„KILOMÉTERES” MINNESOTAI TOUCHDOWNOK
Xavier Rhodes 100 yardos, interception utáni TD-t szerzett a Minnesota Arizona elleni sikere során, Cordarrelle Patterson pedig 104 yardos, kezdőrúgás utáni TD-t mutatott be. Korábban csak az 1962-es Dallas és a 2009-es Miami és Cleveland volt arra képes, hogy egy meccsen két egész pályás TD-t szerezzen.

PEDIG DAVID JOHNSON TIZEDSZER IS MEGCSINÁLTA...
A Cardinalson még az sem segített, hogy David Johnson 160 yardot kapart össze (103 futott, 57 elkapott), ezzel pedig a szezonbeli 10. meccsén is elérte a három számjegyű termést. Rajta kívül erre csak Larry Brown (1972) és Edgerrin James (2000 és 2005) volt képes.

CARR A VÉGÉN CSAPOTT LE
A mexikói összecsapáson Derek Carr a hajrában egy 75, majd egy 35 yardos TD-passzt adva vezette hátrányból győzelemre a Raiderst. Az elmúlt tíz évben ő az ötödik, aki hátrányban lévő csapat irányítójaként két legalább 30 yardos TD-passzt oszt ki a fordítás során. Előtte Donovan McNabb (2007), Eli Manning (2012), Peyton Manning (2013) és Russell Wilson (2015) mutatta ezt be.

ÚJONCFIGYELŐ
Passzolt yardok
Szerelések
1. Dak Prescott (Cowboys) 2640 1. Keanu Neal (Falcons) 66
2. Carson Wentz (Eagles) 2339 2. Deion Jones (Falcons) 64
3. Cody Kessler (Browns) 1369 3. Blake Martinez (Packers)
63
Sackek
Futott yardok 1. Leonard Floyd (Bears) 5.0
1. Ezekiel Elliott (Cowboys) 1102 1. Yannick Ngakoue (Jaguars) 5.0
2. Jordan Howard (Bears) 682 3. Joey Bosa (Chargers) 4.0
3. Rob Kelley (Washington)424
3. Noah Spence (Buccaneers)
4.0

Interceptionök
Elkapottyardok
1. Briean Boddy-Calhoun (Browns) 2
1. Michael Thomas (Saints) 681 1. Artie Burns (Steelers
2
2. Sterling Shepard (Giants)4761. Deion Jones (Falcons)2
3. Tajae Sharpe (Titans) 453 1. Tavon Young (Ravens) 2

A HÉT LEGJEI
Passzolt yardok: Kirk Cousins (Washington) 375
Futott yard: Le’Veon Bell (Pittsburgh) 146
Elkapott yard: Rishard Matthews (Tennessee) 122

A kategóriák első helyezettjei
Passzolt yardok:
Drew Brees (New Orleans) 3277
Futott yard:Ezekiel Elliott (Dallas) 1102
Elkapott yard:Julio Jones (Atlanta) 1105
Szerelések: Bobby Wagner (Seattle) 108
Sackek:Lorenzo Alexander (Buffalo), Cliff Avril (Seattle), Dee Ford (Kansas City) 10.0
Interceptionök: Landon Cillins (NY Giants), Casey Hayward (San Diego), Marcus Peters (Kansas City) 5

NFL 2016, ALAPSZAKASZ
11. FORDULÓ
2016. 11. 18. 2.25 Carolina Panthers–New Orleans Saints 23–20
2016. 11. 20. 19.00 Cincinnati Bengals–Buffalo Bills 12–16
2016. 11. 20. 19.00 Cleveland Browns–Pittsburgh Steelers 9–24
2016. 11. 20. 19.00 Dallas Cowboys–Baltimore Ravens 27–17
2016. 11. 20. 19.00 Detroit Lions–Jacksonville Jaguars 26–19
2016. 11. 20. 19.00 Indianapolis Colts–Tennessee Titans 24–17
2016. 11. 20. 19.00 Kansas City Chiefs–Tampa Bay Buccaneers 17–19
2016. 11. 20. 19.00 Minnesota Vikings–Arizona Cardinals 30–24
2016. 11. 20. 19.00 New York Giants–Chicago Bears 22–16
2016. 11. 20. 22.05 Los Angeles Rams–Miami Dolphins 10–14
2016. 11. 20. 22.25 San Francisco 49ers–New England Patriots 17–30
2016. 11. 20. 22.25 Seattle Seahawks–Philadelphia Eagles 26–15
2016. 11. 21. 2.30 Washington Redskins–Green Bay Packers 42–24
2016. 11. 22. 2.30 Oakland Raiders–Houston Texans* 27–20
Szabadnapos: Atlanta Falcons, Denver Broncos, New York Jets, San Diego Chargers
12. FORDULÓ
2016. 11. 24. 18.30 Detroit Lions–Minnesota Vikings Tv: Sport2
2016. 11. 24. 22.30 Dallas Cowboys–Washington Redskins Tv: Sport2
2016. 11. 25. 2.30 Indianapolis Colts–Pittsburgh Steelers Tv: Sport2
2016. 11. 27. 19.00 Atlanta Falcons–Arizona Cardinals Tv: Sport2
2016. 11. 27. 19.00 Baltimore Ravens–Cincinnati Bengals
2016. 11. 27. 19.00 Buffalo Bills–Jacksonville Jaguars
2016. 11. 27. 19.00 Chicago Bears–Tennessee Titans
2016. 11. 27. 19.00 Cleveland Browns–New York Giants
2016. 11. 27. 19.00 Houston Texans–San Diego Chargers
2016. 11. 27. 19.00 Miami Dolphins–San Francisco 49ers
2016. 11. 27. 19.00 New Orleans Saints–Los Angeles Rams
2016. 11. 27. 22.05 Tampa Bay Buccaneers–Seattle Seahawks
2016. 11. 27. 22.25 New York Jets–New England Patriots
2016. 11. 27. 22.25 Oakland Raiders–Carolina Panthers Tv: Sport2
2016. 11. 28. 2.30 Denver Broncos–Kansas City Chiefs Tv: Sport2
2016. 11. 29. 2.30 Philadelphia Eagles–Green Bay Packers Tv: Sport2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik