Kezdődik az NFL-szezon. De kire figyeljek?

Vágólapra másolva!
2010.09.05. 19:55
null
Favre (fehérben) megpróbálna visszavágni az NFC-döntőben elszenvedett vereségért (Fotó: Action Images)
Címkék
Szeptember tizedikére virradóra a New Orleans Saints–Minnesota Vikings találkozóval kezdetét veszi a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság 91. szezonja. Önt is érdekli az NFL, de eddig túl bonyolultnak tűnt? A játék alapjaival már nagyjából tisztában van, de nem ismeri a csapatokat és játékosaikat? Természetesen minden együttest, és azoknak minden tagját megemlíteni nem lenne célszerű, így az alábbiakban szigorúan szubjektív vélemény alapján próbálunk meg kis segítséget adni, hogy mely csapatokat, mely nagyszerű játékosokat érdemes kiemelt figyelemmel kezelni az idény során. Reméljük, Ön is megkedveli ezt a sportágat, és gyarapítja egyre népesebb rajongótáborát! A szezon eseményeivel új NFL-rovatunkban foglalkozunk majd!

Az első lényeges, és nem elhanyagolható szempont a játék alapjainak ismertetése. A honi szakportál, a bowl.hu összefoglalását ide kattintva érheti el!

Az NFL alapszakaszában 32 csapat játszik két konferenciában (AFC és NFC), konferenciánként 4 külön csoportban, csoportonként 4 csapattal. Az alapszakaszban minden együttes 16 mérkőzést játszik, két-két mérkőzésen találkoznak saját csoportjuk másik három alakulatával, míg 4-4 meccset játszanak a saját konferenciájuk egy másik csoportjának és a másik konferencia egyik csoportjának 4 csapatával. A maradék két mérkőzésen olyan csapatok ellen szerepelnek a gárdák, amelyek az előző szezont hasonló eredménnyel zárták. A januári rájátszásba konferenciánként 6 csapat juthat be. A 2-2 legjobb kiemelésével egyenes kieséses küzdelem kezdődik, ahol egy mérkőzésen dől el a továbbjutás kérdése. Az NFL döntőjét, a Super Bowlt az AFC és az NFC bajnoka játssza.


 ALAPFELÁLLÁSOK
TÁMADÓK
irányító (QB, 1)

futó(k) (RB, 1 – lehet még fent nagyobb termetű, úgynevezett full back (FB) is a pályán, 3. és rövid szituációnál általában, vagy töri az

utat a futónak, vagy maga futja meg a szükséges távot)

tight end(ek) (TE, általában 1, de előfordul, hogy 2)
szélső elkapók (WR, a rendszertől függően, jellemzően 2 vagy 3)
támadó falemberek (OL – két tackle (LT, RT), két guard (LG,RG) és egy center (C) –, 5)

Egy jellemző támadó felállás
Egy jellemző támadó felállás

 



 

 

 


3-4-es védelem
3-4-es védelem


 



 

VÉDŐK 
– védő falemberek (DL, 3 vagy 4 rendszertől függően – 3-4-es védelemben a két defensive end között egy nose tackle, a 4-3-as védelemben a két defensive end között két tackle)
– linebackerek (LB, 4 vagy 3 rendszertől függően, 3-4-es védelemben a két szélső linebacker között két belső, 4-3-ban a két szélső között egy középső)
– cornerbackek (CB, 2)
– safetyk (S, 2)

 


 

 

4-3-as védelem
4-3-as védelem

 

 

 

 

 

 

 

A SPECIÁLIS CSAPATRÉSZBEN HASZNÁLT JÁTÉKOSOK 
– punter (1)
– rúgó (1)
– long snapper (1)

 

A legutóbbi szezonban
 Breesék ünnepelhettek
A legutóbbi szezonban Breesék ünnepelhettek
Miután már elsajátítottuk ezeket a tudnivalókat, lássuk először a csapatokat. Kezdjük a regnáló bajnokkal, a New Orleans Saintscel. A Katrina hurrikán utáni letargiát immáron teljesen maga mögött hagyó város csapatát irányító Drew Brees valósággal újjászületett azóta, hogy a Szentekhez szerződött, két szezonnal ezelőtt például több mint 5000 yardot passzolva (5069) közelítette meg a legendás Dan Marino vonatkozó rekordját (5084). Hiába volt azonban kimagasló a passzjátéka az együttesnek, a védelem gyengélkedései miatt még a rájátszás sem volt garantált a csapat számára. Az előző szezonban azonban a védelem és a futójáték is összeállt, amelynek bajnoki cím lett a gyümölcse.

Peyton Manningéknek 
gyakran van okuk ünneplésre
Peyton Manningéknek gyakran van okuk ünneplésre

A Super Bowlban alulmaradó Indianapolis Colts ismét jó esélyekkel indul harcba az elsőségért, igaz, amíg az együttesnél játszik Peyton Manning, addig ez azért nem meglepő. Az 1998-as játékosbörze első választottjának már az édesapja, Archie is profi játékos volt – épp a Szenteket vezette 11 éven keresztül –, a testvére, Eli pedig a New York Giants irányítója. Peyton NFL pályafutása során már négyszer részesült az év legértékesebb játékosának járó (MVP) díjban, gyakorlatilag egyedül képes versenyben tartani a Csikókat. 12 szezon alatt mindössze két alkalommal zárt 4 000 yard alatt, 2004-ben 49 touchdown passzával megdöntötte a már említett Marino ezen rekordját – igaz túl sokáig nem volt az övé, de erről majd később.

 

Bár az ezredforduló után az alapszakaszban a Colts rendre nagyszerű mérleggel zárt – 2002 óta egyszer sem zárt 10 győzelem alatt, és mindig bejutott a rájátszásba –, a bajnoki cím csak nem akart összejönni Manningéknek egészen a 2006-os szezonig. Még a konferencia döntőjének félidejében sem sokan fogadtak volna erre, hiszen a New England Patriots 21–3-ra vezetett ekkor, ám az NFL történelem egyik legnagyobb fordítását követően a Colts nyert a találkozó végén, és az irányító (csapatával együtt) a Chicago Bears elleni döntő után a csúcsra ért.

A rekorddöntögető
Moss, Brady páros
A rekorddöntögető Moss, Brady páros

Folytassuk a sort a 2000-es évek egyik, ha nem a legdominánsabb csapatával, a New England Patriotsszal. A Hazafiak a millennium előtt mindössze kétszer jutottak be a Super Bowlba, ám ott előbb a Chicago Bearstől 46–10-re, majd a Brett Favre vezette Green Bay Packerstől 35–21-re kikaptak. A 2001-es szezon második mérkőzésén megsérült a csapat sztárirányítója, Drew Bledsoe és a helyét a 2000-es játékbörze hatodik körének 199. választottja, bizonyos Tom Brady vette át. A folytatás már történelem, a „semmiből” feltűnő játékos az idény végén rájátszásba jutatta csapatát, majd a Hazafiak a toronymagas favorit St. Louis Rams elleni döntőben is diadalmaskodtak. A dinasztia ezt követően a 2003-as és a 2004-es szezonban is révbe ért, és a történelem során egyedüliként (2007-ben) az alapszakaszt 16–0-s mérleggel nyerte meg (korábban már volt példa veretlen alapszakaszgyőzelemre, ám akkor még nem 16 mérkőzést kellett ehhez megnyerni). A szezonban Tom Brady 50-re javította az egy idényben adott touchdown-passzok számát, Randy Moss pedig 23 elkapott TD-jével megdöntötte Jerry Rice vonatkozó statisztikai mutatóját. Hiába azonban a rengeteg rekord, éppen a döntőben mondott csődöt az addig fantasztikus támadófal, és végül az Eli Manning által vezetett New York Giants örülhetett.

Favre élete egyik legjobb 
szezonja után ismét harcba száll
Favre élete egyik legjobb szezonja után ismét harcba száll
A SUPER BOWL GYŐZTESEI 
6 – Pittsburgh Steelers
5 – Dallas Cowboys, San Francisco 49ers
3 – New England Patriots, Washington Redskins, Los Angeles/Oakland Raiders, Green Bay Packers, New York Giants
2 – Denver Broncos, Miami Dolphins, Baltimore/Indianapolis Colts
1 – St. Louis Rams, Kansas City Chiefs, Chicago Bears, New York Jets, Baltimore Ravens, Tampa Bay Buccaneers, New Orleans Saints

Az előző holtszezonban Favre sokadik visszavonulási kérdésére olyan válasz érkezett, amit nagyon kevesen hittek volna. A Green Bay Packers korábbi legendája egy évet lehúzott már ekkor a New York Jetsben, de a divíziórivális Minnesota Vikingshez szerződése sokakat meglepett/felháborított – csak hogy érzékeltessük, ez olyan, mintha Lipcsei Péter visszavonulásának bejelentése után az Újpesthez szerződött volna…

A Minnesotában azonban Favre megtáltosodott, a korosodó, 40. életévét is betöltő irányító pályafutása egyik legjobb szezonját produkálta, a zseniális megoldásoktól, ám rengeteg hibától is hemzsegő pályafutással rendelkező játékos (497 TD-passza ugyanúgy rekord, mint 317 interceptionje), 4 202 yardot szállított, és 33 touchdown átadása mellett mindössze hétszer találta meg az ellenfelet labdával. A nagyszerű támadófallal és ligaelit futóval (Adrian Peterson), valamint nagyon erős védelemmel rendelkező Vikings számára pont a kiemelkedő irányítójáték hiányzott korábban a kimagasló eredmény eléréséhez, Favre mellett megtáltosodott Sidney Rice, aki 1312 yardot kapott el (igaz, sérülése miatt a mostani alapszakasz jó részét ki kell, hogy hagyja), és berobbant az év újoncának választott első körös szélső elkapó Percy Harvin is. A Konferencia döntőjének utolsó másodperceiben azonban hiába vezethetett támadást a Vikings a győzelemért, és a Super Bowlba jutásért – egy mezőnygól is elég lett volna, de egy szabálytalanság miatt kicsúsztak az optimális rúgó távolságból –, Favre interceptiont dobott, a hosszabbításban pedig egy mezőnygóllal nyertek a Szentek. A veterán irányító azonban nem dobta be a törölközőt, és nekivág 20. szezonjának.

Ray Lewis (LB) nevét 
még mindig sokan rettegik
Ray Lewis (LB) nevét még mindig sokan rettegik
Ötödik együttesként a Baltimore Ravensről teszünk említést. A korábban a ligaelit védelmétől és nagyszerű futójátékától rettegett csapat az előző szezonban saját pályáján ütötte ki a rájátszás első körében a Patriotst, amely után azonban a Colts otthonában már vereséget szenvedett. A Ray Rice fémjelezte futójáték várhatóan továbbra is nagyszerű lesz a Ravensnél, mint ahogy a védelembe is érkeztek a drafton nagyszerű képességű játékosok, az igazi áttörést azonban a passzjáték adhatja meg. Joe Flacco harmadéves irányító lesz, visszafogottabb első éve után nagyon biztató második következett, ráadásul amellett, hogy mégsem vonult vissza, és maradt a csapatnál a 36 éves Derrick Mason, további nagyszerű célpontokat kapott, az Arizona Cardinalstól megszerzett Anquan Boldin, valamint börtönbüntetése után a pályára visszatérő Donté Stallworth személyében.

 

Revis  még Mosst 
 is „leszedte”
Revis még Mosst is „leszedte”

A csapatok után térjünk át a játékosokra azokat, akiket a csapatoknál már említettünk természetesen ismét nem írjuk le, és itt is szubjektív a lista.

Végre sikerült megállapodnia a Jets vezetésével, így Darrelle Revis az előző szezon legjobb védelemével büszkélkedő New York-iak legfényesebben ragyogó csillaga lehet a most rajtoló idényben is. A zseniális cornerback Nnamdi Asomughával egyetemben a bajnokság legrettegettebb defensive backjének számít, ők azok, akiket bármelyik ligaelit elkapóra nyugodtan rá lehet állítani, újabb védő besegítése nélkül is fantasztikusan képesek lefogni még a legjobb szélső elkapókat is.

„DeWill”  megállítása 
 idén sem  lesz könnyű
„DeWill” megállítása idén sem lesz könnyű

A védőknél maradva nem mehetünk el szó nélkül a liga talán legjobb linebackere, Patrick Willis mellett, aki eddigi három szezonja alatt 467 szerelést hajtott végre.

Érdekes lesz látni, hogy a Wildcat formációt az NFL-ben ismét megkedveltető Miami Dolphins, valamint a szintén két fantasztikus futót (DeAngelo Williams, Jonathan Stewart) felvonultató Carolina Panthers mekkora kihívás elé állítja majd még a legjobb futás elleni védekezéssel rendelkező csapatokat, így például az ezek között is a közvetlen elitbe tartozó Pittsburgh Steelerst – vagy éppen nézni, hogy a kihívásra válaszoló Steelers védelme miképp roppantja össze az ellenfelek támadófalát, és kergetik őrületbe az irányítókat.

Johnson & Johnson: 
Andre és Chris a Pro 
Bowlon is ünnepelhetett
Johnson & Johnson: Andre és Chris a Pro Bowlon is ünnepelhetett
Nem feledkezhetünk meg három, az előző szezonban saját kategóriájában élen záró játékosról sem, a remekül muzsikáló Matt Schaub (irányító, 4770 yard, 29 td mellett 15 interception), Andre Johnson (szélső elkapó, 1569 yard és 9 td) páros – amely története első pozitív szezonjához segítette a Houston Texanst –, valamint a velük egy divízióban található Tennessee Titans fantasztikus futója, a 2000 yard felett (2006) záró Chris Johnson – aki elkapásokkal együtt 2509 yardot szerzett, és ezzel megdöntötte Marshall Faulk korábbi rekordját (2429) – az új bajnokságban is várhatóan sok borsot tör majd az ellenfelek orra alá, de szintén nem lesz épp leányálom a Detroit Lions soros ellenfelének őrizni Calvin Johnsont (szélső elkapó), vagy féken tartani a Jacksonville Jaguars „izomgolyóját” Maurice Jones-Drew-t.

Szót kell még ejteni a feltörekvő irányítókról is: a San Diego Chargers játékosa, Philip Rivers, a Dallas Cowboysban játszó Tony Romo valamint a Packers reménysége, Aaron Rodgers számára egyaránt kinézhet egy fantasztikus szezon – erre most valamivel kevesebb az esélye az első négy mérkőzésről eltiltott kétszeres Super Bowl-győztes Steelers-irányítónak Ben Roethlisbergernek.

 NFL 2010
1. FORDULÓ  
2010.09.10 2.30 New Orleans Saints–Minnesota Vikings   
2010.09.12 19.00 Pittsburgh Steelers–Atlanta Falcons   
2010.09.12 19.00 New York Giants–Carolina Panthers   
2010.09.12 19.00 Chicago Bears–Detroit Lions   
2010.09.12 19.00 Tennessee Titans–Oakland Raiders   
2010.09.12 19.00 Houston Texans–Indianapolis Colts   
2010.09.12 19.00 Jacksonville Jaguars–Denver Broncos   
2010.09.12 19.00 Buffalo Bills–Miami Dolphins   
2010.09.12 19.00 New England Patriots–Cincinnati Bengals   
2010.09.12 19.00 Tampa Bay Buccaneers–Cleveland Browns   
2010.09.12 22.15 Philadelphia Eagles–Green Bay Packers   
2010.09.12 22.15 Seattle Seahawks–San Francisco 49ers   
2010.09.12 22.15 St. Louis Rams–Arizona Cardinals   
2010.09.13 2.20 Washington Redskins–Dallas Cowboys   
2010.09.14 1.00 New York Jets–Baltimore Ravens   
2010.09.14 4.15 Kansas City Chiefs–San Diego Chargers   
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik