Werder: feljöttek a 17. helyre, hosszabbítottak az edzővel

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.11.27. 16:34
A Werder Bremen 2017 nyaráig meghosszabbította Viktor Skripniknek, a labdarúgócsapat egy hónapja kinevezett vezetőedzőjének a szerződését.

Az ukrán trénert októberben bízták meg az első csapat irányításával, azóta három bajnoki meccséből kettőt megnyert a brémai együttes, így egy helyet előrelépve elmozdult a sereghajtó pozícióból.

A korábban a brémaiak utánpótlásában dolgozó Skripnik mellett – aki játékosként 1996 és 2004 között szerepelt a klubnál – segítője, a volt német válogatott Torsten Frings is 2017-ig kötelezte el magát a Werderhez.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik