Megtanultunk nyerni

118465 118465118465 118465
Vágólapra másolva!
2015.09.24. 20:09
Amikor egy csapat öt forduló után maximális pontszámmal és egy kapott góllal vezeti a bajnokságot, akkor a vezetőedzőjének nem kell magyarázkodnia....

Amikor egy csapat öt forduló után maximális pontszámmal és egy kapott góllal vezeti a bajnokságot, akkor a vezetőedzőjének nem kell magyarázkodnia. Ha azonban Roberto Mancini azt hiszi, ez a teljesítmény hosszú távon elég lesz, akkor tévúton jár.

A hatalmas pihentetésből végül az lett, hogy csak Jovetic padozott az alapemberek közül, helyette a firenzei span Ljajics kezdett. Miranda visszatért, ám Murillo sérülése miatt ismét a Pitbull harapta át a torkokat a védelem közepén.

Az idén megszokott séma szerint csordogált a meccs (a Derby volt a kivétel): 10 emberrel védekező ellenfél, ötlettelenül adogató Inter. Ismét egy olyan találkozón vagyunk túl, amit a tavalyi csapat jó eséllyel elveszítene, de az biztos, hogy nem nyerte volna meg. Ez a brigád nem játszik jól, egy cseppnyi kreativitás sincs benne, látva a középpályát ez nem is nagyon fog változni, de egy valamit azt nagyon tud: küzdeni és nyerni.

Ameddig jönnek a győzelmek Mancininek nincs miért aggódnia, de jobb, ha résen lesz. Nem csaphatja be önmagát: ennél több kell.

Vannak dolgok, amelyek aggasztanak. Az egyik fő problémát Icardi személyében látom. Azt eddig is tudtuk, hogy ő nem olyan csatár, aki befűz 3 védőt, majd a kapust elfektetve gólt szerez, de szerintem egy komoly célokat kitűző csapat nem teheti meg, hogy a top góllövője használhatatlan legyen összjátékban. Érdemes megnézni Európa top csapatait és hogy milyen irányba megy a futball a legmagasabb szinten. Ma már nem állhatsz fel úgy, hogy mínusz egy emberrel indítasz- Márpedig Icardi a meccs nagy részében emberhátrányt jelent, mert a helyzetkihasználásán kívül nincs erőssége. Persze mindez kit érdekel, amikor meccseket fog eldönteni egyetlen valamire való megmozdulással, de igenis el kell gondolkodni azon, hogy érdemes-e egy ilyen típusú játékos köré csapatot építeni.

A másik probléma szerintem Kondogbia. Egyelőre nem látom benne azt, amit harmadennyiért ne tudna egy Serie A-ban edzett középpályás is, lásd Allan. Ezzel nem a képességeit akarom megkérdőjelezni, de szerintem nem fekszik neki a Serie A. A srác Premier League kompatibilis. Érdemes megfigyelni, hogy hányszor szeretne háromszögekkel előretörni, de miután próbál rést találni a támadóharmadban, az akció meghalt, mert nincs egy centi területe sem. Úgy érzem, nem fekszik neki az olasz állóháború, sokkal inkább az ő stílusa lenne az angol adok-kapok. Ne legyen igazam és kívánom, hogy pár hónap múlva már a fejemet fogjam majd, látván, hogy mekkora hülyeséget írtam.

A legfontosabbat viszont megoldotta Mancini, mégpedig a védekezést. Ez annak függvényében különösen megsüvegelendő, hogy hol Miranda, hol Murillo a sérült, Jesus pedig szintén maródi, Ranocchiát meg csak percekre meri betenni Mr.Sál. A kulcs a középpályás védekezés, azaz Felipe Melo. Szüksége volt a csapatnak egy hozzá hasonló köcsögre, aki leordítja a fejed, ha punci vagy. Az meg, hogy el is döntötte a meccset, csak hab a tortán.


Értékelés:

Handanovic: Nyugalmat és magabiztosságot sugároz. Nem sok dolga akadt, de a hajrában hideg kezekkel kellett fognia Siligardi remek lövését. 6

Santon: Volt egy-két buta passza, de összességében olyan, mint a csapat: hátul stabil, elöl színtelen, szagtalan. 6

Medel: Amit Chilében rég tudtak, azt most már mi is kapiskáljuk: középhátvédként is remek. Azt hozzá kell tenni, hogy természetéből fakadóan óriási kockázat itt játszani, most is csak Carmine Russo sporttárson múlott, hogy nem hozott össze egy tizit. 6,5

Miranda: Tanár. 6,5

Telles: Bár majdnem összenagatomozott egy gólt a Veronának Sala kapufájánál, de nekem nagyon tetszik a stílusa. Technikás, gyors és úgy tűnik, védekezésben sincsenek vele különösebb gondok, az előbb említett hibája ellenére. Maxwellre emlékeztet. 6

Felipe Melo: Ha tetszik, ha nem, jelenleg nélkülözhetetlen. 7

Kondogbia: Ennél sokkal többre képes, bár vannak kétségeim afelől, hogy mennyire illik a stílusához a Serie A. Szerintem több egy mezei labdaszerzőnél, inkább egy box-to-box középpályást látok benne, de egyszerűen nincs területe fel s alá rohangálni a betömörülő kiscsapatok ellen. 5,5

Guarín: Közel sem volt olyan hiperaktív, mint szokott lenni, a Verona jól zárta le előtte a területeket. Remélem Mancinit nem csapja be a Derbyn lőtt győztes gólja, mert nagyon kiegyensúlyozatlan. 6

Ljajics: Látszott rajta a meccshiány, volt két érthetetlen átadása az első félidőben, de összességében jól mozgott. Technikás és gyors, szerintem a balszélről befelé cselezve hasznosabb, mint a jobboldalon. 6

Perisic: Ő futotta a legtöbbet a meccsen, végig gürizett, hajtott. Egyelőre hiányzik tőle az extra teljesítmény csakúgy, mint Kondogbiától. Időre van szüksége, amíg adaptálódik, de érezni minden megmozdulásán, hogy remek képességei vannak. 5,5

Icardi: Tipikusan olyan csatár, aki hatosnál jobb osztályzatot fog kapni, ha gólt lő, de szinte értékelhetetlen, ha nem talál kapuba. Ha nincs, aki kiszolgálja használhatatlan. Tegnap nem volt ilyen ember. 5

Cserék:

Jovetic: Talán egyedül benne van meg a zseni, a váratlan a csapatból. Fantasztikus gólpasszt adott Perisicnek, kár, hogy a horvát nem élt a lehetőséggel. Mancini szerint fizikálisan még nincs rendben, ha ez is megoldódik, ő fog különbséget tenni az ehhez hasonló meccseken. 6

Biabiany: Jó érzés volt újra pályán látni, mégiscsak szívproblémái voltak. Sok lehetőséget nem fog kapni (hál’ istennek) szerintem már januárban lelép. –

Ranocchia: Még nem kaptunk gólt, amikor ő pályán van. -

Vezetőedző, Roberto Mancini: Dörzsölheti a tenyerét, látva a védelmet. Ahhoz, hogy játékban szintet lépjünk szüksége lesz Kondogbiára és Perisicre, mert ez így támadásban édeskevés. 6

Utóírat: ezúton is csókoltatnék egy bizonyos Leonardo Blanchard nevű úriembert.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik