Elefántdübörgés a „szörnyeteg szombaton”

MÉSZÁROS GERGELYMÉSZÁROS GERGELY
Vágólapra másolva!
2010.09.17. 13:34
null
Trent Richardson nagyszerűen játszott (Fotó: Action Images)
Címkék
Monster Saturday (Szörnyeteg Szombat): így harangozták be az amerikai sporttelevízióban az egyetemi amerikafutball-bajnokság második játékhetét. Óriási rangadókra számíthattunk – lássuk, hogyan alakultak az Associated Press (AP) szakírói által összeállított 25-ös rangsor Top 10 csapatának mérkőzései!

1. Alabama Crimson Tide (2–0): második győzelmét is begyűjtötték az SEC (Délkeleti) Konferencia éllovasai, az Elefántok, pedig ezúttal nagyvad érkezett a Big Ten Conference vidékéről: a Penn State Nittany Lions, (#22), élén az 1966 (!) óta vezetőedző Joe Paternóval. A JoePa becenévre hallgató legendás tréner Oroszlánjai 101 821 Bama-fanatikus hangzavarjában próbáltak ellenállást tanúsítani a bajnoki címvédővel szemben, de Trent Richardson futásaival szemben tehetetlenek voltak. A Mark Ingramet helyettesítő running back 144 yarddal és egy touchdownnal zárt. „Erre a napra örök életemben emlékezni fogok" – nyilatkozta Richardson, az élete lehetőségével jól sáfárkodó cserefutó a 24–3-as győzelem után. JoePa, a vesztesek vezére nem keresett mentségeket: „Tudtuk, mennyire jók és nem nőttünk fel a feladathoz. Nem csak a srácokat hibáztatom, a rossz játékért az edzői stáb is felelős."

2. Ohio State Buckeyes (2–0): a Big Ten Konferencia éllovasának számító Vadgesztenyék már kiélezettebb meccset vívtak az ACC-első Miami Hurricanes (#17) ellen. A Hurrikánok Lamar Miller 88 yardos kickoff visszahordásával és touchdownjával hamar letették a névjegyüket, de a mérkőzés előrehaladtával kiütközött a két irányító közti különbség. Míg a hazaiak sztárja, Terrelle Pryor passzban és futásban is a mezőny legjobbjának bizonyult (összesen 347 yarddal és két hatpontossal zárta a meccset), addig a Miami támadóvezére, Jacory Harris leginkább az eladott labdáival tűnt ki a mezőnyből. Négy interceptionje döntően hozzájárult csapata, a Hurricanes 36–24-es vereségéhez.

3. Boise State Broncos (1–0): Idaho állam büszkeségei a második játékhéten pihentek, a Vadlovakat a Wyoming Cowboys otthonában láthatjuk viszont.

4. Texas Christian (TCU) Horned Frogs (2–0): a texasiak sorrendben 15. győzelmüket aratták hazai pályán, az utolsó siker értékéből levon, hogy a 62–7-es győzelmet a másodosztályú Tennessee Tech Golden Eagles ellen gyűjtötték be. Szombaton már komolyabb kihívás elé néznek, a kiemelt Big XII Konferenciából a Baylor Bears és a sztár QB, Robert Griffin látogat Fort Worth-be.

5. Oregon Ducks (2–0): a Csendes-óceán parti csapatokat tömörítő Pac-10 konferencia Kacsái szárnyra kaptak és két helyet léptek előre, köszönhetően értékes skalpjuknak: Tennessee-be látogattak, ahol 3–13-as vereségre állva sikerült fordítaniuk. A 48–13-as győzelem kulcsmomentuma LaMichael James csodálatos 72 yardos TD-futása volt: a védőfrontot megverve, majd újabb három blokkot lerázva ért a végzónába. A héten a második ligás Portland State lesz az ellenfél, borítékolható Kacsa-diadallal.

6. Texas Longhorns (2–0):  a Wyoming Cowboys elleni 34–7-es siker csak látszólag volt könnyű a Big XII Konferencia címvédőjének. A wyomingiek irányítója, Austyn Carta-Samuels gyorsan meglepte TD-futásával a Hosszúszarvúakat, de a visszavágás nem maradt el: Garrett Gilbert Texas QB a semmiből húzta elő az újonc WR-t, Mike Davist, aki 44 yardos, TD-t érő elkapással tette le névjegyét. A Texas a harmadik héten már megkezdi konferenciamenetelését, a Texas Tech Red Raiders elleni rangadó a hétvége kiemelt meccse lesz.

7. Oklahoma Sooners (2–0): a Texas ősi riválisának számító Telepesek szorosan tapadnak a Longhorns nyakára és támadóik eredményességében már felül is múlják őket. A Landry Jones irányító, DeMarco Murray futó és Ryan Broyles elkapó alkotta mesterhármas ízekre szedte a Florida State Seminoles egyébként acélos védelmét. A 47–17-es Sooners-siker vezére az ACC Konferencia éllovas floridaiakkal szemben a másodéves QB, Landry Jones volt: 380 yardot és négy TD-t passzolt, konferenciája legjobbja lett a második héten. Tudására most szombaton is szükség lesz, hiszen az Air Force Falcons látogat Normanbe és a Légierő secondaryje, passzok ellen védekező hátsó alakzata kiváló erőkből áll.

8. Nebraska Cornhuskers (2–0): a Kukoricatermesztők termését az idahói Vandálok próbálták szétdúlni, nem sok sikerrel. Taylor Martinez irányító és Roy Helu futó 38–17-es győzelemre vezette a Nebraskát, de négy labdaeladásuk könnyen a meccsbe kerülhetett volna, ha a rettegett „Sötétmezes" Huskers védelem nem áll a helyzet magaslatán: ötször szereztek labdát, ebből 2 TD-t és egyszer a földre is vitték (sack) a Vandals irányítóját. A harmadik héten idegenbe utazik a Cornhuskers, a Pac-10 Konferencia és a Washington Huskies látja őket vendégül egy kétesélyes meccsen.

9. Iowa Hawkeyes (2–0): a Sólyomszemek Iowa állambeli rivalizálást (Cy-Hawk Trophy) vívtak az Iowa State Cyclones ellen. A két gárda nincs egy súlycsoportban, ez a meccsen is hamar kiderült. Az első öt Iowa drive (támadásvezetés) négy touchdownnal zárult, a 35–7-es meccsen a liga egyik legjobbjának számító Hawkeye-védelemnek szinte oda sem kellett tennie magát. Ricky Stanzi QB és társai eddig nem lettek próbára téve, de az e heti arizonai kirándulás a Wildcats otthonába már valódi ütközet lesz.

10. Florida Gators (2–0): az Alligátorok is állambeli rangadót játszottak a South Florida Bulls ellen és a Bikák nem találták a Gators támadóegységének ellenszerét. Működött a John Brantley irányító vezette passzjáték és ha kellett, elővették a futó Jeff Dempst: az NCAA 60, 100 és 400 méteres futóbajnokát a dél-floridai védők sem bírták utolérni. Demps karriercsúcsnak számító 139 yarddal zárt, közte egy hatvankét yardos touchdownnal. A Gators szombati kiruccanása Tennessee-be, a Volunteers otthonába már finomabb csemegének ígérkezik a szurkolók számára.

 NCAA
A MÁSODIK JÁTÉKHÉT TOP25-ÖS EREDMÉNYEI
Wisconsin Badgers (#11)–San Jose Spartans 27–14
Arkansas Razorbacks (#12)–Louisiana-Monroe Warhawks 31–7
South Carolina Gamecocks (#13)–Georgia Bulldogs 17–6
Utah Utes (#14)–University of Nevada-Las Vegas (UNLV) Rebels 38–10
Louisiana State (LSU) Tigers (#15)–Vanderbilt Commodores 27–3
Mississippi State BulldogsAuburn Tigers (#16) 14–17
Southern California (USC) Trojans (#18)–Virginia Cavaliers 17–14
Stanford Cardinal (#19)–University of California at Los Angeles (UCLA) Bruins 35–0
Notre Dame Fighting Irish–Michigan Wolverines (#20) 24–28
Marshall Thundering Herd– West Virginia Mountaineers (#21) 21–24
Houston Cougars (#23)–University of Texas – El Paso (UTEP) Miners 54–24
Arizona Wildcats (#24)–Citadel Bulldogs (másodosztály) 52–6

Oregon State Beavers (#25) – szabadnapos

 
Csütörtöki eredmény: North Carolina State Wolfpack–Cincinnati Bearcats 30–19
A HÉTVÉGE RANGADÓI
Georgia Bulldogs–Arkansas Razorbacks (szombat, 18 óra, ESPN America élő)
Tennessee Volunteers–Florida Gators (szombat, 21.30, ESPN America élő)
Texas Tech Red Raiders–Texas Longhorns (szombatról vasárnapra virradóra éjjel 2 óra, ESPN America élő)
Washington Huskies–Nebraska Cornhuskers (vasárnap reggel 8 óra, ESPN America felvételről)
Michigan State Spartans–Notre Dame Fighting Irish (vasárnap 13 óra, ESPN America élő)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik