Egy lépés előre

nerazzurri | 2015.11.23. | 13:11

Két hete arra vártunk, hogy ezen a vasárnapon végre megünnepelhessük az első magabiztos, nagycsapathoz méltó Inter-győzelmet, és kedvenceink...


Hirdetés

Két hete arra vártunk, hogy ezen a vasárnapon végre megünnepelhessük az első magabiztos, nagycsapathoz méltó Inter-győzelmet, és kedvenceink szerencsére nem is akartak csalódást okozni. Jó lenne az ilyen estékhez hozzászokni szépen lassan...

 

 


Nagyjából szerdától elkezdtek szállingózni a hírek a várható kezdőcsapatról, én pedig majdhogynem a hasamat fogtam a nevetéstől, ugyanis már jó ideje a közelében sincsenek a jövendölések annak a 11-nek, aki ténylegesen kifut végül a pályára - most is ez volt a helyzet. Szó volt Gnoukouriról, a Perisic-Jovetics-Icardi támadótrióról, háromvédős rendszerről, mind-mind fals jövendölésnek bizonyult, és természetesen Mancini ismét húzott váratlant, többek között a 4-2-3-1 Nagatomo-Biabiany jobb szárnnyal minimum újdonságként hatott. A többség ennek ellenére bizakodva várta a kezdést, ugyanis a szezonban most futott ki a leginkább támadó szellemű kezdő, és ezt így is kell egy ilyen típusú kiscsapat ellenében.

Talán a srácok sem voltak hozzászokva ehhez a formációhoz, és most is játszottak először ilyen összetételben - bármi is volt az ok, az eleje nyögvenyelősen indult, kevés volt a felépített akció, sokan még alvó üzemmódban voltak, egy embert kivéve. Ez az ember természetesen szlovén kapusunk volt, aki többször jelezte, nem kíván lassítani az utóbbi hetek (hónapok?) tempóján, ismét megmentette társai seggét a kapott góltól, ráadásul nem csak egy ízben kellett éberséget tanúsítania.
Ahogy telt az idő, szépen lassan épült fel a játék és tevődött át minden érdemleges szituáció a vendégek térfelére, nagyjából a meccs harmadánál ez végre az eredményjelzőn is megmutatkozott. Bia mester már előtte is agilisan, néhol ötletesen futballozott, a felső sarkos bomba pedig még dobott egy adagot az önbizalmán.

 

 

Szünet előtt és után sem változott a találkozó képe, tényleg csak az első percekben volt zavarodottság, azt leszámítva végig Inter-dominanciát láthattunk, izgulni csak néha-néha kellett, jellemzően pontrúgások után, véletlen adódó lehetőségek következtében. Ami világosan látszott (ismét), az Ljajics csapatjátékra gyakorolt jótékony hatása, elképzelhetetlennek tartom, hogy a jelenlegi szerb bármilyen körülmények között kimaradjon - persze nem árt hangsúlyozni, Mancionál semmi sem elképzelhetetlen. Telles hosszú hetek jegelése után úgy tért vissza, mint aki évek óta stabil tag, Melotól jó ideje ez volt a legjobb teljesítmény, és úgy összességében is elég impresszív volt, amit kedvenceink a pályára tettek. 2:0 után ráadásul a kontrákat is kedvükre gyakorolhatták Jojoék, ugyanis Stellone (szimpatikus vagy öngyilkos módon, ki-ki döntse el ízlése szerint) nem rendelte vissza fiait, minden mindegy alapon támadtak, ez pedig remek lehetőségeket eredményezett a térfelükön. A Ranocchia beállása után látott Murillo miatt joggal lehet rossz érzése a többi szélső hátvédnek, ugyanis látszólag itt is plusz opciót jelenthet a kolumbiai (nem csak a gólja miatt).

A 4 gólos különbség a végére teljesen reálisnak tűnik helyzetek alapján, és igazából inkább a sorjázó eltékozolt kontrák rémlenek, mint a veszedelmes vendég akciók. Az idény folyamán első alkalommal sikerült olyan győzelmet aratni, ami után senkinek, semmiért nem kell magyarázkodnia, ez pedig talán jelzi, hogy jó úton jár a gárda. Nem utolsó szempont az sem, hogy az utóbbi években sokat bosszankodtunk azon, hogy az Inter nem használja ki közvetlen riválisainak botlásait, most ez egész pofás módon sikerült. Az a tény pedig, hogy a legtöbben még mindig lesajnálják Icardiékat, egy picit frusztráló, de talán nem is annyira rossz dolog...

 

Videó:


 

Pontozás:

Handanovic - Nem maradt munka nélkül, egy bravúros védés és magabiztos teljesítmény formájában ismét bőven hozzátette a magáét a győzelemhez. (6,5)

Alex Telles - Nem látom, miért nem ő kapja meg a folyamatos lehetőséget a védelem bal oldalán, abszolút otthon van védekezés és támadás terén is, ergo az egyik legkomplettebb is a posztján a keretben. Ezen a meccsen a legjobbak közé tartozott. (7)

Murillo - Több pozícióban is helyt állt, és attitűdjével továbbra is jó úton van afelé, hogy az elkövetkező évek egyik legnagyobb kedvence legyen. Egyik blokkjával hozzásegítette Handát, hogy érintetlen maradjon a hálója, gólja pedig kicsit emlékeztetett a Maicon-féle betörésekre. (7)

Miranda - Nem volt igazán könnyű dolga Ciofanival, de továbbra is übervezérként ténykedik a védelem közepén, tökéletes párost alkotnak jól fésült dél-amerikai társával. Sallangmentes, önbizalommal teli, kiváló fizikai állapotban is van, ezeket vártuk tőle nyári leigazolásakor. (6,5)

Nagatomo - Elmaradt a legutóbbi fellépéseitől, láthatóan sokat játszott rá a Frosinone is, jogosan lett lecserélve. Valahogy nem szeretném újra megszokni stabil kezdőként. (5,5)

Kondogbia - Ismét került tőle mindkét serpenyőbe: saját térfélen bután eladott labdák, 2-3 méteres, arcpirító átvételek vs fontos szerelések, laza és hasznos cselek, passzok. Összességében talán elmondható, hogy jó irányba halad a beépülése. (6)

Felipe Melo - Minden rutinja benne volt a 90 percben, francia partnere mellé nélkülözhetetlen volt az ő nyugalma és ütemérzéke, sárga lapnak pedig most meglepő módon a közelébe sem került. (6,5)

Ljajics - Félve kérdem: a Torino ellen miért nem kezdhetett? Süt róla a tehetség és a tettvágy, jelenleg az egyik legjobb formában lévő Inter-játékos, és folyamatosan pályán kell lennie, hogy így is maradjon. Továbbra sincs nyoma negatívumoknak nála, hacsak nem annyi, hogy az első gólja még várat magára - talán már nem sokáig. Most be kellett érnünk 2 gólpasszal és további kulcsmegmozdulásokkal. (7,5)

Jovetics - Góllövés terén neki sincs meg az a bizonyos fonál, viszont érezhetően jó úton jár, játékát látva sok aggódni valónk nem lehet, pláne ha szerb cimbije oldalán szerepel. Az assziszt sem volt azért csúnya. (6,5)

Biabiany - Továbbra sem lehet panasz a francia futógépünkre, amit tud, azt minden meccsen pályára teszi maximális odaadással, és ennek meg is van az eredménye. Gólját megérdemelte (technikailag nem volt ám könnyű kivitelezni), ahogy a tapsot is lecserélésekor. (7)

Icardi - Szokásosan nagyon keveset volt játékban, amikor igen, akkor görcsösen akart valami látványosat belevinni, általában sarkazás formájában - nem mindig jött össze neki, de Biabianyt kétszer így is helyzetbe hozta. Amikor az egyszerűt próbálta, jobban járt, a találata előtt gyönyörűen csinálták meg a dupla kényszerítőt Ljajiccsal. Jó volt látni, hogy saját térfelén is sokat gürcölt. (6,5)

Ranocchia - Jól szállt be a meccsbe, egy hibája sem akadt, a levegőben pedig ő volt az úr, mint mindig. Indokolt és hasznos csere volt. (6,5)

Perisic - Egy-két sikertelen csel, néhány jó passz fűződött a nevéhez a neki jutó kis időben. (-)

Brozovic - Ha valaki, hát Brozo szintén megérdemelte, hogy megzörgesse a hálót, így ő honfitársánál még effektívebben töltötte pályán azt a pár percet. (-)

Mancini - Most (is) bejött minden elképzelése és váratlan húzása (4-2-3-1, Biabiany, Telles, Rano), a csapat lépked is előre, innentől már tényleg az lehet a célja, hogy megtalálja a stabil kezdőt. Vagy nem. Ez mindenesetre szép este volt, minden szurkoló vágya teljesült. (7,5)


Folytatás jövő hét hétfőn, az első idegenbeli rangadón, Nápolyban - újabb nagy erőfelmérő következik tehát.

nerazzurri

Címkék

Friss kommentek

Blogarchívum