Az újabb hajrábeli győzelem után már 9. a Broncos

HERCZE KRISTÓFHERCZE KRISTÓF
Vágólapra másolva!
2011.12.08. 17:51
null
Tebow ezúttal a passzjátékban nyújtott kiemelkedőt (Fotó: Action Images)
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 2011-es szezonja során is heti rendszerességgel jelentkezünk szubjektív erősorrendünkkel. Az élen továbbra is az ezúttal a New York Giants elleni parádés mérkőzésen a hajrában diadalmaskodó Green Bay Packers vezet, a pontot sem engedő San Francisco 49ers és a csoportrivális Cincinnati Bengalst kiütő Pittsburgh Steelers előtt. A Philadelphia Eagles ezúttal a Seattle Seahawks ellen égett nagyot, az Indianapolis Colts pedig a New England Patriots otthonában kapott ki nagyon csúnyán, begyűjtve 12. zakójukat is. A Tim Tebow vezette Denver Broncos viszont továbbra is száguld, és már rájátszáshelyen áll.

 

SZAVAZÁS

Ön szerint legyőzi valamelyik csapat a Green Bay Packerst?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

1. (1.) Green Bay Packers (12–0)

Lassan a fél védelem sérült lesz, ám Rodgersék még így is megingathatatlanok. Bár ez már a sokadik hét, hogy a játékvezetők bizony rendre a címvédő javára tévednek, azért a Green Bay így is egyértelműen a legerősebb csapat a mezőnyben.

2. (2.) San Francisco 49ers (10–2)


Magabiztosan, még pontot sem engedve bezsebelte a tizedik győzelmét is a San Francisco, így már biztosan ott lesz a rájátszásba. Minden szép és jónak tűnik, ám az egyetlen, és nem is kis gond, hogy a középső linebacker Patrick Willis megsérült a Rams ellen, a játéka pedig kérdéses a következő hetekre.

3. (3.) Pittsburgh Steelers (9–3)

Roethlisbergerék könnyedén elintézték a rivális Bengalst, ezzel pedig idei kilencedik győzelmüket is bezsebelték és ragadnak a Browns-verő Ravensre. Csütörtökön Browns–Steelers, itt kötelező lesz nyernie a Pittsburghnek.

4. (4.) New Orleans Saints (9–3)

Az irányító Drew Brees továbbra is brillírozik, és ha így folytatja, akkor meg fogja dönteni Dan Marino egy szezon alatti, legtöbb passzolt yard rekordját (5084 – igaz erre jelenleg rajta kívül Tom Brady és Rodgers is jó eséllyel pályázik). A Falcons vereségével ráadásul egyre közelebb kerülnek a rájátszáshoz a Szentek.

5. (5.) Baltimore Ravens (9–3)

Hozta a kötelezőt a Ravens, hála Rice 204 futott yardjának, így továbbra is vezeti a csoportját. Ray Lewis pedig hamarosan visszatér, ami hatalmas lökést adhat az eddig sem gyenge védelemnek. Vasárnap a nyeretlen Coltsot fogadják a Hollók, a győzelem pedig itt is kötelező lesz.

6. (6.) New England Patriots (9–3)

Hihetetlen, de a Pats még azt is megteheti, hogy csak három negyedet játsszon, bár a Colts ellen ez idén nem meglepő. A védelem, azon belül a secondary viszont nagy bajban van a sok sérült miatt, ha pedig ez nem változik, akkor továbbra is aggódhat Belichick – a rájátszásban legalábbis biztosan.

7. (7.) Houston Texans (9–3)


T.J. Yates semmi különöset nem csinál, ám ami nagyon fontos, hogy nem is adja el a labdákat, a többit pedig a futó Arian Foster elintézi. Rossz hír viszont a Texans számára, hogy a liga egyik legjobb elkapója, André Johnson épphogy csak felépült, a Falcons ellen újra meg is sérült, a játéka pedig kérdéses a hátralévő hetekben.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2011-es szezonját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

8. (8.) Atlanta Falcons (7–5)

Nagy sansza lett volna nyerni a Falconsnak, hiszen a Schaub (és Leinart) nélküli Texans támadóegysége csak Fosterre épül. Ám őt sem tudták hatástalanítani, a támadóegység pedig egyszerűen kevés volt ahhoz, hogy áttörje a Texans idén retten erős védelmét. A Panthers ellen kötelező lesz javítani, már ha playoffba szeretnének jutni Mike Smithék.

9. (14.) Denver Broncos (7–5)


A drámakirály Tim Tebow ismét egy parádés mérkőzésen mutatta meg, hogy mekkora potenciál van benne. A Denver egy meccs végi, 23 yardos mezőnygóllal tudott a Vikings fölé kerekedni, ezzel pedig Tebow hatodik fellépésén ötödik meccsét nyerte meg, ráadásul átvette a vezetést az AFC Westben. A Bears–Broncoson bizony Tebowéknak áll a zászló!

10. (9.) Cincinnati Bengals (7–5)

Nagy zakóba szaladt bele a Bengals. Egyetlen negyed alatt 28 pontot kapott, ezzel pedig hamar el is dőlt a Steelers elleni meccs. Még meg kell tanulni legyűrni a nagy ellenfeleket és remek csapat lesz ez a Cincy, de egyelőre ez még kevés. A tizennegyedik játékhéten a 9–3-mal álló Texans lesz az ellenfél, hatalmas csata várható a két csapat között.

11. (16.) New York Jets (7–5)

Ha egy üzlet beindul?! A Jetsnél márpedig beindult a futójáték, Shonn Greene 3 touchdownja pedig elég volt ahhoz, hogy hozza a csapata kötelezőt, ezzel életben tartva a rájátszásról szőtt reményeit.

12. (10.) Dallas Cowboys (7–5)


A hét talán legnagyobb meglepetését szolgáltatta a Cowboys Cardinals elleni veresége. A rúgó Dan Bailey kétszer is mezőnygólt hibázott (a másodikat 7 másodperccel a mérkőzés vége előtt), ám a zakót inkább a vezetőedző Jason Garretten lehetne számon kérni…

13. (11.) Detroit Lions (7–5)

Egyre távolodik a playoff a Lions számára. Sokadik meccs, hogy a zebrák a Detroit kárára tévednek, ám ezzel együtt a játékosok állandó forrófejűsége és butasága is rendre közrejátszik abban, hogy az Oroszlánok egyszerűen nem tudják megnyerni a meccseket mostanában. Vasárnap Vikings–Lions, Jim Schwartzéknak pedig nyerniük kell, hogy legalább egy wild card helyet elcsípjenek.

14. (12.) Tennessee Titans (7–5)

Egyszerű a fáma: ha Chris Johnson úgy játszik, ahogy igazán tud, akkor bárkit megverhetnek a Titánok. A bibi ott van, hogy CJ2K idén elég gyakran vesz ki szabadságot. Viszont a Titansnek majdnem az összes hátralévő meccsét meg kell nyernie, ha a rájátszásba szeretnének jutni. Elsőként a bombaformában lévő Saints lenne a feladat…

15. (12.) Oakland Raiders (7–5)


Nem tudta tartani az előző hetekben mutatott remek formáját a Raiders. A futójáték csődöt mondott, a harmadik negyedben kapott 21 pont pedig végleg megpecsételte Palmerék sorsát. A Broncos szárnyal, így muszáj lenne behúznia legalább három meccset a hátralevő négyből az Oaklandnek. Egy vereség most biztosan jön még, hiszen a Lambeau Fieldre megy Hue Jackson alakulata.

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő                     partnere a Bowl.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a Bowl.hu

16. (16.) New York Giants (6–6)

Hatalmas mérkőzésen szenvedett vereséget a Giants, ezúttal a címvédő Packers ellen. Ám a csoportriválisok mind kikaptak, így továbbra is karnyújtásnyira a csoport első helye, viszont innentől nem szabad hibázni, minden összecsapás felér egy rájátszásbeli mérkőzéssel Manningék számára.

17. (13.) Chicago Bears (7–5)

Habár a Lions is kikapott, ám nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez a szezon elúszott. Caleb Hanie nem képes jó teljesítményre, a Bears pedig nem bírja el a fiatal irányító gyenge teljesítményét. Hétvégén a pazar formában lévő, Tebow-vezette Broncost kéne meglepnie a Maciknak.

18. (19.) San Diego Chargers (5–7)

Magabiztos siker a hétfő esti rangadón, ám rettentő nehéz dolga lesz a Chargersnek, ha meg akarja nyerni a csoportját, sőt, szinte lehetetlen! A sorsa már nem a saját kezében van, így könnyen lehet, hogy a rájátszásról való lemaradás hatására ez az utolsó éve Norv Turnernek a csapat kispadján.

19. (22.) Seattle Seahawks (5–7)


Marshawn Lynch fantasztikus formában futkározik az elmúlt hetekben, az ő remek teljesítményével pedig sorozatban húzza be az összecsapásait a Seattle. A hibapont egyértelműen Tarvaris Jackson, ha a helyére sikerülne igazolni, vagy draftolni egy jó irányítót, akár még a rájátszásért is küzdhetne a Seahawks.

20. (18.) Buffalo Bills (5–7)


Teljesen elfáradt így a szezon végére a Buffalo. A Titans elleni zakóval sorozatban ötödik vereségét könyvelhette el a Bills, így tulajdonképpen már csak a jobb draftpozícióért küzdhetnek Ryan Fitzpatrickék.

21. (23.) Arizona Cardinals (5–7)


Kevin Kolb győzelemmel tért vissza a Cards kezdőjébe, nem is akármilyennel, hiszen az Arizona meglepetésre a Dallast tudta hosszabbításban megverni, 19–13-ra. Ez mondjuk csak szépségtapasz, hiszen a szezon már elment, de azért az utóbbi hetekben mindenképpen kiemelendő a csapat játéka.

22. (25.) Kansas City Chiefs (5–7)

Kyle Orton megkapta a Haileytől a lehetőséget, amivel élt is, egyetlen snap erejéig, majd le is sérült, ezek után pedig Tyler Palko szerencsés TD-jével nyert a Chiefs. A dicséret viszont mindenképpen a Főnökök védelmét illeti, ebben az évben ugyanis Derrick Johnsonék viszik a hátukon a csapatot.

23. (26.) Miami Dolphins (4–8)

Most bánhatja igazán a Dolphins, hogy a szezon elején takaréklángon égett, az utóbbi hetekben ugyanis elképesztően jó Tony Sparano csapata. A feltámadás viszont későn jött, ugyanis a rájátszásra már nincs esély, viszont legalább feljöhet a középmezőnybe a Miami. Fura ezt írni, de a Philly ellen esélyesebbek is a Delfinek, így a kiváló sorozat könnyen folytatódhat.

24. (20.) Tampa Bay Buccaneers (4–8)

Josh Freeman dobóválla megsérült, így kénytelen volt kihagyni a Panthers elleni összecsapást, helyette Josh Johnson viszont nem tudott maradandót alkotni, ráadásul a futójáték is a kritikán aluli szintre süllyedt, így nagy bajban van a Bucs, ami a hátralévő meccseket illeti.

25. (21.) Washington Redskins (4–8)


A Washington védelme a szezon végére kezd kifáradni, a Landry-Atogwe safetyduó folyamatos sérülései pedig rá is nyomták a bélyeget a védelem hátsó tengelyére. Öröm az ürömben, hogy az újonc Roy Helu meggyőző teljesítményének hála legalább nem kell rögtön a draft elején futó után kajtatnia Shanahannek.

26. (28.) Carolina Panthers (4–8)

Az 1/1-es Cam Newton tarolt a Buccaneers ellen. Összesen 4 touchdownt (1 passzolt, 3 futott – 13. szezonbeli talajon elért hatpontosával pedig már most megdöntötte az irányítók által egy szezon alatt elért futott TD-k rekordját) szerzett, ezzel pedig a Carolina simán lemosta a Bucsot, így pedig már négy győzelme van a szezonban. Tavaly egy egész szezon alatt mindössze két meccset tudott nyerni a Panthers.

27. (24.) Philadelphia Eagles (4–8)


Csütörtökön nagyon beégett a Philly, ezúttal a Seahawks döngölte földbe a Sasokat. Jó hír Reidék számára, hogy Vick már edzett a héten, így várhatóan kezdhet a Dolphins ellen vasárnap, ám könnyen lehet, hogy ez is kevés lesz, hiszen a védelem olyannyira sivár, hogy a jelenlegi Dolphins ellen ez könnyedén egy újabb zakóba kerülhet.

28. (27.) Cleveland Browns (4–8)

Továbbra sincs támadójáték Clevelandben. Colt McCoyék szerencsére sok remek elkapó érkezik a draftra, így komoly erősítések is várhatók a Barnáknál. Másban legalábbis nem nagyon reménykedhet a Browns.

SZAVAZÁS

Ön szerint lesz győzelme a szezonban az Indianapolis Coltsnak?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

29. (29.) Jacksonville Jaguars (3–9)

Simán zakózott a hétfő esti rangadón a Jaguars, hiába az új tulaj, valamint edző a csapat élén. Legalább top5-ös pickje lesz a Jacksonville-nek, ami nem feltétlenül hátrány a Jax esetében, hiszen nem ártana egy Blackmon-kvalitású, első számú elkapó a csapatba.

30. (30.) Minnesota Vikings (2–10)


Remek kezdés után végül nem bírta tartani a tempót a Broncoszal a Vikes, így vereséget szenvedett. A hibák visszaütöttek, Adrian Peterson hiánya pedig továbbra is hatalmas érvágás a Vikingek számára, ráadásul a védelemből kidőlt, fontos játékosok elvesztésén sem sikerül túltennie magát Leslie Frazier csapatának, így várhatóan top3-as pickkel fog gazdagodni a szezon végén a Vikings.

31. (31.) St. Louis Rams (2–10)


Továbbra is nagyon gyenge a Rams, viszont most már a csereirányító, A.J. Feeley is megsérült, így kemény utolsó hetek elé néznek a Kosok. Se passzjáték, se futójáték, se támadófal, se védelem. Akkor mi van? Jó edző? Még az se…

32. (32.) Indianapolis Colts (0–12)


Kiváló jóstehetségünknek hála előre tudtuk, hogy a Pats elleni meccs után sem lesz győzelme a Coltsnak. Ám legalább Dan Orlovsky bizonyította, hogy sokkal jobb, mint Curtis Painter. Az Indy mindenesetre rajta van az 1/1-en, így az első számú cornerbacket, Jerraud Powerset, illetve a védőfal játékosát, Drake Nevist is sérültlistára rakta, nehogy veszélye kerüljön a hőn áhított draftpick.

A forduló a péntek hajnali Pittsburgh Steelers–Cleveland Browns találkozóval veszi kezdetét, a találkozóról ide kattintva olvashat beharangozót a Bowl.hu-n!

STATISZTIKÁK
A 13. FORDULÓ LEGJEI
A legtöbb passzolt yard:
Matthew Stafford (Detroit Lions) –New Orleans Saints
408
A legtöbb futott yard: Ray Rice (Baltimotre Ravens)
–Cleveland Browns
204
A legtöbb elkapott yard: Percy Harvin (Minnesota Vikings)
–Denver Broncos
156
A KATEGÓRIÁK PILLANATNYI LEGJOBBJAI
A legtöbb passzolt yard 4031 Drew Brees (New Orleans Saints)
A legtöbb futott yard 1137 Maurice Jones-Drew (Jacksonville Jaguars)
A legtöbb elkapott yard 1253 Wes Welker (New England Patriots)
A legtöbb szerelés 124 London Fletcher (Washington Redskins)
A legtöbb sack 15 DeMarcus Ware (Dallas Cowboys)
A legtöbb interception 7 Kyle Arrington (New England Patriots)
NFL 2011, ALAPSZAKASZ
13. FORDULÓ
2011.12.02 2:20 Seattle Seahawks–Philadelphia Eagles 31–14
2011.12.04 19:00 New England Patriots–Indianapolis Colts 31–24
2011.12.04 19:00 Pittsburgh Steelers–Cincinnati Bengals

35–7

2011.12.04 19:00 Tampa Bay Buccaneers–Carolina Panthers 19–38
2011.12.04 19:00 Chicago Bears–Kansas City Chiefs 3–10
2011.12.04 19:00 Washington Redskins–New York Jets 19–34
2011.12.04 19:00 Houston Texans–Atlanta Falcons 17–10
2011.12.04 19:00 Miami Dolphins–Oakland Raiders 34–14
2011.12.04 19:00 Minnesota Vikings–Denver Broncos 32–35
2011.12.04 19:00 Buffalo Bills–Tennessee Titans 17–23
2011.12.04 22:05 Cleveland Browns–Baltimore Ravens 10–24
2011.12.04 22:15 San Francisco 49ers–St. Louis Rams 26–0
2011.12.04 22:15 Arizona Cardinals–Dallas Cowboys 19–13 – h.u.
2011.12.04 22:15 New York Giants–Green Bay Packers 35–38
2011.12.05 2:20 New Orleans Saints–Detroit Lions 31–17
2011.12.06 2:30 Jacksonville Jaguars–San Diego Chargers 14–38
14. FORDULÓ
2011.12.09 2:20 Pittsburgh Steelers–Cleveland Browns
2011.12.11 19:00 Carolina Panthers–Atlanta Falcons
2011.12.11 19:00 Detroit Lions–Minnesota Vikings
2011.12.11 19:00 Green Bay Packers–Oakland Raiders
2011.12.11 19:00 Jacksonville Jaguars–Tampa Bay Buccaneers
2011.12.11 19:00 Miami Dolphins–Philadelphia Eagles
2011.12.11 19:00 Washington Redskins–New England Patriots
2011.12.11 19:00 Tennessee Titans–New Orleans Saints
2011.12.11 19:00 Baltimore Ravens–Indianapolis Colts
2011.12.11 19:00 New York Jets–Kansas City Chiefs
2011.12.11 19:00 Cincinnati Bengals–Houston Texans
2011.12.11 22:05 Arizona Cardinals–San Francisco 49ers
2011.12.11 22:05 Denver Broncos–Chicago Bears
2011.12.11 22:15 San Diego Chargers–Buffalo Bills
2011.12.12 2:20 Dallas Cowboys–New York Giants
2011.12.13 2:30 Seattle Seahawks–St. Louis Rams

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik