A Chiefs 60 millióért hosszabbított Halival

Vágólapra másolva!
2011.08.04. 15:10
null
Kyle Orton tudna mesélni arról, milyen, amikor jön a Hali-express (Fotó: Action Images)
Címkék
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) szereplő Kansas City Chiefs megállapodott az új szerződéséről 27 esztendős klasszis védőjével, Tamba Halival, aki így további öt évig marad a Főnököknél.

 

 

A kiváló irányítósiettető (pass rusher) szélső linebacker a 2006-os játékosbörze (draft) első körének 20. választási jogával került a Kansas Cityhez, ahol bár az első négy évében is kiemelkedően teljesített, igazán az előző idényben robbant be, amikor 14.5 sackkel (az irányítót a labdával együtt földre vivés) a vonatkozó statisztikai rangsor második helyén zárt; mindössze a Dallas Cowboys klasszisa, DeMarcus Ware tudta megelőzni (15.5) – teljesítményével pedig kiérdemelte a Pro Bowl-meghívót is.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2011-es szezonját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A libériai születésű játékost mindenképpen meg akarta tartani a Chiefs, ezért februárban franchise taggel magához láncolta, de csak idő kérdése volt, mikor állapodik meg vele hosszú távú szerződésben. Erre most érkezett el az idő: Hali öt évre írta alá az új kontraktusát, melynek értelmében akár 60 millió dollárt is kereshet, 35 milliót viszont garantáltan meg is kap a fáradhatatlan linebacker. Hír még a csapat háza tájáról, hogy a korábban a Baltimore Ravenst erősítő, ott a 2008–2009-es szezonban 902 futott yarddal záró, a passzjátékok során is bevethető Le’Ron McClain is aláírt, a nagyszerű fullback egyéves szerződést kötött a klubbal.

Ha már a Ravens szóba került, a Hollók két évre megszerezték a legutóbbi két szezonban a Houston Texansban szereplő (korábban éppen a Kansas City Chiefstől érkező) safetyt, Bernard Pollardot, aki főleg a futójáték megállításában lehet nagy segítség.

A San Francisco 49ers David Baas elvesztése után a New Orleans Saints korábbi Pro Bowler centerével, Jonathan Goodwinnel stabilizálta a támadófalát, míg csoportriválisa, a St. Louis Rams egy nappal azután, hogy az Atlanta Falcons volt futóját, Jerious Norwoodot elcsábította, megszerezte a Tampa Bay Buccaneers tehetséges, de nagyon sérülékeny running backjét, Carnell „Cadillac” Williamset is.

A legújabb hírek szerint a Philadelphia Eagles győzködi a folytatásról a játéktól az elmúlt napokban visszavonuló Randy Mosst, de egyelőre nagy fogadásokat nem érdemes kötni, hogy ez be is következik.

NFL, 2011, ELŐSZEZON
1. FORDULÓ
2011. 08. 11. San Diego Chargers–Seattle Seahawks
2011. 08. 13. Oakland Raiders–Arizona Cardinals
2011. 08. 13. Philadelphia Eagles–Baltimore Ravens
2011. 08. 13. Chicago Bears–Buffalo Bills
2011. 08. 13. Detroit Lions–Cincinnati Bengals
2011. 08. 13. Dallas Cowboys–Denver Broncos
2011. 08. 13. Cleveland Browns–Green Bay Packers
2011. 08. 13. St. Louis Rams–Indianapolis Colts
2011. 08. 13. New England Patriots–Jacksonville Jaguars
2011. 08. 13. Atlanta Falcons–Miami Dolphins
2011. 08. 13. Tennessee Titans–Minnesota Vikings
2011. 08. 13. Carolina Panthers–New York Giants
2011. 08. 13. Washington Redskins–Pittsburgh Steelers
2011. 08. 13. New Orleans Saints–San Francisco 49ers
2011. 08. 15. Houston Texans–New York Jets
NFL, 2011, ALAPSZAKASZ
1. FORDULÓ
2011. 09. 08. 2:30 Green Bay Packers–New Orleans Saints
2011. 09. 11. 19:00 Baltimore Ravens–Pittsburgh Steelers
2011. 09. 11. 19:00 Cleveland Browns–Cincinnati Bengals
2011. 09. 11. 19:00 Houston Texans–Indianapolis Colts
2011. 09. 11. 19:00 Jacksonville Jaguars–Tennessee Titans
2011. 09. 11. 19:00 Chicago Bears–Atlanta Falcons
2011. 09. 11. 19:00 Kansas City Chiefs–Buffalo Bills
2011. 09. 11. 19:00 St. Louis Rams–Philadelphia Eagles
2011. 09. 11. 19:00 Tampa Bay Buccaneers–Detroit Lions
2011. 09. 11. 22:15 San Francisco 49ers–Seattle Seahawks
2011. 09. 11. 22:15 Washington Redskins–New York Giants
2011. 09. 11. 22:15 San Diego Chargers–Minnesota Vikings
2011. 09. 11. 22:15 Arizona Cardinals–Carolina Panthers
2011. 09. 12. 2:20 New York Jets–Dallas Cowboys
2011. 09. 13. 1:00 Miami Dolphins–New England Patriots
2011. 09. 13. 4:15 Denver Broncos–Oakland Raiders

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik