NFL: megvan az év elkapása? Rodgers is ember! Már Gates is „százas”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.15. 17:26
null
Forrás: NFL Memes
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 2015-ös idénye kapcsán ismét elindítjuk a heti érdekességekből szemezgető sorozatunkat, a Red Zone-t, kissé felfrissített formában. Mémek, statok, videók, beszólások. No, azért a tippelgetések ezentúl sem maradnak el!


A HÉT STATISZTIKÁI
A HÉT MÉMJEI
A HÉT JELENETEI
A HÉT LEGJEI
BÁTOR JÓSKA
TIPPELDE

A HÉT SZTORIJAI

AZ NFL ÉS AZ OKTÓBERI KÉPMUTATÁS
Ha október, akkor rózsaszín. Az NFL-ben ebben a hónapban a mellrák elleni küzdelem jegyében minden meccsen láthatunk rózsaszín cipőket, törölközőket, boka-, térd- és csuklóvédőket. De csak ebben a hónapban. DeAngelo Williams esete ugyanis rámutatott, hogy az NFL szigorú öltözködési szabályzata miatt minden a képmutatás határát is súrolja.

Az akkor még a Carolina Pantherst erősítő Williamsnek 2014 májusában mellrák következtében elhunyt az édesanyja, és a játékos a kór elleni küzdelemre kötelezte magát. Elhatározta, nemcsak októberben, hanem az egész szezonban rózsaszín cipőben játszik majd, hogy állandóan felhívja a figyelmet erre. Rákérdezett a ligánál, és azt mondták neki, tilos. Ugyanezt megpróbálta idén a Pittsburgh játékosaként is, megint megtiltották neki.

Még jó, hogy kiderítette, a hajviseletre nem vonatkoznak szabályok, így a tincseibe rózsaszínt csempészhetett.

„Hogy éreztem? Ahogy minden ó érzésű ember érezhet. Nemet mondtak. Gondolom, sok ilyen kérésre mondanak nemet. Pedig nem vagyok haszonleső, ezt mindenki tudja. Ez nálam nem az októberről szól, ez az életem. Rá kell venni a nőket, hogy járjanak a vizsgálatokra” – mondta Williams, aki korábban a lábkörmeit is rózsaszínre festette, igaz, azt kevesen látták...

A MINNESOTA EDZÉSMÓDSZERE: BOKSZKESZTYŰ
Xavier Rhodes, a Vikings szélső hátvédje eddig hét büntetést okozott csapatának, ami az egyik legtöbb a ligában. Edzője különleges módszert talált ki arra, hogy leszokjon az ellenfél elkapóinak megragadásáról: bokszkesztyűt adott rá az edzésen, így kell védekeznie. „Így semmit sem tudsz megfogni, szokj hozzá” – mondta Jerry Gray, a secondary edzője. Rhodes első megmozdulása az edzésen? Játékból akkora jobbhorgot adott veterán társának, Captain Munnerlynnek, hogy az kiterült a pályán.

HA MOST KEZDŐDNE A RÁJÁTSZÁS
Igaz, hogy még csak öt hét telt el, már kezdenek körvonalazódni az erőviszonyok, így elindítjuk mostantól minden héten jelentkező blokkunkat. Playoff picture.

AFC
Erőnyerők:
Cincinnati (1.), Denver (2.)
Wild card kör: New England (3.)–Buffalo (6.), Indianapolis (4.)–NY Jets (5.)
A küszöbön: Pittsburgh
NFC
Erőnyerők: Atlanta (1.), Green Bay (2.)
Wild card kör: Arizona (3.)–Minnesota (6.), NY Giants (4.)–Carolina (5.)
A küszöbön: senkinek sincs olyan mérlege, mint a playoffhelyen állóknak.

A HÉT STATISZTIKÁI

AKTÍV TIGHT ENDEK LEGALÁBB 50 TD-ELKAPÁSSAL
Antonio Gates 101 TD/180 meccs (0.56 TD/meccs)
Jason Witten 59 TD/196 meccs (0.3 TD/meccs)
Rob Gronkowski 58 TD/69 meccs (0.84 TD/meccs)
Vernon Davis 55 TD/136 meccs (0.4 TD/meccs)
Jimmy Graham 53 TD/83 meccs (0.64 TD/meccs)

MÁR GATES IS SZÁZAS, MÖGÖTTE A MESSZESÉG
Antonio Gates a második tight end Tony Gonzalez (270 meccs, 111 TD) után, aki elérte a 100 TD-s határt, és a kilencedik játékos, aki erre képes volt. Gates a 180. meccsén ráadásul megszerezte a 101.-et is, így rögvest fel is jött a ranglista 7. helyére. Jelenleg is aktív poszttársai közül senki sem ért el még hatvanat sem.

A BUCS POCSÉK SOROZATA SZAKADT MEG
A Tampa Bay 11 meccset bukott el otthonsorozatban, a Jacksonville 11-et idegenben. A kérdés így adott volt, melyik csapat pocsék szériája folytatódik, végül a Buccaneers sikerével a Jaguars lett a „nyertes”. Ez volt az első alkalom, hogy egy meccsen két olyan csapat méri össze erejét, amelyek közül a hazai és a vendég is legalább tízmeccses vereségszériában volt.

CSAPÓ SOK. WOODSON ÉS PEYTON MANNING, AVAGY LEGENDÁK EGYMÁS KÖZT
Charles Woodson és Peyton Manning karrierje számos ponton futott eddig össze. Az 1997-es egyetemi idény két legjobb játékosának választották őket, Woodson 1815–1543-ra legyőzte a szavazatok számát tekintve az irányítót, és egyetlen (első sorban valóban) védőként kaparintotta meg a Heisman-trófeát. Az 1998-as játékosbörzére együtt érkeztek, és Manning volt az 1/1-es, de Woodsonnak sem kellett sokat várnia, őt 1/4-nél vitte el az Oakland.

Peyton Manning azóta 536 TD-passzt adott, és vezeti az örökranglistát, Woodson pedig a hétvégén megszerezte a 63. és 64. interceptionjét is, ezzel pedig Ed Reedet beérve feljött az NFL történetének 6. helyére. Bár mindketten már az 1998-as idény óta játszanak, ez volt az első alkalom, hogy Woodson megszerezte Manning passzát! Sőt rögvest kettőt is.

További érdekesség, hogy ez az első alkalom, hogy egy legalább 39 éves játékos megszerezte egy legalább 39 irányító passzát. Manning ezúttal nem adott TD-passzt, de a meccs végén mégis ő örülhetett.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat marad legtovább veretlen a 2015-ös NFL-idényben?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A SEAHAWKS IDÉN IDEGENBEN NEM BÍRJA A VÉGJÁTÉKOT
A Seahawks a 2012-es Steelers után másodikként mondhatja el magáról azt a „bravúrt”, hogy szezonbeli első három idegenbeli mérkőzést elveszítette úgy, hogy mindegyiken vezetett a negyedik negyedben. Azt meg már csak csendben tesszük hozzá, hogy a Super Bowlban semleges pályán tíz ponttal is vezettek Russell Wilsonék, mégis kikaptak, szóval valójában idén már negyedszer is szomorúan ért véget számukra a meccs a saját stadionjuktól távol.

MÉG HAT CSAPAT HIBÁTLAN!
Bengals 5–0, története során a harmadik alkalommal, és először1988 óta. Akkor döntőbe jutott a gárda... Érdekesség, hogy a Bengals volt az előző idényben az utolsó, aki veretlen maradt, de az 5. fordulóban a Patriots otthonában az 5. fordulóban elvesztette hibátlan mérlegét. Ha már Patriots, a Hazafiak 4–0-val állnak, így továbbra is százszázalékosak, ahogyan az Atlanta Falcons, Denver Broncos, Green Bay Packers (5–0) és a Carolina Panthers (4–0), így hat csapat nem tapasztalta meg méga a szezonban a vereség keserű ízét.

A HÉT MÉMJEI

A 49ers MAJDNEM legyőzte a Giantset, de Kaepernickéknek a végé csak nem sikerült (Forrás: NFL Memes)
A 49ers MAJDNEM legyőzte a Giantset, de Kaepernickéknek a végé csak nem sikerült (Forrás: NFL Memes)
Mostanában a Lions elleni meccsek felérnek egy pihenővel (Forrás: NFL Memes)
Mostanában a Lions elleni meccsek felérnek egy pihenővel (Forrás: NFL Memes)
Amikor rájössz, hogy a győzelmeddel a nemezist segíted... (Forrás: NFL Memes)
Amikor rájössz, hogy a győzelmeddel a nemezist segíted... (Forrás: NFL Memes)



A HÉT JELENETEI
RODGERS IS EMBER!
A Rams elleni mérkőzésen 1043 nap után Aaron Rodgers eladta otthon a labdát. Mondjuk a két interceptionje ellenére nyert aPackers, sőt igazából ez a mennyiségnem is rossz előjel, hiszen negyedszer is nyert a csapata akkor, amikor Rodgers kétszer adta el a labdát.



AZ ÉV ELKAPÁSA


EDELMAN, A BOKATÖRŐ


LEWIS EGYKEZES ELKAPÁSA UTÁN HÁROM VÉDŐT CSELEZETT KI



A HÉT LEGJEI
passzolt yardok: Josh McCown (Cleveland) 457
futott yardot: Thomas Rawls (Seattle) 169
elkapott yardok: DeAndre Hopkins (Houston) 169

A kategóriák első helyezettjei
passzolt yardok: Philip Rivers (San Diego) 1613
futott yardot: Matt Forte (Chicago) 438
elkapott yardok: DeAndre Hopkins (Houston) 578
szerelések: D'Qwell Jackson (Indianapolis) 58
sackek: Ezekiel Ansah (Detroit), Carlos Dunlap (Cincinnati) 5
inteception: Josh Norman (Carolina), Charles Woodson (Oakland) 4

BÁTOR JÓSKA
Hát, a Cincinnati nagy hajrájával alaposan 300 yard felett (419) zárt a Seattle ellen, így nem jött be a tippünk.

A hét meccsének természetesen a Patriots–Colts összecsapást kell választani ezúttal, az eddig 331.2 yarddal meccsenkénti összevetésben ligaelső Tom Brady 300 passzolt yard alatt zár, viszont a Patriots így is örülhet.

TIPPELDE
Az utolsó másodperc Kovács Sándornak kedvezett leginkább, ezzel övé lett a forduló legjobb mérlege (11–3), és a dobogó alsó foka is. Továbbra is Bencsics Márk vezet (54–23), Herczeg Ádámot megelőzve (52–25)

NFL 2015, ALAPSZAKASZ
5. FORDULÓ
2015.10.09. 2.25 Houston Texans–Indianapolis Colts 20–27
2015.10.11. 19.00 Kansas City Chiefs–Chicago Bears 17–18
2015.10.11. 19.00 Cincinnati Bengals–Seattle Seahawks 27–24 – h.u.
2015.10.11. 19.00 Atlanta Falcons–Washington Redskins 25–19 – h.u.
2015.10.11. 19.00 Tampa Bay Buccaneers–Jacksonville Jaguars 38–31
2015.10.11. 19.00 Philadelphia Eagles–New Orleans Saints 39–17
2015.10.11. 19.00 Baltimore Ravens–Cleveland Browns 30–33 – h.u.
2015.10.11. 19.00 Green Bay Packers–St. Louis Rams 24–10
2015.10.11. 19.00 Tennessee Titans–Buffalo Bills 13–14
2015.10.11. 22.05 Detroit Lions–Arizona Cardinals 17–42
2015.10.11. 22.25 Dallas Cowboys–New England Patriots 6–30
2015.10.11. 22.25 Oakland Raiders–Denver Broncos 10–16
2015.10.12. 2.30 New York Giants–San Francisco 49ers 30–27
2015.10.13. 2.30 San Diego Chargers–Pittsburgh Steelers 20–24
Szabadnapos: Miami Dolphins, Minnesota Vikings, New York Jets, Carolina Panthers
6. FORDULÓ – ÖT TV-S MECCSEL
2015.10.16. 2.25 New Orleans Saints–Atlanta Falcons Tv: Sport2
2015.10.18. 19.00 New York Jets–Washington Redskins
2015.10.18. 19.00 Pittsburgh Steelers–Arizona Cardinals
2015.10.18. 19.00 Minnesota Vikings–Kansas City Chiefs
2015.10.18. 19.00 Buffalo Bills–Cincinnati Bengals Tv: Sport2
2015.10.18. 19.00 Detroit Lions–Chicago Bears
2015.10.18. 19.00 Cleveland Browns–Denver Broncos
2015.10.18. 19.00 Jacksonville Jaguars–Houston Texans
2015.10.18. 19.00 Tennessee Titans–Miami Dolphins
2015.10.18. 22.05 Seattle Seahawks–Carolina Panthers
2015.10.18. 22.25 Green Bay Packers–San Diego Chargers Tv: Sport2
2015.10.18. 22.25 San Francisco 49ers–Baltimore Ravens
2015.10.19. 2.30 Indianapolis Colts–New England Patriots Tv: Sport2
2015.10.20. 2.30 Philadelphia Eagles–New York Giants Tv: Sport2
Szabadnapos: Dallas Cowboys, Oakland Raiders, St. Louis Rams, Tampa Bay Buccaneers
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik